 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Állásfoglalás a szénbányászat helyzetével kapcsolatban
"A restriktív monetáris gazdaságpolitika
a bányászat egyéb súlyos problémáival együtt olyan helyzetet teremt,
amelyben a bányászok széles tömege állandó létbizonytalanságban él
és amely előrevetíti a tömeges munkanélküliséget, valamint a dolgozó
emberek elszegényedését. Ebben a helyzetben valamennyi baloldali
pártnak és a szakszervezetnek egységesen kell fellépniük a bányászat
helyzetének javítása érdekében.
"
BBC, Panoráma:
A szovjet zsidók kivándorlása
"Gorbacsov egy
sajtókonferencián - éles hangnemben ugyan - kijelentette, teljesen
elárasztják őt az arabok bírálatai. Ehhez hozzátette, amennyiben nem
kap biztosítékot Izraeltől, hogy az új bevándorlókat nem a megszállt
területeken telepítik le, akkor fontolóra kell vennie a zsidók
kiutazási engedélyeiről hozott korábbi döntését.
Felmerül a kérdés azonban, hogy mindez csupán retorikai fogás az
arab felháborodás lecsendesítésére, melyet Gorbacsov nem lesz képes,
vagy talán nem akar majd konkrét tettekkel alátámasztani.
Az ügyben a szovjet államfőnek mérlegre kell tennie az arab
világgal, illetve az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatait. A
csúcstalálkozó egyik nagy eredménye a szovjet fél szempontjából az
Egyesült Államokkal kötött kereskedelmi egyezmény. James Baker
amerikai külügyminiszter habozás nélkül utalt arra, hogy az utóbbi
esetleg veszélybe kerülhet, ha a Szovjetunió gátat emel a
kivándorlásnak, és kijelentette, lehet, hogy Moszkva nem kapja meg a
legnagyobb kedvezményben részesülő ország státuszát, ha nem iktatják
törvénybe a kivándorlás jogát. "
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Országos ingyenkonyha-hálózatot hoznak létre
|

1990. május 14., hétfő - Országos ingyenkonyha-hálózat
kialakítását tervezi a hátrányos helyzetűek megsegítésére hirdetett
akcióprogramja keretében az Orvosok Világszövetsége - mondotta
Diener György, a hazánkban negyedik hónapja működő francia
jótékonysági szervezet magyarországi igazgatója.
Kifejtette: a szegényprogram kezdeti lépéseként, próbaként megnyitják az első ingyenkonyhát június elején, Budapesten. A próbaüzem egy hónapig tart, száz személynek napi egyszeri étkezést nyújt. A próbahónap eredményeként döntenek majd az országos hálózat megszervezéséről, arról, hogy milyen módszerben működjön az étkeztetés. A mostani próba alatt 50 személy közös étkezdében kapja az ételt, ötven ágyhoz kötött betegnek pedig házhoz viszik.
Az ingyenes étkeztetés megszervezésére a francia szervezet magyarországi képviselete számos magyar intézménnyel, illetve testülettel vette fel a kapcsolatot, s kérte aktív közreműködésüket. Ennek eredményeként a Magyar Vöröskereszt lett a társalapító. Az ingyenkonyha működtetésének költségei kapcsán a magyar származású Diener György hangoztatta: a konyha próba-üzemeltetése mintegy 150 ezer forintba kerül, amelyet a két szervezet egyenlő arányban oszt meg. A későbbiekben a térítésmentes étkezésre jogosultak körét a Vöröskereszt a helyi szociálpolitikai csoporttal együtt választja ki, s a tervek szerint fényképes igazolványt kapnak a rendszeres, ingyenes étkezésre jogosultak. A közkonyha kialakításában részt vesz még az ELTE szociálpolitikai tanszéke, amely figyelemmel kíséri és tanulmányozza annak működését. A Csepel Vendéglátó Vállalat kedvező áron bocsátja relkezésre az ételek elkészítéséhez szolgáló alapanyagot és gondoskodik az ételek kiszállításáról.
Diener György szólt arról, hogy az Orvosok Világszövetségének magyar képviselete számít a magyar kormány, valamint a francia, s más európai intézmények, szervezetek támogatására annak érdekében, hogy létrejöhessen egy országos szintű ingyenkonyha-hálózat hazánkban. (MTI)
1990. május 13., vasárnap 17:49
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|