|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél az Antall-kormányhoz
"Javasoljuk a kormánynak sürgősen vizsgálják felül a kitüntetések
adományozásának egész rendszerét. Töröljék el az érdemtelenül
szerzett címek és rangok biztosította privilégiumokat. Ajánlatosnak
tartanánk, ha a sort első tévedéseik egyikével, Bors Zoltán
Csillagrendjével kezdenék.
"
Deutschlandfunk:
Interjú Horn Gyulával kitüntetése kapcsán
"Azt hiszem, a döntő momentum mégiscsak az NDK-beli
állampolgárok továbbutazásának, áttelepülésének a szabaddá tétele
volt. Én ezt tekintem döntő momentumnak két szempontból. Az egyik
az, hogy első ízben mi szakítottunk egy olyan szerződéssel két
varsói szerződésbeli tagállam között, amely megítélésem szerint
abszolút embertelen volt, és tényleg a régi rezsim szülöttje, tehát
én azt tartottam sorsdöntőnek. A másik szempont: ez elindított egy
olyan folyamatot, amely nemcsak az NDK-ban és az NDK hatására
Csehszlovákiában, hanem egész Közép-Kelet-Európában végbement.
"
|
|
|
|
|
|
|
A miniszter-jelöltek életrajza (1. rész)
|
1990. május 16., szerda - A szerkesztőségek rendelkezésére
bocsátjuk a miniszterjelöltek rövid életrajzát. Az adatok nem
ellenőrzöttek, ezért nem tekinthetők hivatalosnak.
Dr. Horváth Balázs (MDF - belügy) Budapesten született, ------------------
48 esztendős ügyvéd. 1968-tól a Veszprémi 2. számú Ügyvédi Munkaközösségben dolgozott.
Nagy Ferenc József (FKgP - földművelésügy ) ------------------
a Baranya megyei Kisharsányban született, 67 esztendős agrármérn ök. Dolgozott egyéni gazdaként, tsz- elnökként, termelésirányító agronómusként, mígnem háztáji megbízottként vonult nyugalomba 1983-ban. Református vallású, három évtizede presbiter és zsinati póttag.
Dr. Für Lajos (MDF - honvédelem) a Vas megyei -------------
Egyházasrádócon született, 60 esztendős, történész. Csaknem három évtizedes tudományos pályájának jórészét a Mezőgazdasági Múzeumban töltötte, az agrártermelés és -társadalom XVIII.-XIX. századi históriáját kutatta. 1983-ban doktorált, 1987-ben egyetemi katedrát kapott. Jelenleg az ELTE bölcsészettudományi karának docense.
Dr. Balsai István (MDF - igazságügy) Miskolcon -----------------
született, 43 éves jogász. 1972 óta egy budapesti ügyvédi munkaközösség tagja.
Dr. Bod Péter Ákos (MDF - ipar és kereskedelem) ------------------
39 esztendős közgazdász, az Országos Tervhivatal Tervgazdasági Intézetének osztályvezetője volt. Dolgozott ENSZ-szakértőként a fejlődő világban, és vendégelőadóként amerikai egyetemen is tanított.
Keresztes K. Sándor (MDF - környezetvédelem) -------------------
Kolozsvárott született, 46 esztendős építészmérnök. (f.k.)
1990. május 16., szerda 16:57
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|