|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Állásfoglalás a szénbányászat helyzetével kapcsolatban
"A restriktív monetáris gazdaságpolitika
a bányászat egyéb súlyos problémáival együtt olyan helyzetet teremt,
amelyben a bányászok széles tömege állandó létbizonytalanságban él
és amely előrevetíti a tömeges munkanélküliséget, valamint a dolgozó
emberek elszegényedését. Ebben a helyzetben valamennyi baloldali
pártnak és a szakszervezetnek egységesen kell fellépniük a bányászat
helyzetének javítása érdekében.
"
BBC, Panoráma:
A szovjet zsidók kivándorlása
"Gorbacsov egy
sajtókonferencián - éles hangnemben ugyan - kijelentette, teljesen
elárasztják őt az arabok bírálatai. Ehhez hozzátette, amennyiben nem
kap biztosítékot Izraeltől, hogy az új bevándorlókat nem a megszállt
területeken telepítik le, akkor fontolóra kell vennie a zsidók
kiutazási engedélyeiről hozott korábbi döntését.
Felmerül a kérdés azonban, hogy mindez csupán retorikai fogás az
arab felháborodás lecsendesítésére, melyet Gorbacsov nem lesz képes,
vagy talán nem akar majd konkrét tettekkel alátámasztani.
Az ügyben a szovjet államfőnek mérlegre kell tennie az arab
világgal, illetve az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatait. A
csúcstalálkozó egyik nagy eredménye a szovjet fél szempontjából az
Egyesült Államokkal kötött kereskedelmi egyezmény. James Baker
amerikai külügyminiszter habozás nélkül utalt arra, hogy az utóbbi
esetleg veszélybe kerülhet, ha a Szovjetunió gátat emel a
kivándorlásnak, és kijelentette, lehet, hogy Moszkva nem kapja meg a
legnagyobb kedvezményben részesülő ország státuszát, ha nem iktatják
törvénybe a kivándorlás jogát. "
|
|
|
|
|
|
|
Az FKgP moratóriumot sürget a föld, az erdő, a legelő
védelmében (1. rész)
|
1990. május 9., szerda - A Független Kisgazda-, Földmunkás-
és Polgári Párt hárompontos javaslatot dolgozott ki a földtulajdon,
az erdők, a legelők védelme, a mezőgazdaságban, pontosabban a
termelőszövetkezetekben tapasztalható kedvezőtlen folyamatok
megállítása érdekében. A javaslatot az elfogadott napirend
megtárgyalását követően terjesztik az Országgyűlés elé - jelentették
be a párt vezetői a plenáris ülés ebédszünetében tartott
sajtótájékoztatón.
Gerbovics Jenő, a párt főtitkárhelyettese kifejtette: ezerszám érkezik a párthoz a panasz a tsz-ekbe kényszerített birtokok reprivatizálása, az erdők garázda pusztítása és a tsz-ek tulajdonába adott legelők hasznosítási módja miatt. A parasztok elkeseredettek, mert megdöbbenve kellett és kell tapasztalniuk: nemhogy rendeződne végre a földtulajdon kérdése, de az érvényben lévő átalakulási törvény miatt egyre inkább kicsúszik a lábuk alól saját tulajdonuk. Naponta tanúi az erdők értelmetlen pusztításának, a volt falusi, illetőleg közbirtokossági legelőkért pedig a tsz-ek - amelyek rendeleti úton váltak e legelők tulajdonosaivá - erkölcstelenül magas bért fizettetnek velük.
Ezekre a tapasztalatokra építkezik a párt javaslata, amely szorosan illeszkedik mezőgazdasági programjába - vette át a szót Nagy Ferenc pártelnök. E program lényege, hogy a felülről irányított, kolhoz-típusú szövetkezeti gazdálkodás a következő években átalakuljon - a magángazdálkodók bevonásával, a tulajdonjog rendezésével és a föld másfajta használatával - valódi szövetkezeti gazdálkodássá.
Ezt szorgalmazza a Parlament elé terjesztendő javaslat, továbbá sürgeti az erdők védelmét és azt, hogy a volt falusi, közbirtokossági legelőket adják vissza volt tulajdonosaiknak, illetve a helyi önkormányzatoknak.
Az MTI munkatársának kérdésére a párt vezetői elmondták: javaslatuk eredményéül azt várják, hogy e folyamatok megállítása érdekében az illetékes minisztérium moratóriumot rendel el. Remélik, mondották, hogy ha a földművelésügyi tárca új vezetője bemutatkozása során ismerteti programját a Parlament előtt - amelynek vélhetően ez is része lesz -, akkor elgondolásuk megkapja a szükséges szavazati többséget. (folyt. köv.)
1990. május 9., szerda 16:26
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Az FKgP moratóriumot sürget a föld, az erdő, a legelő
védelmében (2. rész)
|
Dr. Kiss Gyula főtitkár véleménye szerint a moratórium hatályba léptetése azért is fontos, mert a mezőgazdaságban tapasztalható folyamatok ellentétesek az új földtörvény és az esetleg megalkotandó rehabilitációs törvény értelmében kialakítandó földmagántulajdonnal.
Elhangzott az is - ugyancsak kérdésre válaszolva -, hogy a Független Kisgazdapárt még nem foglalkozott semmilyen formában, sem vezetőségi, sem frakcióülésen az SZDSZ ama javaslatával: Magyarország mondja fel a Varsói Szerződésben vállalt szerepét. Bereczky Vilmos szóvivő hozzáfűzte: neki személy szerint szimpatikus ez a javaslat. Dr. Torgyán József frakcióvezető kijelentette: elképzelhetetlennek tartja, hogy pártja ne támogassa ezt a javaslatot, hiszen már a választási kampányuknak is szerves része volt ilyen javaslat előterjesztése. Hangsúlyozta: ezt a véleményét akkor is fenntartja, ha az indítványt az MDF nem támogatja. Mert az igaz ugyan, hogy a Független Kisgazdapárt koalícióra kíván lépni az MDF-fel, ez azonban nem zárja ki, hogy a pártnak önálló politikai arculata legyen. (MTI)
1990. május 9., szerda 16:28
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|