|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél az Antall-kormányhoz
"Javasoljuk a kormánynak sürgősen vizsgálják felül a kitüntetések
adományozásának egész rendszerét. Töröljék el az érdemtelenül
szerzett címek és rangok biztosította privilégiumokat. Ajánlatosnak
tartanánk, ha a sort első tévedéseik egyikével, Bors Zoltán
Csillagrendjével kezdenék.
"
Deutschlandfunk:
Interjú Horn Gyulával kitüntetése kapcsán
"Azt hiszem, a döntő momentum mégiscsak az NDK-beli
állampolgárok továbbutazásának, áttelepülésének a szabaddá tétele
volt. Én ezt tekintem döntő momentumnak két szempontból. Az egyik
az, hogy első ízben mi szakítottunk egy olyan szerződéssel két
varsói szerződésbeli tagállam között, amely megítélésem szerint
abszolút embertelen volt, és tényleg a régi rezsim szülöttje, tehát
én azt tartottam sorsdöntőnek. A másik szempont: ez elindított egy
olyan folyamatot, amely nemcsak az NDK-ban és az NDK hatására
Csehszlovákiában, hanem egész Közép-Kelet-Európában végbement.
"
|
|
|
|
|
|
|
A Magyar Szocialista Párt II. kongresszusa (2. rész)
|
Elveti a szocializmus minden olyan kísérletét, amelyben teret kaptak a diktatórikus, pártállami módszerek. Az MSZP nem törekszik a szociáldemokrácia kisajátítására, együtt kíván működni minden olyan párttal, mozgalommal, csoporttal, amely magát szocialistának és demokratának vallja. Vitányi Iván kifejezte meggyőződését: ha a párt okosan politizál, radikálisan szakít a pártállami múlttal, néhány év alatt a társadalom vezető erőit tömörítő, sikeres szervezet lehet.
Pozsgay Imre, az országos elnökség tagja a párt ellenzéki politikáját jellemezve kijelentette: az MSZP a Parlamentben annak a baloldalnak a képviseletét is vállalni kívánja, amely nem tudta bejuttatni képviselőit a törvényhozói testületbe. Szólt arról is, hogy az MSZP jelenlegi parlamenti helyzete nem teszi lehetővé a más pártokkal való tárgyalásokat, ilyen vagy olyan egyezkedések kialakítását. Az MSZP elsősorban nem a kormányhoz és nem más ellenzéki pártokhoz való viszonyában akarja konstruktivitását megmutatni, a párt elsősorban törvény-kezdeményezéseivel, a törvényhozói folyamatok előmozdításával kívánja az ország érdekeit szolgálni.
Balogh Sándor, az MSZP országos egyeztető bizottságának elnöke a pártélet etikai kérdéseiről, a párt működéséről, valamint az alapszabályról tartott előadást. Ezt követően a referátumokhoz kapcsolódó szekcióvitákra került sor. (folyt. köv.)
1990. május 26., szombat 16:46
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|