|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Állásfoglalás a szénbányászat helyzetével kapcsolatban
"A restriktív monetáris gazdaságpolitika
a bányászat egyéb súlyos problémáival együtt olyan helyzetet teremt,
amelyben a bányászok széles tömege állandó létbizonytalanságban él
és amely előrevetíti a tömeges munkanélküliséget, valamint a dolgozó
emberek elszegényedését. Ebben a helyzetben valamennyi baloldali
pártnak és a szakszervezetnek egységesen kell fellépniük a bányászat
helyzetének javítása érdekében.
"
BBC, Panoráma:
A szovjet zsidók kivándorlása
"Gorbacsov egy
sajtókonferencián - éles hangnemben ugyan - kijelentette, teljesen
elárasztják őt az arabok bírálatai. Ehhez hozzátette, amennyiben nem
kap biztosítékot Izraeltől, hogy az új bevándorlókat nem a megszállt
területeken telepítik le, akkor fontolóra kell vennie a zsidók
kiutazási engedélyeiről hozott korábbi döntését.
Felmerül a kérdés azonban, hogy mindez csupán retorikai fogás az
arab felháborodás lecsendesítésére, melyet Gorbacsov nem lesz képes,
vagy talán nem akar majd konkrét tettekkel alátámasztani.
Az ügyben a szovjet államfőnek mérlegre kell tennie az arab
világgal, illetve az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatait. A
csúcstalálkozó egyik nagy eredménye a szovjet fél szempontjából az
Egyesült Államokkal kötött kereskedelmi egyezmény. James Baker
amerikai külügyminiszter habozás nélkül utalt arra, hogy az utóbbi
esetleg veszélybe kerülhet, ha a Szovjetunió gátat emel a
kivándorlásnak, és kijelentette, lehet, hogy Moszkva nem kapja meg a
legnagyobb kedvezményben részesülő ország státuszát, ha nem iktatják
törvénybe a kivándorlás jogát. "
|
|
|
|
|
|
|
- A Magyar Néppárt és a szovjet nagykövetség kapcsolata - 1. folyt.
|
- Én úgy gondolom, hogy a szovjet tárgyalófél egyrészt nagyon örült annak, hogy kapott egy ilyen korrekt belső tájékoztatást, hogy nem kerültük ki a kényes kérdéseket, és mindenekelőtt megpróbáltuk vázolni a magunk elképezelését a magyar-szovjet viszonyra. Számunkra voltak olyan kérdések, amelyek nekünk kevésbé látszottak izgalmasnak. Ilyen például az, hogy mikor lesz Magyarországon meg a pártok bejegyzése. Ők úgy gondolták, hogy ahhoz, hogy kialakuljon egy teljesen legális kapcsolat a két fél között, annak feltétele a pártok hivatalos bejegyzése. Mi ezt mellékesnek tartjuk. Mi úgy gondoltuk, már most is működnek ezek a pártok, a Magyar Néppárt - ugyanúgy mint a Nemzeti Parasztpárt, s a Nemzeti Párt utóda - nem is kell, hogy magát újonnan bejegyezze, hiszen eddig is pártként létezett, nem oszlatták fel 1948-ban. Tehát nem kerültünk egy olyan helyzetbe, amikor jogilag magunkat igazolni kell. - Önök a szovjet követségen milyen álláspontot képviseltek a magyar-szovjet viszonyról? - Hát ez volt nyilván a tárgyalás második felének a kérdésköre, és a legizgalmasabb kérdésköre. Kitértünk arra a problémakörre, hogy a kárpátaljai magyarok helyzete milyen. Egyrészt visszaigazoltuk az eddigi pozitív változásokat, másrészt pedig újabb jelentős javulásokat kértünk. Többek között abban, hogy a határmenti falu lehessen sokkal nyitottabb és szabadabb, másrészt pedig például lehessen magyarul használni a városneveket is. (folyt.)
1989. augusztus 8., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|