|
|
|
|
Kosárünnep után a jövőre figyelnek - vélemények, tervek a ZTE-
Heraklith háza tájáról (1. rész)
|
1990. június 7. csütörtök (tud) - Méltán volt Körmenden a kosárlabda ünnepe a bajnoki záróakkord, hiszen az ötfordulós maratoni csata vége felé már együtt tapsoltak minden szép akciónak a helyiek és a vendég zalaegerszegi szurkolók. A két év után ismét bajnoki címet nyert ZTE-Heraklith háza táján túl vannak az ünneplés kellemes fáradalmain, s úgy tűnik: már nem is annyira az elmények felidézése, mint inkább a jövő köti le figyelmüket. Ezt támasztja alá az érdekeltek nyilatkozata.
- Első szavam a hálás, kitartó szurkolóinknak szóló köszönet - kezdte Rózsás Csaba szakosztályvezető. - Talán nem csalódtak, hogy ,,csak,, az idegenbeli győzelmekkel tudott bajnokságot nyerni a gárda ... Higyjék el: szemben minden mende-mondával szó sem volt valamiféle megegyezésről a Körmendi MTE-vel, mármint, hogy ötmeccses szériát ,,csinálunk,,. Az volt a célunk, hogy az első körmendi találkozón nyerjünk és ha lehet ,,hozzuk,, a két hazai mérkőzést. S hogy nem így történt, annak főleg lélektani oka van: úgy láttam, itthon kétszeressé vált a tét játékosaink számára, nagy lelkesedéssel, de olykor görcsös akarással harcoltak. Számomra most három dolog fontos: hogyan tudunk összefogni a magyar kosárlabdázás magasabb szinvonala érdekében; sikerüljön csapatunkba ütőképes fiatalokat beépíteni és centerrel erősíteni; végül pedig méltóképpen felkészülni a BEK-mérkőzésekre.
A fiatal edző, Farkas Sándor hét hónappal ezelőtt vette át a csapat irányítását, s most már nem titkolja, hogy ilyen boldog napra nem számított.
- Főleg az első tíz bajnoki mérkőzés után nem - jegyzi meg. - A Magyar Kupát követően is úgy gondoltam csak bravúrokkal tudunk előbbre lépni. Néhány új technikai, taktikai megoldást próbáltunk ki, ez és a lelkes edzés sokat segített - de a sikerekben nagyon tisztes része van az elődeim, az utánpótlást nevelők munkájának. Nekem ,,csak,, fel kellett ráznom a gárdát: ne kényelmesítse el őket a két évvel ezelőtti, bajnoki cím.... Ami az ötfordulós sorozatot illeti, osztom Rózsás Csaba nézetét, azzal kiegészítve, hogy a körmendiek hasonló cipőben jártak, s ők is idegenben játszottak felszabadultabban. (folyt.köv.)
1990. június 7., csütörtök 11:23
|
Vissza »
|
|
Kosárünnep után a jövőre figyelnek ... (2. rész)
|
A csapatépítési tervek?
- Főleg ez foglalkoztat és a BEK-re való készülődés. Szeretném elérni, hogy ne legyen sebezhető pontja a csapatnak, mindenek előtt egy ponterős középjátékos leigazolási és a saját nevelésű fiatalok fokozatos beilleszkedése révén. És amit nagyon várok: Bencze leszerelése, augusztusi visszatérése.
Bodrogi Csaba csapatkapitány véleménye:
- Életem felejthetetlen élménye ez a siker. Azzal együtt is, hogy bennünk lelkileg valóban visszájára fordult a hazai pálya előnye... Elnézést kérünk ezért a szurkolóinktól. Odaadással fogunk készülni a következhő bajnokságra és a BEK-re is. Azért jó volna egy európai ,,középmezőnyös,, ellenfelet kifogni az elején...
A ZTE elnökének, Zámbó Gyulának örömébe nem kevés gond is vegyül:
- A nézőcsúcsok, s önálló egyszámlája ellenére anyagi nehézségek lé néz a kosárlabda szakosztály - mondta. - Hiszen csupán egy külföldi BEK-meccsre történő utazás költsége 300-700 ezer forint, a távolságtól függően... Azért úgy vélem: pénzügyi okokból ezt a nagyszerű sikercsapatot nem hagyhatjuk magára. Ami nemcsak egyesületi, vagy városi ügy, az egész hazai kosársport fejlődésének, népszerűsítésének érdeke. Persze nem várunk ölbetett kézzel. Keressük a csapat további bevételi, szponzorálási lehetőségeit és a város sportszerető polgárai, gazdasági szervezetei összefogásának módjait. Vonatkozik mindez az egészségre is.+++
1990. június 7., csütörtök 11:25
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|