|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Állásfoglalás a szénbányászat helyzetével kapcsolatban
"A restriktív monetáris gazdaságpolitika
a bányászat egyéb súlyos problémáival együtt olyan helyzetet teremt,
amelyben a bányászok széles tömege állandó létbizonytalanságban él
és amely előrevetíti a tömeges munkanélküliséget, valamint a dolgozó
emberek elszegényedését. Ebben a helyzetben valamennyi baloldali
pártnak és a szakszervezetnek egységesen kell fellépniük a bányászat
helyzetének javítása érdekében.
"
BBC, Panoráma:
A szovjet zsidók kivándorlása
"Gorbacsov egy
sajtókonferencián - éles hangnemben ugyan - kijelentette, teljesen
elárasztják őt az arabok bírálatai. Ehhez hozzátette, amennyiben nem
kap biztosítékot Izraeltől, hogy az új bevándorlókat nem a megszállt
területeken telepítik le, akkor fontolóra kell vennie a zsidók
kiutazási engedélyeiről hozott korábbi döntését.
Felmerül a kérdés azonban, hogy mindez csupán retorikai fogás az
arab felháborodás lecsendesítésére, melyet Gorbacsov nem lesz képes,
vagy talán nem akar majd konkrét tettekkel alátámasztani.
Az ügyben a szovjet államfőnek mérlegre kell tennie az arab
világgal, illetve az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatait. A
csúcstalálkozó egyik nagy eredménye a szovjet fél szempontjából az
Egyesült Államokkal kötött kereskedelmi egyezmény. James Baker
amerikai külügyminiszter habozás nélkül utalt arra, hogy az utóbbi
esetleg veszélybe kerülhet, ha a Szovjetunió gátat emel a
kivándorlásnak, és kijelentette, lehet, hogy Moszkva nem kapja meg a
legnagyobb kedvezményben részesülő ország státuszát, ha nem iktatják
törvénybe a kivándorlás jogát. "
|
|
|
|
|
|
|
- Kitüntetések - 1. folyt.
|
Tisztelet tehát Csoóri Sándornak, Konrád Györgynek, Mészöly Miklósnak. De nem a Kossuth-díjért, hanem egész életművükért, a nehéz évtizedekben is mindvégig tiszta, emberi és erkölcsi magatartásukért. Példamutatásukon még a Kossuth-díj sem ronthat. És a közvélemény eléggé bölcs ahhoz, hogy ne tekintse nevük mellett szégyenfoltnak e bizony sajnos lejáratott díj emlegetését. Hiszen végül is a sok, máris névtelenségbe süllyedt pártszerző mellett mégiscsak ott voltak a sorban olyanok, mint Déry Tibor, Illyés Gyula, Németh László, Veöres Sándor.
De azért valami mégsem stimmel ebben az egészben. És nemcsak az, hogy ezek az írók nem a mostani hatalom emberei, díjazásukat - ha kell ilyen egyáltalán - a szabad választások utáni hatalomnak illett volna átengedni. Ezek a díjak a letűnőben lévő hatalom lelkiismeretének kellettek igazán. A legelegánsabb az lett volna, ha elvállalják: nem adunk díjat, mert nem tudunk kinek adni. Akiknek szeretnénk, azokat nem érdemeljük meg, akiket pedig megérdemelnénk, azokat szégyelljük - ez lett volna az igazán korrekt.
De hát nem tudták megállni, hogy ne adjanak azoknak, akiknek a szép tiszta nevét pedig ez a hatalom - az előző folyamatos jogutódja - bizony nem érdemli meg. És különben is: van valami visszás abban, hogy az az állam, amely mindenhová elérő kezével annyi mindent elvett az országtól és polgáraitól, anyagi javakat és erkölcsi értékeket egyaránt, az díjakkal - és a tetejébe még: rangsorolt díjakkal, mintha ő döntené el ki a legjobb, ki az utána következő legjobb -, ezekkel megsímogatja művészei és tudósai őszülő fejét. (folyt.)
1990. március 13., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|