|
|
|
|
Romániai tanárnő
|
München, 1990. június 6. szerda (SZER/MTI) - A Szabad Európa
Rádió románnyelvű adása szerint Bíró Mária marosvásárhelyi
angoltanárnőt, a koppenhágai emberi- és kisebbségjogi konferencia
egyik meghívottját, akinek ,,A romániai kisebbségek helyzete a
Ceausescu-diktatúra alatt,, témakörben kellett volna előadást
tartania -, visszatartotta a biharkeresztesi közúti határállomáson a
román fővámrevizor.
Előadásának szövegét, és más, az RMDSZ-szel kapcsolatos anyagokat, romániai sajtókiadványokat és dokumentációját elvették, azzal az indokkal, hogy ,,az anyagok gyanúsak,,, és ,,időre van szükségük, hogy áttanulmányozzák,,, továbbá ,,majd visszatérésekor visszakaphatja,, azokat. Az indoklás ,,hivatalos,, alapja a fővámrevizor szerint egy olyan rendelkezés, mely szerint a külföldre meghívottaknak be kell mutatniok meghívólevelüket, és más hivatalos engedélyeket. Bíró Máriának Budapesten kellett volna átvennie a skandináv vízumot.
A sértett kérdésére a vámtiszt azt válaszolta, hogy ,,nem saját szakállára teszi, amit tesz,,. Bíró Mária véleménye szerint ez egy ,,központilag, felsőbb hatóság részéről elrendelt intézkedés,, volt, mert ilyen vámrendelkezés nem létezik.
+++
1990. június 6., szerda 07:01
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|