|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Változások a diplomáciai karban
"... valamennyi kormányváltozás után szinte
az első lépések közé tartozik a nagykövetek és azok közvetlen
munkatársainak leváltása, cseréje.
A demokratikus államokban nem is jelent különösebb hírt az
effélék bejelentése, de ahol bő négy évtizeden át prolongálódtak a
szokások, és a kinevezésekben nem szakmai szempontok játszottak
elsődleges szerepet, sokkal inkább a monolitikus egypártrendszerű
hatalomhoz való hűség, ott bizony a visszahívások lehetősége, ténye
pánikhangulatot teremt. Nem véletlenül.
A Budapesten május 24-ikén elfogadott és másnap nyilvánosságra
hozott döntés várható volt, hiszen az érintettek névsora a kormány
önvédelmét példázza. Nincs ebben semmiféle bosszú, törlesztés,
leckéztetés, csak és kizárólag az a Külügyminisztérium célja, hogy a
korábbi elkötelezettség helyett a demokratikus meggyőződés, valamint
az ország sorsa iránti felelősség legyen a posztok betölthetőségének
feltétele.
Most tekintsünk el attól, hogy valamennyi leváltott múltjával
foglalkozzunk, bár külön-külön is megérnének egy misét, mert amit
közülük némelyek műveltek arról érdemes, hasznos lenne beszélni. De
cselekedeteikben és a lépcsők taposásában rengeteg a hasonlóság
kezdve onnét, hogy javarészük a legendás moszkvai nemzetközi
kapcsolatok intézetében szerzett diplomát, ahol legfőképpen
újságírást, gazdasági ismereteket tanultak és két-három nyelvből
vizsgáztak"
|
|
|
|
|
|
|
- Az érdekképviselet ellentmondásai - 1. folyt.
|
Folyamatosan figyelemmel kísértük Rácz Sándor sorsának alakulását, aki az 1956-os forradalom életben maradt mártírjaként a börtönben és szabadulása után is erkölcsileg feddhetetlen ember maradt. Amíg csupán interjúkban összegezte tapasztalatait, vágyait, elképzeléseit, nyüzsögtek körülötte a kíváncsiskodók, de mihelyt aktív politikusként lépett fel, beindult a simulékonyság, a hitelrontás kidekázgatott keverékéből gyúrt fékszerkezet. Azt kezdték hangoztatni, hogy az idő túlszaladt a tegnapi hősökön, most a szenvedések érdeme kevés, más kell.
Vajon a mai pártok vezető képviselői közül mennyien tolják előre meghálálandó érdemként internálásukat, elítéltetésüket, üldöztetésüket másként gondolkodásukért? Csakhogy közöttük még mutatóban sem lelni mindvégig satupadnál maradt munkást. Mert egészen más margón túlra szorított értelmiségiként a történelem alulnézetben figyelése doktori titulussal, egyetemi végzettséggel, mint a fönntebb kapaszkodás reménye nélkül berendezkedni a proli sorsra.
Kétségtelen, hogy olykor nyilvánvaló lesz a pallérozatlanság. Zavaró a rossz beszédtechnika, de az erkölcsi tartást, becsületes szándékot, elkötelezettséget nem ezek minősítik. A lényegnél maradva: a sietve bolgárosodó magyar társadalomban fennáll a veszély, hogy ismét a munkások nem jutnak esélyegyenlőséghez, és hiába gürcölnek napi 16 órát, a szorgalom csak a vegetáláshoz lesz elegendő. A szakszervezetek ereje, hatalma, befolyása most is egy szűk elit kezében van. Márpedig a demokrácia lényege éppen a sokrétűség, a többség érdekeinek, akaratának szolgálata.
Az ország helyzetének javulásához elengedhetetlenül szükséges a gazdaság gyökeres átalakítása, de ezt roppant veszélyes a közvetve, közvetlenül érintettek sokmilliós táborának megkérdezése, együttműködő beleegyezése nélkül végrehajtani. (folyt.)
1990. június 2., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|