|
|
|
|
MSZMP-aktívaülés Miskolcon
|
1989. december 7., csütörtök - Mintegy háromszáz MSZMP-tag előtt mondott beszédet csütörtökön Miskolcon, a megyei könyvtár nagytermében Grósz Károly, az MSZMP XIV. kongresszusát előkészítő bizottság vezetője.
Kifejtette: a baloldal ma még olyannyira szétzilált, hogy adott állapotában nem képes gátat vetni egy jobboldali átrendeződés veszélyének. Márpedig, véleménye szerint, a nem mindenben egyértő jobboldal, abban mindenképpen egységes, hogy elveti a szocializmust és a kapitalizmusban látja a kiutat. Ezért, s a munkásmozgalom értékeinek megmentéséért kell a baloldali erőknek összefogniuk. Az előadó szólt az MSZMP közelgő kongresszusának előkészítéséről, a kongresszus feladatairól, majd az ország gazdasági kilátásaival foglalkozott. Hangoztatta: a népgazdaság helyreállítását hazai erőforrásokra és korszerű szocialista gazdasági rendszerre kell alapozni. Lassítani kell az infláció növekedését, s meg kell állítani az elszegényedést. Megőrizhetőnek mondta az egészségügy és az oktatás ingyenességét, s visszaállíthatónak a szociális alapon történő lakásépítést is. A jelenlévők kérdésére Grósz Károly rámutatott: politikai hibának tartja a munkásőrség felszámolását, ami szerinte a jobbra tolódó politikai koncepció eredménye volt. Ezért és a végrehajtás méltánytalansága miatt is javasolta, hogy Borsodban szervezzék meg az MSZMP rendezőgárdáját. Egy másik kérdésre válaszolva kifejtette: hibájának tartja, hogy ez év februárjában megakadályozta a párt szétválását. (MTI)
1989. december 7., csütörtök 20:16
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|