|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél az Antall-kormányhoz
"Javasoljuk a kormánynak sürgősen vizsgálják felül a kitüntetések
adományozásának egész rendszerét. Töröljék el az érdemtelenül
szerzett címek és rangok biztosította privilégiumokat. Ajánlatosnak
tartanánk, ha a sort első tévedéseik egyikével, Bors Zoltán
Csillagrendjével kezdenék.
"
Deutschlandfunk:
Interjú Horn Gyulával kitüntetése kapcsán
"Azt hiszem, a döntő momentum mégiscsak az NDK-beli
állampolgárok továbbutazásának, áttelepülésének a szabaddá tétele
volt. Én ezt tekintem döntő momentumnak két szempontból. Az egyik
az, hogy első ízben mi szakítottunk egy olyan szerződéssel két
varsói szerződésbeli tagállam között, amely megítélésem szerint
abszolút embertelen volt, és tényleg a régi rezsim szülöttje, tehát
én azt tartottam sorsdöntőnek. A másik szempont: ez elindított egy
olyan folyamatot, amely nemcsak az NDK-ban és az NDK hatására
Csehszlovákiában, hanem egész Közép-Kelet-Európában végbement.
"
|
|
|
|
|
|
|
A Kiskunsági Mezőgazdasági Szövetség állásfoglalása a
földtulajdon-reformról (1. rész)
(OS)
|
1990. június 3., vasárnap - A Kiskunság mezőgazdasági szövetkezetei a kormánypártoknak a földtulajdon reformjára vonatkozó elképzeléseit hivatalosan nem ismerik. Mivel azonban életterüket, jövőjüket érintő kérdésről van szó, szükségesnek tartják, hogy az elnökség összegezze a tagság véleményét, hozza nyilvánosságra és továbbítsa a törvényhozásban résztvevőknek.
A Kiskunsági Mezőgazdasági Szövetség elnöksége tisztában van vele, hogy a piacgazdaságra való áttéréshez hozzátartozik a privatizáció. Egyetért a tulajdon tiszteletével és sérthetetlenségének garantálásával. Az a véleménye, hogy a földnek és a szövetkezeti közös vagyonnak tulajdonosra van szüksége.
Szükségesnek tartja az egykori földtulajdonosok rehabilitációját, de nem fogadja el szétválasztását a társadalomban tulajdoni sérelmet szenvedettek általános rehabilitálásától. Véleménye szerint a tulajdonsérelmet szenvedettek rehabilitációját jóvátételi törvény megalkotásával kellene rendezni. A földtulajdon különválasztása a föld fetisizálását jelenti és félő, hogy ha csak a földtulajdon rendezésére kerül sor, a társadalom egyéb károsultjai célpontnak tekintik a parasztságot.
Szövetkezeteink aggodalommal fogadják, ezért az elnökség nem támogatja az egykori földtulajdonosoknak a jelenleg is mezőgazdaságból élők hátrányára történő rehabilitálását. Az agrárpolitika atrocitásainak szenvedő alanyai nemcsak azok voltak, akiktől a földet elvették, padlását lesöpörték, a falvakból való elmenekülésre kényszerítették, elüldözték, hanem azok is, akik mindezek ellenére maradtak és megművelték a földet. Ennek figyelembevételével lehet az egykori tulajdonosokat visszahelyezni tulajdonukba.
A földtörvény nem lehet a rehabilitálás és jóvátétel eszköze. A földtulajdon reformja az általános tulajdonreformnak része, így a földtörvény a tulajdonreformról szóló törvény egyik része lehet, és mint ilyen, átmeneti. Fontosnak tartjuk a törvény mielőbbi meghozatalát. (folyt.köv.)
1990. június 3., vasárnap 16:23
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|