|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél az Antall-kormányhoz
"Javasoljuk a kormánynak sürgősen vizsgálják felül a kitüntetések
adományozásának egész rendszerét. Töröljék el az érdemtelenül
szerzett címek és rangok biztosította privilégiumokat. Ajánlatosnak
tartanánk, ha a sort első tévedéseik egyikével, Bors Zoltán
Csillagrendjével kezdenék.
"
Deutschlandfunk:
Interjú Horn Gyulával kitüntetése kapcsán
"Azt hiszem, a döntő momentum mégiscsak az NDK-beli
állampolgárok továbbutazásának, áttelepülésének a szabaddá tétele
volt. Én ezt tekintem döntő momentumnak két szempontból. Az egyik
az, hogy első ízben mi szakítottunk egy olyan szerződéssel két
varsói szerződésbeli tagállam között, amely megítélésem szerint
abszolút embertelen volt, és tényleg a régi rezsim szülöttje, tehát
én azt tartottam sorsdöntőnek. A másik szempont: ez elindított egy
olyan folyamatot, amely nemcsak az NDK-ban és az NDK hatására
Csehszlovákiában, hanem egész Közép-Kelet-Európában végbement.
"
|
|
|
|
|
|
|
Kisgazdapárti nézeteltérések
|
London, 1989. február 25. (BBC) - Budapestről Sally Ackroyd arról tudósít, hogy a Független Kisgazdapárt vezetésében komoly nézeteltérések merültek fel. A párt vezetője bejelentette, hogy négy tagot, köztük a párt politikai bizottságának két tagját kizárták, amiért szembeszálltak a párt politikájával. Az említett négy személy azonban visszautasította a kizárást, mondván, hogy a döntés érvénytelen. - A pártvezetőség szerint a négy párttag - Bába Iván, Légrádi Tibor, Ravasz Károly és Jezsó István - figyelmen kívül hagyta a politikai bizottság határozatait, és a párt politikájával ellentétes tevékenységet folytatott. A Kisgazdapárt politikai bizottságának tegnapi ülésén zárták ki őket. Heten a kizárás mellett, öten ellene szavaztak és ketten tartózkodtak a szavazástól. Ravasz Károly - egyike azoknak, akiket kizártak - nyilatkozatot adott, melyben azt mondta, hogy a bizottság határozata nem szabályszerű. A határozat meghozatala előtt nem hallgatták meg őket, s ezzel a Kisgazda politikai bizottság túllépett hatáskörén. A vita azzal kezdődött, hogy a párttagság dinamikusabb vezetőséget követelt és azt, hogy sürgősen állítsák össze a párt politikai és gazdasági programját. Ravasz Károly azt mondta, hogy támogatja ezeket a követeléseket. A vita abban kulminált, hogy Pártay Tivadar a Kisgazdapárt vezetője nyilvánosan elhatárolta a pártot attól a közös nyilatkozattól, melyet független magyar szervezetek március 15-e megünnepléséről adtak ki. Az előtte való héten a Kisgazdapárt aláírta ezt a nyilatkozatot. Akármi is történik majd, az biztos, hogy a nyilvánosság előtti nézeteltérés káros hatással van a Kisgazdapártra. A pártból való kizárásokat a mozgalom nagy része feltehetően nem fogadja majd el. Végül is a Kisgazdapárt a demokráciáért küzd a 40 évi tekintélyelvű uralom után. A Szociáldemokrata Párt útja sem zökkenőmentes: Bihari Mihály, aki úgy volt, hogy átveszi a párt vezetését, ezen a héten kilépett a pártból, és magával vitte a párt politikai programtervét. Bihari Mihály azt mondta, hogy rákényszerült erre a lépésre az ellene indított személyi támadások miatt. +++
1989. február 25., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|