|
|
|
|
Genscher - NATO-értekezlet
|
Flesch István, az MTI tudósítója jelenti:
Bonn, 1990. június 7. csütörtök (MTI-tud.) - Hans-Dietrich
Genscher külügyminiszter a skóciai NATO-találkozón köszönetet
mondott kollégáinak a német egység gyors kiteljesítésének
támogatásáért, és - mint nyugatnémet rádió- és tévéállomások
jelentették - kifejtette: legkésőbb jövő év január 13-án lehetne
megtartani az össznémet választásokat. Ez azt jelentené, hogy az
eredetileg idén december 2-ára előirányzott NSZK-beli választások
már elesnének. Erről egyeztettek a keletnémet kormánnyal is.
A Külügyi Hivatal szóvivője késő este ezzel szemben részben cáfolta a fentieket. Szerinte Genscher a skóciai tanácskozáson azt az álláspontot fejtette ki, hogy a legközelebbi Bundestag-választás már össznémet választás lehetne, és erre egy 1990 decemberi időpontot jelölt meg kívánatosnak. Minden olyan állítás, amely szerint a miniszter 1991. január 13-át mint lehetséges időpontot említette, légből kapott, és nélkülöz minden alapot - mondotta a szóvívő. Kollégáinak csak vázolta azt az alkotmányjogi helyzetet, hogy legkésőbb január 13-ig kell választani - jelezte a szóvivő.+++
1990. június 7., csütörtök 21:03
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|