|
|
|
|
Jeszenszky Géza Párizsban (4.rész)
|
Rámutatott: - Biztonságot akarunk Magyarország számára, de tisztában vagyunk azzal, hogy ez csak a mindenki számára megvalósuló biztonság keretei között lehetséges. ,,Hozzá kívánunk járulni egy olyan rendszer megteremtéséhez, amely mind a NATO, mind a Varsói Szerződés tagjai, mind pedig a semleges országok részére megvalósítja ezt a biztonságot,, - hangoztatta. Ismertette az Országgyűlés és a kormány állásfoglalását a varsói szerződésbeli tagsággal kapcsolatban, hangsúlyozva: tárgyalásokat kezdeményezünk a szerződésről, a kilépésről a többi tagállammal, de egyoldalú lépések helyett a nemzetközi jog előírásait, a szomszédos országok álláspontját is figyelembe vesszük, számolunk annak szükségességével, hogy megőrizzük a fegyveres erők védelmi kapacitását, számításba vesszük a világméretű érdekeket és aggályokat. ,,Hozzá kívánunk járulni egy olyan össz-európai biztonsági rendszer kialakításához, amely felválthatja a meglévő katonai szövetségeket,, - mondotta, hangsúlyozva, hogy az európai biztonsági és együttműködési folyamat keretében lehet létrehozni az az új európai egység megteremtéséhez szükséges intézmények rendszerét.
Méltatta azt, hogy a Nyugat-európai Unió és annak közgyűlése az elmúlt hónapokban megkülönböztetett figyelmet szentelt a Kelet- Közép-Európában végbemenő, történelmi mértékű átalaklulási folyamatnak, tájékozódás céljából kapcsolatot kíván felvenni a térség demokratikusan megválasztott kormányaival. ,,A magunk részéről örömmel tekintünk kapcsolataink ezen új formáinak kialakítása elé,, - mondotta, aláhúzva, hogy az Unió közgyűlésével immár másfél évre visszamenő, dinamikus kapcsolat van, a közgyűlés korábbi elnöke Budapestre is ellátogatott, s a magyar képviselők megfigyelőként immár másodszor vannak jelen a közgyűlés ülésszakán. A külügyminiszter magyarországi látogatásra hívta meg az Unió tanácsának soros elnökét és a szervezet főtitkárát, valamint a kozgyűlés küldöttségét is. ,,A Nyugat-európai Unió közgyűlésével való kapcsolatainknak véleményünk szerint új dimenziót adna, ha a közgyűlés Magyarország részére különleges meghívotti státust biztosítana,, - jelentette ki előadásában a magyar külügyminiszter. (folyt.)
1990. június 7., csütörtök 16:26
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|