|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél az Antall-kormányhoz
"Javasoljuk a kormánynak sürgősen vizsgálják felül a kitüntetések
adományozásának egész rendszerét. Töröljék el az érdemtelenül
szerzett címek és rangok biztosította privilégiumokat. Ajánlatosnak
tartanánk, ha a sort első tévedéseik egyikével, Bors Zoltán
Csillagrendjével kezdenék.
"
Deutschlandfunk:
Interjú Horn Gyulával kitüntetése kapcsán
"Azt hiszem, a döntő momentum mégiscsak az NDK-beli
állampolgárok továbbutazásának, áttelepülésének a szabaddá tétele
volt. Én ezt tekintem döntő momentumnak két szempontból. Az egyik
az, hogy első ízben mi szakítottunk egy olyan szerződéssel két
varsói szerződésbeli tagállam között, amely megítélésem szerint
abszolút embertelen volt, és tényleg a régi rezsim szülöttje, tehát
én azt tartottam sorsdöntőnek. A másik szempont: ez elindított egy
olyan folyamatot, amely nemcsak az NDK-ban és az NDK hatására
Csehszlovákiában, hanem egész Közép-Kelet-Európában végbement.
"
|
|
|
|
|
|
|
A Demisz nyílt levele az országgyűlési képviselőkhöz (1. rész)
(OS)
|
1990. május 30., szerda - Tisztelt Képviselő Úr
A Parlament május 30-i ülésén tárgyalják meg Önök Deme Zoltán képviselőtársuk indítványát, mely a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány felülvizsgálatát kezdeményezi. Az alábbiakban a javaslathoz kapcsolódó néhány kérdésben szeretnénk - munkájukat reméljük segítő - információkat szolgáltatni.
A Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség 1989. decemberében minden, a Demisz és tagszervezetei tulajdonában, valamint kezelésében lévő ingatlant (melyek együttesen az ifjúság által használt létesítmények 18 százalékát jelentették) felajánlott a kormány számára, a fiatalság érdekeit szolgáló hasznosításra. A szövetség ezen döntését hatalomátmentésnek, üzletelésnek a legrosszabb szándékkal sem lehet minősíteni, egyedüli célként a jelentős értékű hálózat általános ifjúsági célokra történő megőrzése vezetett minket. A Nemzeti Gyermek- és Ifjűsági Alapítvány, s a hozzá kapcsolódó regionális alapítványok létrejötte teremt lehetőséget arra, hogy számos ellenkező példával ellentétben az általunk felajánlott ingatlanok továbbra is hozzáférhetőek maradjanak a fiatalok számára.
Megítélésünk szerint a Deme képviselő úr által kifogásolt problémák közül több nem állja meg a helyét. Szó sincs arról, hogy valaki is központi alapítványba kényszerítette volna a felajánlott ingatlanokat. Több hónapos, az egyes régiókban működő ifjúsági szervezetekkel, pártokkal folytatott eszmecsere után, azok támogatásával, az ingatlanok (6 kivételével) helyi - mostanára már bejegyzett vagy bejegyzés alatt álló - ifjúsági alapítványok kezelésébe kerültek. A felajánlott létesítmények döntő többségét korábban nem csupán egy település, hanem jóval nagyobb térség - általában egy egész megye - fiatalsága használhatta. Ettől a lehetőségtől a képviselő által szorgalmazott lépés - a helyi önkormányzatok kezébe adás - esetén elesnének. (Sarkított, de valós példa: Balatonfenyves község önkormányzata kezébe összesen három, korábban Baranya, Somogy, illetve Bács-Kiskun megye fiatalságát szolgáló ifjúsági tábor sorsa feletti döntés kerülne.)
Ennél is nagyobb gondnak látjuk azt, hogy a létesítmények helyi önkormányzatok kezébe kerülése esetén - a forráshiány miatt ,,érthető,, okokból - semmilyen garancia nem lenne a létesítmények további olyan működtetésére, mely során azokat az ifjabb generációk használhatnák. (Erre sajnos korábban tanácsi kezelésben lévő táborok jelentékeny részének sorsa intő például szolgál.) (folyt.köv.)
1990. május 30., szerda 17:20
|
Vissza »
|
|
A Demisz nyílt levele az országgyűlési képviselőkhöz (2. rész)
(OS)
|
Deme Zoltán képviselővel egyetértve mi is növelhetőbbnek tartanánk az ifjúsági szervezetek egyharmados részvételi arányát az alapítvány kuratóriumában (bár a helyi alapítványoknál ez eleve 51 százalék fölötti). Ugyanakkor azt enyhén szólva kétségesnek véljük, hogy az ingatlanok - általa szorgalmazott - helyi önkormányzatok kezébe adása esetén bármilyen garancia lenne az ifjúsági érdekek akár az egyharmados arányt megközelítő mértékű kifejeződésére, érvényesülésére is.
Tisztelt Képviselő Úr Türelmét köszönve elnézést kérünk írásunk terjedelméért. Reméljük, sikerült Önt meggyőzni szándékaink tisztaságáról és arról, hogy a regionális kuratóriumokban lévő 5-10 százalékos képviseleti arányunk nem jelenthet hatalomátmentést, és e levél megírására sem a pozícióféltés késztetett minket. Bízunk abban, hogy a Deme Zoltán javaslatára megtartandó vizsgálat végén nem függesztik fel az alapítvány működését, hiszen ebben az esetben az új népképviselet és kormányzat egy közhasznú alapítványrendszer megszüntetésével fiatalok százezreit fosztaná meg a céljaikra létrehozott intézmények használatának esélyétől.
A Demisz Országos Ügyvivő Testülete
(OS)
1990. május 30., szerda 17:24
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|