|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél az Antall-kormányhoz
"Javasoljuk a kormánynak sürgősen vizsgálják felül a kitüntetések
adományozásának egész rendszerét. Töröljék el az érdemtelenül
szerzett címek és rangok biztosította privilégiumokat. Ajánlatosnak
tartanánk, ha a sort első tévedéseik egyikével, Bors Zoltán
Csillagrendjével kezdenék.
"
Deutschlandfunk:
Interjú Horn Gyulával kitüntetése kapcsán
"Azt hiszem, a döntő momentum mégiscsak az NDK-beli
állampolgárok továbbutazásának, áttelepülésének a szabaddá tétele
volt. Én ezt tekintem döntő momentumnak két szempontból. Az egyik
az, hogy első ízben mi szakítottunk egy olyan szerződéssel két
varsói szerződésbeli tagállam között, amely megítélésem szerint
abszolút embertelen volt, és tényleg a régi rezsim szülöttje, tehát
én azt tartottam sorsdöntőnek. A másik szempont: ez elindított egy
olyan folyamatot, amely nemcsak az NDK-ban és az NDK hatására
Csehszlovákiában, hanem egész Közép-Kelet-Európában végbement.
"
|
|
|
|
|
|
|
VSZ PTT - előzetes (2. rész)
|
Ismeretes a magyar vezetésnek az a szándéka, hogy az érvényes szerződéseket hazánk nem kívánja egyoldalúan felmondani, de tárgyalásokat tart szükségesnek több szerződés felülvizsgálása érdekében.
A kétoldalú problémák - amelyek korábban sokszor tabunak minősültek - nem akadályozhatják meg a közös partneri viszony fenntartását. Mindez azonban feltételezi azt is, hogy a kétoldalú kapcsolatokban feszültségeket okozó kérdéseket nem lehet a szőnyeg alá söpörni, foglalkozni kell velük, hiszen az ilyen feszültségforrások végül is az összeurópai kérdéseket is érintik.
Az új körülmények között összeülő tanácskozáson bizonyára abban is egyetértés alakul ki a tagállamok között - s ezt az egyetértést ígérik a szovjet kommentárok is -, hogy a Varsói Szerződést a szervezet létét szükségtelenné tevő európai kollektív biztonsági rendszer megteremtéséig is katonai-politikai szervezetből olyanná kell átalakítani, amelyben háttérbe szorul a katonai elem, s meghatározóvá a politikai válik.
Ami a csütörtöki programot illeti, a részvevők a tanácskozás végén várhatóan közös dokumentumot írnak alá. A VSZ PTT munkájának eredményeiről - még az ülés befejezése előtt - Ivan Aboimov szovjet külügyminiszter-helyettes a tagállamok képviselőivel közösen sajtóértekezletet tart.
Ha a VSZ PTT ülése a tervek szerint ér véget, várható, hogy csütörtök este az új magyar vezetés képviselőinek alkalmuk nyílik egy kétoldalú eszmecsere keretében a személyes megismerkedésre Mihail Gorbacsov szovjet elnökkel is. +++
1990. június 7., csütörtök 06:58
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|