|
|
|
|
Antall-beszéd - bővebb (1.rész)
|
Moszkva, 1990. június 7. csütörtök (MTI) - A magyar nép
abszolut többségének kinyilvánított akarata egyértelmű volt: a
korábbi rend további javítgatása helyett átfogó politikai és
gazdasági rendszerváltozásra van szükség. Célunk a legfejlettebb
Európa értékeinek és normáinak érvényesítése a társadalom életének
minden területén, így külkapcsolatainkban is - jelentette ki a VSZ
PTT moszkvai ülésén csütörtökön elmondott beszédében Antall József
miniszterelnök.
Az átfogó közép-kelet-európai változásokra nem kerülhetne sor a nemzetközi, s különösképpen az európai politikai helyzet teljes átalakulása nélkül.
A közép- és kelet-európai változások, a német nép önrendelkezésen alapuló egyesülésének igénye minőségileg új helyzetet eredményez. Sem Európa, sem a németség mesterséges megosztottsága nem maradhat fenn. A Magyar Köztársaság arra törekszik, hogy az NDK-val kialakított szövetségesi, szerződéses viszony és együttműködés folyamatos legyen az egyesülő Németországgal is. Erre mindkét német államtól igéretet is kaptunk - hangsúlyozta a magyar kormányfő.
A helsinki normák alapján kötött kétoldalú és regionális szerződések - illetve ezek rendszere - az egységes európai biztonsági struktúra szerves elemévé válhatnak. Döntő lesz, hogy a helsinki folyamat kellően támaszkodjék a már meglevő, jól működő európai szervezetekre is. Az életképtelen szervezeteknek meg kell szűnniök.
Mi a reális, a helsinki folyamatba illeszkedő, a gyökeresen átalakuló, és a leépülő tömbstruktúrákat kigészítő, majd fokozatosan azok helyére lépő, új rendszer megteremtése mellett vagyunk.
Elvi jelentőségű, hogy e rendszer mind a 35 EBEÉ-tagállam aktivitására építsen. Sem az Egyesült Államok, sem Kanada aktív részvétele nem nélkülözhető, ahogy a Szovjetunió felelős részvétele sem. Az USA katonai jelenléte stabilizáló tényező, meghatározó pozitív befolyással lesz a német egység helyreállítása után is. Az európai egység megteremtésében támaszkodni kívánatos a szilárd atlanti együttműködésre, amely két világháború során bizonyította be Európa és Észak-Amerika elválaszthatatlanságát. Ellenezzük, hogy az Európát ma kettéosztó vonal egyszerűen csak keletebbre kerüljön. (folyt.)
1990. június 7., csütörtök 20:48
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|