|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Országgyülési képviselők nyilatkozata
"Ez a repülőtér jelenleg is alkalmas
arra, hogy területén a legnagyobb szállító repülőgépek is
leszállhassanak. Meggyőződésünk, hogy a kunmadarasi repülőtér
felújítása és tranzit létesítménnyé történő kiépítése gazdaságosabb
megoldást jelentene egy teljesen új létesítmény megvalósításánál.
Nyilatkozatunkkal felhívjuk a kormányzat figyelmét arra, hogy
majdani döntésekor mérlegelje azokat a kedvező lehetőségeket, melyek
már jelenleg is adottak e nagy jelentőségü beruházás
megvalósításához.
"
Amerika Hangja, Világhíradó:
Nyugatról hazatérő magyarok
"Enyhülést ad azonban
azok öröme, akik megérték és visszatérhettek: Varga Béla bátyám, aki
részt vehetett az új szabad magyar parlament megnyitásán, Király
Béla professzor, aki tagja lett a Nemzetgyűlésnek, Kővágó József,
Budapest volt polgármestere - beszélt a városi tanács ülésén -,
Szapári Gyuri, aki a Nemzetközi Valutaalap képviselőjeként
tartózkodik Budapesten, Lipták Béla, akivel együtt kezdtük emigráns
életünket; és szerveztük a világszövetséget. Most a magyar környezet
tisztaságáért verekszik odahaza."
|
|
|
|
|
|
|
A bukaresti televízió műsora június 4-10-ig
|
Budapest, 1990. június 1. Péntek (MTI-Press)
Hétfő 16.00 Hírek 16.10 Magyar nyelvű adás. A tartalomból: románnak lenni Magyarországon. Kalotaszegi napi táncok. Abigél 1. rész. Rajzfilmek 19.10 Rajzfilmek 19.30 Híradó 20.15 Népdalok 20.40 Gazdasági kőrkép 21.15 Apák és fiúk 3. rész 22.20 Híradó 22.35 Olaszország 90. Labdarugó VB-előzetes 23.05 Éjszakai műsor: versek Kedd 10.00 Hírek 10.10 Iskolatelevízió. Francia nyelvlecke. Matematikai analízis. Fizika óra 11.15 Apák és fiúk. 3. rész /ism./ 12.20 Népzene 12.35 Rajzfilmek 12.55 Hírek 15.30 Zenés körjárat 16.00 Orvostudomány mindenki számára 16.20 Beszélgetés a szakszervezeti munkáról 16.40 Igazság, amelyre jogunk van 17.00 Demokrácia és emberi jogok. Vitaműsor 17.10 Francia nyelvlecke /ism./ 17.35 A Sláger hullámhosszán 18.15 Természetvédelem 18.45 Reklám 18.50 A román mezőgazdász kalendáriuma. Munkaeszközök kistermelők számára 19.10 Rajzfilmek 19.30 Híradó 20.15 Tv-színház. Victor Eftimiu színműve: Az ember, aki látta a halált 21.45 Híradó 22.05 Reflektor 22.30 Jóestét, ifjúság
Szerda 10.00 Hírek 10.10 Iskolatelevízió: Német nyelvlecke, Érettségi előtt. Iskolák és hagyományok. Ma diák, holnap tanár 11.15 Tv-színház. Victor Efzimiu: Az ember, aki látta a halált /ism./ 13.10 Hírek 15.00 Fiatal előadóművészek bemutatkozása. Zenei műsor 15.25 Közérdekű információk 15.45 Svéd kaleidoszkóp 16.05 Gazdasági kőrkép 16.25 Ion Ivan Roncea hárfázik 16.45 Német nyelvlecke /ism./ 17.10 Visszatérés Európához 3. rész 17.30 Román könnyűzene 17.50 Román nyelvművelő adás 18.20 Reflektor 18.40 Parlamenti előzetes: milyen lesz a parlament élete 19.05 Reklám 19.10 Rajzfilmek 19.30 Híradó 20.15 Környezetvédelem 20.45 Tudomány és vallás. Vitaműsor 21.10 Olaszország 90. Labdarugó VB-előzetes 21.40 Helyszíni közvetítés a bulgáriai könnyűzenei fesztiválról. Gálaest. A szünetben: híradó Csütörtök 10.00 Hírek 10.10 Iskolatelevízió. Olasz nyelvlecke. Érettségi előtt. Román irodalom: alapvető művek 11.15 Film /ism./ 13.00 Preklasszikus zene. Bach művek 13.20 Hírek 15.30 Népzene 16.00 A világ körül: Uruguay 16.20 Gazdasági kőrkép 16.50 Egy fantasztikus trió 17.15 Olasz nyelvlecke /ism./ (folyt.)
1990. június 1., péntek 12:04
|
Vissza »
|
|
A bukaresti televízió műsora 2.
|
17.40 Magántulajdon és privatizáció. Vitaműsor 18.05 Reklám 18.10 Irodalmi és művészeti adás 19.10 Rajzfilmek 19.30 Híradó 20.15 A hét vendége 20.45 Apák és fiúk 4. rész 21.50 A bécsi zenei hetek megnyítókoncertje 22.50 Híradó 23.05 Olaszország 90 Labdarugó VB-előzetes 23.35 Könnyűzenei műsor Péntek 10.00 Hírek 10.10 Iskolatelevízió. Érettségi előtt. A román nyelv 10.35 Apák és fiúk 4. rész /ism./ 11.40 Népzenei virtuózok 12.00 A föld hangja: A havasok világa 12.20 Tizenévesek /ism./ 12.50 Rajzfilmek 13.10 Hírek 15.00 Ifjú zenészek stúdiója 15.15 Mai tudomány 15.40 Színházi kitekintő 16.10 Német nyelvű adás 18.10 Reklám 18.15 Az olaszországi labdarugó VB megnyítója, majd Argentina-Kamerun VB-mérkőzés közvetítése 20.50 Rajzfilmek 21.00 Híradó 21.30 Az úr. Francia-nyugatnémet-olasz film 23.00 Híradó 23.15 Gaudeamus. Ifjúsági adás Szombat 10.00 Hírek 10.10 A magyar és német nyelvű adás részleteinek ismétlése 11.10 Északra északnyugaton át. Amerikai film /ism./ 13.15 Zeneóra 14.15 Hírek 14.30 Szombati tv-klub 17.45 Szovjetunió- Románia labdarugó VB-mérkőzés 19.50 Rajzfilmek 20.00 Híradó 20.30 Teleenciklopédia 21.15 A román és a kisinyovi tévé közös műsora 21.45 Olaszország-Ausztria labdarugó VB-mérkőzés 23.50 Híradó 0.10 Hello, Dolly Amerikai film Vasárnap 8.00 Torna mindenkinek 8.10 Gyermekek világa 9.35 Lassie 3. rész 10.10 Katonai adás 10.50 Egyházi műsor 11.50 Faluműsor 13.00 A világ körül 13.30 Videómagazin 18.10 Isaura. Brazil film 27. rész 18.45 Építő szó 19.10 Rajzfilmek 19.30 Híradó 20.00 Lenni vagy nem lenni. Amerikai film 21.45 Brazilia-Svédország labdarugó VB-mérkőzés 23.50 Híradó 0.05 Videódiscó 0.30 NSZK-Jugoszlávia labdarugó VB-mérkőzés (MTI-Press)
1990. június 1., péntek 12:05
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|