|
|
|
|
VSZ PTT - Antall sajtótájékoztató (2.rész)
|
A Mihail Gorbacsovval és a szovjet delegációval folytatott megbeszélést érintve, a magyar kormányfő először arra utalt, hogy a nyugati kormányok is súlyt helyeznek a gorbacsovi politika támogatására.
- Magyarország olyan politikát folytat, amely nem veszélyezteti nemzetközi megitélésünket és gazdasági helyzetünket. Ennek kapcsán utalt Antall József az energia- és nyersanyag ellátásra, valamint a piaci lehetőségek jelentőségére.
- Magyarország kiszámítható partner akar lenni - mondta a magyar kormányfő.- Gorbacsov megértette programunkat, a szovjetek látják céljainkat, s azokat el is fogadják. Megértést szereztünk Magyarország számára, partnereink tudják mire számíthatnak, s ezt Mihail Gorbacsov is kifejtette - mondta a magyar politikus.
Az Antall József által rendkívül jó légkörűnek nevezett találkozón Mihail Gorbacsov őszintén szólt a Szovjetunió belső nehézségeiről, a reformokkal szembeni ellenállásról.
- Reális megközelítést feltételezve a delegáció moszkvai munkája kedvező fogadtatást remélhet a magyar országgyűlésben. Ebből a szempontból Antall József, aki a parlament megbízása alapján a delegáció munkáját vezette, fontosnak nevezte, hogy Göncz Árpád a pártpolitika fölött álló ideiglenes köztársasági elnök is, tagja volt a küldöttségnek.
A mostani ülés az előzőektől eltérő jellegű volt, hiszen ma zömmel olyan kormányok és politikusok vettek részt a tanácskozáson, amelyek, illetve akik a szerződés létével sem értenek egyet. Végezetül Antall József jelképesnek mondta, hogy Göncz Árpáddal együtt vehetett részt a VSZ PTT ülésén, amire 1956-ban nemigen gondolhattak volna. +++
1990. június 7., csütörtök 20:22
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|