|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Állásfoglalás a szénbányászat helyzetével kapcsolatban
"A restriktív monetáris gazdaságpolitika
a bányászat egyéb súlyos problémáival együtt olyan helyzetet teremt,
amelyben a bányászok széles tömege állandó létbizonytalanságban él
és amely előrevetíti a tömeges munkanélküliséget, valamint a dolgozó
emberek elszegényedését. Ebben a helyzetben valamennyi baloldali
pártnak és a szakszervezetnek egységesen kell fellépniük a bányászat
helyzetének javítása érdekében.
"
BBC, Panoráma:
A szovjet zsidók kivándorlása
"Gorbacsov egy
sajtókonferencián - éles hangnemben ugyan - kijelentette, teljesen
elárasztják őt az arabok bírálatai. Ehhez hozzátette, amennyiben nem
kap biztosítékot Izraeltől, hogy az új bevándorlókat nem a megszállt
területeken telepítik le, akkor fontolóra kell vennie a zsidók
kiutazási engedélyeiről hozott korábbi döntését.
Felmerül a kérdés azonban, hogy mindez csupán retorikai fogás az
arab felháborodás lecsendesítésére, melyet Gorbacsov nem lesz képes,
vagy talán nem akar majd konkrét tettekkel alátámasztani.
Az ügyben a szovjet államfőnek mérlegre kell tennie az arab
világgal, illetve az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatait. A
csúcstalálkozó egyik nagy eredménye a szovjet fél szempontjából az
Egyesült Államokkal kötött kereskedelmi egyezmény. James Baker
amerikai külügyminiszter habozás nélkül utalt arra, hogy az utóbbi
esetleg veszélybe kerülhet, ha a Szovjetunió gátat emel a
kivándorlásnak, és kijelentette, lehet, hogy Moszkva nem kapja meg a
legnagyobb kedvezményben részesülő ország státuszát, ha nem iktatják
törvénybe a kivándorlás jogát. "
|
|
|
|
|
|
|
Április 29-ére összehívták a Független Kisgazdapárt
nagyválasztmányának ülését (1. rész)
|
1990. április 26., csütörtök - Az intéző bizottság
határozati javaslata alapján a Független Kisgazdapárt elnöke
jóváhagyta, hogy vasárnapra, április 29-én délelőtt 10 órára a MOM
Szakasits Árpád Művelődési Házába összehívják a párt
nagyválasztmányának ülését - jelentette be Bereczki Vilmos, az FKgP
szóvivője a párt csütörtöki tartott sajtótájékoztatóján.
Mint a szóvivő és a Független Kisgazdapárt megyei vezetői a sajtó képviselőinek elmondták: a párt megyei elnökeinek szerdai körtelefonja alapján a mai napon az FKgP intéző bizottsága ad hoc jelleggel összeült, hogy megvitassa a politikai bizottság előző napi ülésének döntését. Az intéző bizottság határozati javaslatban kérte fel Vörös Vincét, a Kisgazdapárt elnökét, hogy a nagyválasztmányt április 29-ére hívja össze, illetve annak összehívását erősítse meg; ezt a párt elnöke csütörtökön késő délután jóvá is hagyta. Az intéző bizottság azért nem döntött az összehívásról, mert nem volt jelen az intéző bizottság teljes tagsága, és a nagyválasztmány összehívásához egyébként is az elnök jóváhagyása kell.
Az intéző bizottság javasolja, hogy a nagyválasztmány napirendjén a következő pontok szerepeljenek: a vezetőség beszámolója és lemondása, a tisztújítás után a választások megtartása, harmadik pontként pedig a koalíciós tárgyalások politikai kérdései. Az intéző bizottság határozati javaslatában megerősítette, hogy a Független Kisgazdapárt elnökét munkájában jelenleg is, és a jövőben is minden módon támogatni kívánja. A testület az FKgP új alkotmányának előterjesztését és annak megvitatását egy későbbi időpontra javasolja.
A határozati javaslat harmadik pontjaként felhívták az MDF elnökségének figyelmét arra, hogy az FKgP részéről a koalíciós tárgyalásokra kizárólag a következő személyek és csak együttesen jogosultak: Vörös Vince, Prepeliczay István, Torgyán József, Nagy Ferenc, Kiss Gyula és Rajkai Zsolt. A tárgyaló küldöttségnek személyekre vonatkozó megállapodások kötésére azonban nincs felhatalmazása. A sajtótájékoztatón hangsúlyozták, hogy a határozati javaslatot az intéző bizottság egyhangúlag, azaz ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta. (folyt.köv.)
1990. április 26., csütörtök 20:37
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Április 29-ére összehívták a Független Kisgazdapárt
nagyválasztmányának ülését (2. rész)
|
Mint a párt szóvivője és megyei elnökei elmondták: a Kisgazdapártban is elindult a demokratizálódás, a nemzedékváltás, a párt európai típusú agrárpárttá válásának folyamata. Ezt hivatott megerősíteni a vasárnapi nagyválasztmányi ülés.
Az intéző bizottság és a megyei vezetők kibővített ülésén nem vetődött fel az a kérdés, hogy az eddigi koalíciós tárgyalásokat folytató személyek megbízását visszavonják, és koalíciós partnereiket is biztosították arról, hogy az eddigi irányvonalat folytatják a megbeszélések további szakaszában. A párt jelen lévő képviselői kifejtették, hogy tisztában vannak az ország nehéz helyzetével, azzal, hogy hazánknak erős, cselekvőképes kormányra van szüksége. A koalíciós tárgyalások személyi konzekvenciáiról a végszót azonban csak a nagyválasztmány ülése után mondják ki.
Bereczki Vilmos, a párt szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a Kisgazdapárt, mint modern, európai típusú agrárpárt, a továbbiakban az agrárkérdésekkel egyenrangúan nagy figyelmet szentel a jóléti társadalom értékeinek, a környezetvédelmi, nemzeti, nemzetiségi problémáknak. Nemzetközi példaként a szóvivő a svéd Centrumpártot említette. Megítélése szerint ezt az irányvonalat valószínűleg megerősíti a nagyválasztmány leendő ülése. (MTI)
1990. április 26., csütörtök 20:41
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|