|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Kereszténydemokrata Fiatalok Szövetségének tiltakozása
"A Kereszténydemokrata Fiatalok
Szövetsége megdöbbenéssel értesült arról, hogy a Fidesz parlamenti
frakciója elhagyta az üléstermet akkor, amikor a ,,tisztelt ház,, a
trianoni békediktátum 70. évfordulójáról emlékezett meg."
SZER, Magyar híradó:
Duray Miklós a szlovákiai kisebbségek helyzetéről
"...akik a másik
oldalon állnak, ellenszenvvel nézik azt, hogy Csehszlovákiában a
nemzeti kisebbségek - úgymond - szervezkednek, a társadalmi-,
politikai szervezettségüket próbálják meg visszanyerni. "
|
|
|
|
|
|
|
Reggeli hírek
|
London, 1990. június 5. (BBC, kora reggeli híradás) Az Egyesült Államokban tett látogatásának utolsó napján, Gorbacsov San Franciscoban tárgyalt Ro Te Vu dél-koreai elnökkel. Ez az első alkalom, hogy a két ország vezetői találkoznak. A tárgyalások után Ro Te Vu közölte: megállapodtak abban, hoggy a két ország felveszi a diplomáciai kapcsolatokat, azt azonban nem mondta, hoggy erre mikor kerül sor. A dél-koriai elnök röviddel azután tett nyilaktozatot, hogy Gorbacsov távozott San Franciscoból és hazafelé tart. A dél-koreai hírügynökség jelentette, hogy Ro Te Vu az eredeti tervek szerint arra kérte volna Gorbacsovot, hogy segítsen abban, hogy közötte és az észak-koreai elnök között létrejöhessen egy találkozó. Észak-Korea tiltkaozott amiatt, hogy Gorbacsov elnök tárgyalt Ro Te Vu-val, mondván, hogy a Szovjetunió, mint Észak-Korea szövetséégese, nem tárgyalhat Szöullal.
Gorbacsov elnök a tárgyaláások elött a San Francisco közelében fekvő egyetemen mondott beszédet, amelyben Kelet és Nyugat mihamarabbi egyyüttműködését sürgette, annak érdekében, hogy a katonai viszálykodás megszünhessék. Kijelentette, hogy a hidegháborúnak most már vége és a két félnek nem kellene azon vitatkoznia, hogy ki nyert. Gorbacsov indítványozta, hogy a félelem és a konfrontáción alapuló régi szövetségeket új szerződésekkel váltsák fel amelyek az éhinség, a járványok, a szegénység és a kábítószer problémák ellen kűzdenek. A szovjet elnök előzőleg találkozott a volt amerikai elnökkel, Reagannal, aki ezt követően kijelentette, úgy véli, mindketten elismerést érdemelnek a világban történt változásokért.
Bush amerikai elnök erélyes szavakkal ítéli el Kínát az emberi jogokkal kapcsolatos teljesítméne miatt. A demokráciára törekvő mozgalom elfojtásának egyéves évfordulójára emlékezve Bush elnök egy közleményben kijelentette, hogy komolyan aggasztja, hogy Kínában ma nem tisztelik a nemzetközileg elismert emberi jogokat. Bush közölte, hogy a kínai hatóságoknak fel kell hagyniok a lakosság elnyomásávall és kijelentette, hogy az Egyesült Államok azok oldalán áll akik nagyobb szabadságra és demokráciára törekszenek.
Tekintettel az évfordulóra, Pekingben tegnap szigorú biztonsági intézkedések voltak érvényben. A diákok második éjszaka gyujtottak gyertyákat és palackokat törtek össze, de a tüntetések néhány óra múlva abbamaradtak. (folyt.)
1990. június 5., kedd
|
Vissza »
|
|
- Reggeli hírek - 1/1. folyt.
|
Az egyetem területének környékén tartózkodó külföldi újságírókat durván tárvozásra kényszerítették a hatóságok.
Hongkongban gyertyafényben mintegy százezer ember vett részt a tavalyi eseményekre emlékezve egy gyászszertartáson. Két nap alatt ez volt a második ilyen esemény Hongkongban.
Az egyik eberi jogok helyzetét ellenőrző csoport közli, hogy a Szovjetunióban Gorbacsov vezetése alatt - bár kevesebb visszaélés tröténik az emberi jogokkal - még mindíg sűrün fordulnak elő ilyen esetek. Az Emberi Jogok Helsinki Federációja most első ízben tartott gyűlést Moszkvában és azt követően jelentette, hogy a Szovjetunióban még mindíg 188 állítólagos politikai foglyot tartanak bőrtönben a vallás- és a sajtószabadság korlátozáss, és a szabad kivándorlást továbbra is akadályozzák. A csoport a 35 ország részvételével ma kezdődő Európa biztonsági és Együttműködési Konferencián terjeszti elő jelentését.
A konferencia megnyítóján résztvevő külügyminiszterek között ott lesz Baker amerikai és Sevardnadze szovjet külügyminiszter is, aki a tervek szerint azért is találkozik, hogy megpróbálja megoldani a szuperhatalmaknak az egyesített Németország katonai jövője körüli nézetkülönbségeit.
Az Ukrán Köztársaság fővárosában, Kijevben több ezer ukrán nacionalista tüntetett tiltakozásul a Köztársaság kommunista pártvezérének Ivaskonak az elnökké választása ellen. Körülbelül száz nacionalista képviselő bojkottálta a választást amikor világossá vált, hogy Ivasko győzni fog. Az ukrán nacionalista mozgalom, a RUH, azzal érvel, hogy a többi köztársasághoz hasonlóan Ukrajnában sem lenne szabad megengedni, hogy a Kommunista Párt vezére legyen a köztársaság vezetője is.
A választások után Ivasko ígéretet tett, hogy hamarosan lemond pártvezéri tisztségéről és javasolta, hgoy miellött helyettesét megválasztják, tartsanak tanácskozást a parlamentben az összes politikai csoport részvételével.
Londonban a parlament Felső Házában, a Lordok Házában, túlnyomó többséggel visszautasították a kormánynak azt a javaslatát, hogy a jelenleg Nagy-Britanniában élő náci háborús bűnökkel gyanúsított személyeket bíróság elé állítsák. (folyt.)
1990. június 5., kedd
|
Vissza »
|
|
- Reggeli hírek - 1/2. folyt.
|
Több mint 40 év óta most fordul elő először, hoggy a Lordok Háza elutasítja az Alsáházban megszavazott törvényjavaslatot. A Felsőházban zajló vitában a törvény hívei azzal érveltek, hogy a bűntettek között voltak olyan borzalmas esetek amelyeket nem lehet elfelejteni. Mások azonban úgy tartják, hogy a háborús bűnperek nagy mértékben igazságtalanok lennének, hiszen a tanúk és a vádlottak olyan idősek már, hogy vallomásukk nem lenne kielégítő. A BBC brit ügyekkel foglalkozó tudósítója szerint a kormány várhatóan újra előterjeszti a javaslatot a parlament következő ülésén, hogy a Felsőház ellenvetésétől függetlenül is elfogadtassa azt.
A pakisztáni kormány közli, hogy India javaslatai a vitatott Kasmír állammal kapcsolatban kialakult feszült csökkentésére a két ország közötti kapcsolatok javulásának kzedetét jelenthetik. A pakisztáni külügyminisztérium nem közölt részleteket, de annyit jelentett, hogy a terveket komolyan fonmtolóra veszik. A BBC pakisztáni tudósítója szeirint a javasolatok között szerepel a rendszeres katonai kapcsolatok lehetősége és a katonai gyakorlatok előzetes bejelentése. Az indiai kormány bizalomnövelő intézkedéseknek nevezte a javaslatoka, amelyek révén megoldhatják a Jammu és Kasmír állmaban élő elszakadást kívánó mohamedánok vitátját. Pakisztán cáfolta India vádjait, miszerint támogatja a militánst csoportokat és válaszul azzal vádolta Delhit, hogy a határ mentén fokozi igyekszik a katonai készültséget. +++
1990. június 5., kedd
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|