|
|
|
|
Az MSZP kormányzó erő akar lenni - mondta Pozsgay Imre
Hódmezővásárhelyen
|
1990. február 10., szombat - Olyan demokráciát szeretnénk,
amelyben a szavak hitele, becsülete és a helytállás együtt adja a
bizonyosságát annak, hogy lesz magyar törvényhozás, amely
elindíthatja a nemzetet az emelkedés útján - hangoztatta Pozsgay
Imre, a Magyar Szocialista Párt elnökségének tagja, a szombaton
Hódmezővásárhelyen megtartott választási nagygyűlésen.
A párt vezető személyisége elmondta azt is, hogy a szociálisták programjukon túlmenően elkötelezték magukat nevezetesen egy olyan magatartás követésére, amelyre nem a hangoskodás és mások sárba rántása, hanem saját elképzelésük meggyőző ismertetése a jellemző.
Az MSZP azért küzd, hogy ne csupán kritikai elemként, hanem építő, kormányzó erőként legyen jelen a politikai életben - jelentette ki, majd rámutatott, hogy éppen ezt akarják tőlük elvitatni. Mert a hatalom megosztásáért folyik a harc, hiszen az ellenzék már kiadta a jelszót: ,,baloldal nélküli Parlamentet,,. Ezt antikommunista jelszavakba burkolják, s azt igyekeznek bizonyítani, hogy az MSZP az, amelyet el kell ítélni. Hangsúlyozta, hogy az MSZP nélkül nem lett volna rendszerváltás és nem lesz magyar felemelkedés sem. Majd arra figyelmeztetett, hogy tudnia kell minden állampolgárnak: ha a szocialista pártot és a baloldalt kiszorítják a politikai küzdőtérről, akkor nem Európa, hanem a Balkán felé fogunk haladni - mondotta Pozsgay Imre.
A sajtótájékoztatón kifejtette, hogy pártja az egységes baloldalt, az MSZMP nélkül képzeli el. Mert az MSZMP - véleménye szerint - nem baloldali, hanem konzervatív párt, amely hátatfordított a történelemnek, s programjával a létező szocializmus megjavítását hírdeti. Ez viszont a szocialisták elképzeléseivel összeegyeztethetetlen. (MTI)
1990. február 10., szombat 17:33
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|