|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Állásfoglalás a szénbányászat helyzetével kapcsolatban
"A restriktív monetáris gazdaságpolitika
a bányászat egyéb súlyos problémáival együtt olyan helyzetet teremt,
amelyben a bányászok széles tömege állandó létbizonytalanságban él
és amely előrevetíti a tömeges munkanélküliséget, valamint a dolgozó
emberek elszegényedését. Ebben a helyzetben valamennyi baloldali
pártnak és a szakszervezetnek egységesen kell fellépniük a bányászat
helyzetének javítása érdekében.
"
BBC, Panoráma:
A szovjet zsidók kivándorlása
"Gorbacsov egy
sajtókonferencián - éles hangnemben ugyan - kijelentette, teljesen
elárasztják őt az arabok bírálatai. Ehhez hozzátette, amennyiben nem
kap biztosítékot Izraeltől, hogy az új bevándorlókat nem a megszállt
területeken telepítik le, akkor fontolóra kell vennie a zsidók
kiutazási engedélyeiről hozott korábbi döntését.
Felmerül a kérdés azonban, hogy mindez csupán retorikai fogás az
arab felháborodás lecsendesítésére, melyet Gorbacsov nem lesz képes,
vagy talán nem akar majd konkrét tettekkel alátámasztani.
Az ügyben a szovjet államfőnek mérlegre kell tennie az arab
világgal, illetve az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatait. A
csúcstalálkozó egyik nagy eredménye a szovjet fél szempontjából az
Egyesült Államokkal kötött kereskedelmi egyezmény. James Baker
amerikai külügyminiszter habozás nélkül utalt arra, hogy az utóbbi
esetleg veszélybe kerülhet, ha a Szovjetunió gátat emel a
kivándorlásnak, és kijelentette, lehet, hogy Moszkva nem kapja meg a
legnagyobb kedvezményben részesülő ország státuszát, ha nem iktatják
törvénybe a kivándorlás jogát. "
|
|
|
|
|
|
|
Az országos munkástanácskozás szerint: lépni kell a
munkanélküliség ellen (1. rész)
|
1990. május 26., szombat - A kormány száznapos türelmi
időszaka alatt a munkásságnak is meg kell szerveznie önmagát, hogy
komoly erőként léphessen fel érdekeinek védelmében. Ezt hangoztatták
a munkástanácsok és munkahelyek küldöttei a szombaton Budapesten
rendezett országos tanácskozásukon, amelyen igyekeztek meghatározni
teendőiket.
Rácz Sándor, a Központi Munkástanács elnöke utalt arra, hogy az előadóterem számos üresen maradt helye is érzékelteti a munkások között manapság eluralkodó közönyt. Emellett azonban - mint mondta - a félelem is tettenérhető abban, hogy sokan tartózkodnak a véleménynyilvánítástól: a munkahelyeken ugyanis még mindig ott vannak az előző rendszert kiszolgáló garnitúra képviselői, akik az utolsó pillanatokat is igyekeznek kihasználni hatalmuk átmentésére.
Áttekintve a közelmúlt eseményeit, reagált az új kormány megalakulására és programjára. Mint mondotta: a munkások között a legnagyobb riadalmat az okozza, hogy az Antall-kormány programjának időbeosztásából adódóan a dolgozóknak - akiknek egyébként kötelessége, hogy akár személyi változásokat követelve is elhárítsanak minden demokráciát gátló tényezőt - még hónapokig, esetleg évekig el kell viselniük a sztálinista maradványokat. Ezért javasolta, hogy kezdjenek tárgyalásokat az új munkaügyi miniszterrel a munkahelyek átszervezési időpontjának előhozásáról. Az idő ellenünk dolgozik - hangoztatta Rácz Sándor -, hisz az átmeneti időben a vezetők épp a munkásság szellemi képviselőit távolíthatják el helyükről.
A munkásság politikai elhelyezkedésének igen gyors változására utalva saját helyzetét hozta példának, aki az ellenzék jobb oldaláról most hirtelen a baloldalra került. Mint mondta: félő, hogy ,,a hatalom ismét a kommunisták markába sodorja a munkásságot,,, oda ahol az elmúlt negyven esztendőben is volt.
A munkástanácskozás résztevői sürgetőnek ítélték egy, a tulajdonviszonyokat tisztázó jogszabály mielőbbi megalkotását, amely valamelyest szabályozná a napjainkban zajló gyár adás-vételeket. Égetőnek tartották a munkásság mihamarabbi szerveződését: amennyiben nem hallatják erőteljesen hangjukat - figyelmeztettek -, pillanatokon belül munkások ezrei kerülnének az utcára. (folyt.köv.)
1990. május 26., szombat 15:23
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Az országos munkástanácskozás szerint: lépni kell a
vunkanélküliség ellen (2. rész)
|
A tanácskozáson felszólaló Torgyán József országgyűlési képviselő azzal kezdte mondandóját, hogy a rendszerváltás eddig csupán elméleti szinten érzékelhető. A munkásság helyzetében - véleménye szerint - drámai fordulat következik be: ezrek ,,perspektívája,, lesz az, hogy az utcára kerülnek. Ennek megakadályozására egyetlen lehetőség a munkásság szervezése, a munkástanácsok fellépése.
Dénes János országgyűlési képviselő a munkástanácsok mozgalmáról szólva kiemelte: a történelemben mindig a gazdasági és társadalmi ellehetetlenülés hozta létre a munkások tanácsait. Pillanatnyilag, mint mondta, a munkástanácsok elhibázott változatai működnek. A testületek akkor találják meg helyüket, ha képesek lesznek elősegíteni, hogy a munkahelyeken dolgozók választhassák meg vezetőiket. (MTI)
1990. május 26., szombat 15:25
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|