|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Állásfoglalás a szénbányászat helyzetével kapcsolatban
"A restriktív monetáris gazdaságpolitika
a bányászat egyéb súlyos problémáival együtt olyan helyzetet teremt,
amelyben a bányászok széles tömege állandó létbizonytalanságban él
és amely előrevetíti a tömeges munkanélküliséget, valamint a dolgozó
emberek elszegényedését. Ebben a helyzetben valamennyi baloldali
pártnak és a szakszervezetnek egységesen kell fellépniük a bányászat
helyzetének javítása érdekében.
"
BBC, Panoráma:
A szovjet zsidók kivándorlása
"Gorbacsov egy
sajtókonferencián - éles hangnemben ugyan - kijelentette, teljesen
elárasztják őt az arabok bírálatai. Ehhez hozzátette, amennyiben nem
kap biztosítékot Izraeltől, hogy az új bevándorlókat nem a megszállt
területeken telepítik le, akkor fontolóra kell vennie a zsidók
kiutazási engedélyeiről hozott korábbi döntését.
Felmerül a kérdés azonban, hogy mindez csupán retorikai fogás az
arab felháborodás lecsendesítésére, melyet Gorbacsov nem lesz képes,
vagy talán nem akar majd konkrét tettekkel alátámasztani.
Az ügyben a szovjet államfőnek mérlegre kell tennie az arab
világgal, illetve az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatait. A
csúcstalálkozó egyik nagy eredménye a szovjet fél szempontjából az
Egyesült Államokkal kötött kereskedelmi egyezmény. James Baker
amerikai külügyminiszter habozás nélkül utalt arra, hogy az utóbbi
esetleg veszélybe kerülhet, ha a Szovjetunió gátat emel a
kivándorlásnak, és kijelentette, lehet, hogy Moszkva nem kapja meg a
legnagyobb kedvezményben részesülő ország státuszát, ha nem iktatják
törvénybe a kivándorlás jogát. "
|
|
|
|
|
|
|
Klimakamrában ébresztik a szőlőatkákát
|
1989. február 5., vasárnap - A balatoni történelmi borvidéken, ahol már javában folytatják a szőlők metszését, alapos tudományos vizsgálatok előzték meg a munkát.
Balatonfelvidéki Szőlő és Bortermelők Egyesülésének laboratóriumában mikroszkóp alatt vizsgálták meg a vesszők rügyeinek fürtkezdeményeit, ezek épségéből-gyakoriságából következtetnek az idei termésre, s az egyesülés taggazdaságaiban ehhez igazítják a téli metszést is. A laboratóriumi vizsgálatok növényvédelmi célokat szolgálnak. Rövidesen megtudják például, hogy számítani kell-e az atka támadására, ami rendszerint már a rügy nyilásánál, az első apró levelek kibomlásánál okoz jóvátehetetlen károkat. A területenként és fajtánként gondosan összeválogatott mintákat klimakamrákba helyezik, amelyekben mesterségesen előbbrehozzák a tavaszodást. Ez felébreszti, időcsapdába csalja az atkákat, és számukból következtetni lehet arra, hol kell elvégezni a rügyfakadás előtti permetezést. Az előzetes vizsgálatok lehetővé teszik a céltudatos védekezést, s csökkentik a felesleges növényvédőszer felhasználást, amivel mérséklik a balaton környezeti ártalmait is. (MTI)
1989. február 4., szombat 16:13
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|