|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Változások a diplomáciai karban
"... valamennyi kormányváltozás után szinte
az első lépések közé tartozik a nagykövetek és azok közvetlen
munkatársainak leváltása, cseréje.
A demokratikus államokban nem is jelent különösebb hírt az
effélék bejelentése, de ahol bő négy évtizeden át prolongálódtak a
szokások, és a kinevezésekben nem szakmai szempontok játszottak
elsődleges szerepet, sokkal inkább a monolitikus egypártrendszerű
hatalomhoz való hűség, ott bizony a visszahívások lehetősége, ténye
pánikhangulatot teremt. Nem véletlenül.
A Budapesten május 24-ikén elfogadott és másnap nyilvánosságra
hozott döntés várható volt, hiszen az érintettek névsora a kormány
önvédelmét példázza. Nincs ebben semmiféle bosszú, törlesztés,
leckéztetés, csak és kizárólag az a Külügyminisztérium célja, hogy a
korábbi elkötelezettség helyett a demokratikus meggyőződés, valamint
az ország sorsa iránti felelősség legyen a posztok betölthetőségének
feltétele.
Most tekintsünk el attól, hogy valamennyi leváltott múltjával
foglalkozzunk, bár külön-külön is megérnének egy misét, mert amit
közülük némelyek műveltek arról érdemes, hasznos lenne beszélni. De
cselekedeteikben és a lépcsők taposásában rengeteg a hasonlóság
kezdve onnét, hogy javarészük a legendás moszkvai nemzetközi
kapcsolatok intézetében szerzett diplomát, ahol legfőképpen
újságírást, gazdasági ismereteket tanultak és két-három nyelvből
vizsgáztak"
|
|
|
|
|
|
|
A női röplabda Magyar Kupáért (1. rész)
|
1990. junius 2. szombat (MTI) - Szombaton délután a Körcsarnokban többórás röplabda parádét láthattak a sportág hivei: a Magyar Kupában a legjobb négy közé jutott női csapatok - az U. Dózsa, a Tungsram, a Vasas és az Eger - mérték össze tudásukat, s döntötték el, vasárnap ki játszik az arany-, illetve a bronzéremért. A közönség létszáma nem tükrözte az esemény rangját, mindössze maroknyi szurkolótáborok biztatták a kedvenceket.
Az első találkozón a kupavédő Tungsram és az ujdonsült bajnok U. Dózsa lépett pályára. A lila-fehérek bevetették idegenlégiósukat, az NSZK-ban szereplő, s szabadságon itthon tartozkodó Murgerné Szücs Évát is. A megerősités kezdetben nem érződött a bajnok játékán, ugyanis a lámpagyári gárda ,,repülőrajttal,, 5:0-ra, majd 8:0-ra elhuzott. Aztán fokozatosan feljött a Dózsa, sikerült egyenlitenie (9:9). Ismét lábra kapott a kupavédő (13:10), de előnyét nem tudta kihasználni, az Ujpest forditott, és nyert.
A 2. játszmában a Dózsa elhuzott, már 11:2-re is vezetett - aztán sorozatos hibáival, rossz nyitásokkal pontokhoz segitette a Tungsramot (12:12). Egyik csapat sem játszott jól, egymás hibáiból éltek. Ekkor fordult a kocka, játszmalabdához jutott a kupavédő Tungsram, s a másodikat ki is használta.
A 3. játékrészben hamar vezetést szerzett a Dózsa (5:2), aztán hosszu ideig szinte semmi sem történt, egyhelyben topogtak a csapatok. Nem véletlenül hangzott a két edző utasitása: ,,mozogjatok ,, A tanácsot a lila-fehérek fogadták meg, sorra szerezték a pontokat, s megnyerték a játszmát.
A 4. szettben fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd 8:8 után a Dózsa birta jobban, illetve mellé állt a szerencse - s ha nehezen is, de megnyerte a játszmát, s ezzel a mérkőzést, s bejutott a vasárnapi döntőbe.
Eredmény: --------- U. Dózsa - Tungsram SC 3:1 (14, -13, 6, 14) -------------------------------------------
(folyt.köv.)
1990. június 2., szombat 16:32
|
Vissza »
|
|
A női röplabda Magyar Kupáért (2. rész)
|
A nap második mérkőzését a bajnokság 2. és 3. helyezettje, a Vasas és az Eger vivta. Ekkor már ,,akcióba lépett,, a két leglelkesebb szurkolótábor: szóltak a dobok és a kereplők.
A rajt a Vasasnak sikerült jobban, 6:0-ra elhuzott, de vetélytársuk nem hagyta annyiban, látványos, pontot érő megoldásokkal felzárkózott. Izgalmas volt a játék, a közönség ezuttal szép labdamenetekhez is tapsolhatott, s élvezte a játékot. 8:8-nál érthetetlen módon az egriek visszaestek, semmi sem sikerült nekik, innen már csak a Vasas szerzett pontokat, s nyerte 20 perc alatt a játszmát.
A második játékrészben vezetést szerzett az egri csapat, de az angyalföldiek hamar forditottak. A piros-kékek biztos sáncolása és begyakorolt figurái jelezték, hogy most a Vasas minden csapatrészében jobb vetélytársánál. Az egriek fellángolásai csak felzárkózásra voltak elegendőek, a győzelmet a Vasas szerezte meg.
A harmadik játszmában az egriek játékos-edzője, Torma Ágnes magával ragadta csapattársait. Nem ismertek elveszett labdát, s megérdemelten vezettek 6:0-ra. A Vasas soraiban zavar támadt, ezuttal nem jöttek be az addig eredményes megoldások. Aztán utolérte a ,,végzet,, az Egert, a játékosok nem birták erővel, s ellenfelük ,,zsinórban,, 10 pontot szerzett. Ez a bravur a piros-kékek erejét megsokszorozta, játszmalabdához jutottak, ekkor viszont feltámadt az Eger, s egyenlitett. Nem várt izgalmakat hozott a játszma vége. A Vasasnak hat szettlabda sem volt elég a győzelemhez, viszont az Eger a másodikat értékesitette.
A negyedik játszma volt a legváltozatosabb, szinte percenként fordult a kocka: hol az egyik, hol a másik csapat vezetett, de elhuzni egyik sem tudott. Ez a játékrész végre kupához méltó szinvonalu volt, amelyben a vidékiek nyertek, s ezzel egyenlitettek.
Az ötödik, röviditett játszmában már minden hiba pontot ért. Ekkor a Vasas szinte állva hagyta a vidékieket, megnyerte a játszmát és a mérkőzést.
Vasas - Eger 3:2 (8, 12, -14, -12, 5) -------------------------------------
Vasárnap a Körcsarnokban 14.30 órakor a bronzmeccsen a Tungsram és az Eger lép pályára, mig a kupa sorsát a Vasas és az U. Dózsa dönti el 16 órától.+++
1990. június 2., szombat 18:54
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|