|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél az Antall-kormányhoz
"Javasoljuk a kormánynak sürgősen vizsgálják felül a kitüntetések
adományozásának egész rendszerét. Töröljék el az érdemtelenül
szerzett címek és rangok biztosította privilégiumokat. Ajánlatosnak
tartanánk, ha a sort első tévedéseik egyikével, Bors Zoltán
Csillagrendjével kezdenék.
"
Deutschlandfunk:
Interjú Horn Gyulával kitüntetése kapcsán
"Azt hiszem, a döntő momentum mégiscsak az NDK-beli
állampolgárok továbbutazásának, áttelepülésének a szabaddá tétele
volt. Én ezt tekintem döntő momentumnak két szempontból. Az egyik
az, hogy első ízben mi szakítottunk egy olyan szerződéssel két
varsói szerződésbeli tagállam között, amely megítélésem szerint
abszolút embertelen volt, és tényleg a régi rezsim szülöttje, tehát
én azt tartottam sorsdöntőnek. A másik szempont: ez elindított egy
olyan folyamatot, amely nemcsak az NDK-ban és az NDK hatására
Csehszlovákiában, hanem egész Közép-Kelet-Európában végbement.
"
|
|
|
|
|
|
|
Európa Tanács - Közép-Kelet-Európa - Kovács László (1.rész)
|
Baracs Dénes, az MTI tudósítója jelenti:
Strasbourg, 1990. május 8. kedd (MTI-tud) - A
közép-kelet-európai változások lehetővé teszik az ideológiai alapú
konfrontáció kiküszöbölését és az új alapon megvalósuló példátlan
együttműködés kibontakoztatását földrészünkön - hangsúlyozta Kovács
László, az MSZP képviselője kedden az Európa Tanács parlamenti
közgyűlésének vitájában, amelynek központi témája az Európa Tanács
új szerepe volt a kelet-európai változások után.
Az eddigi külügyi államtitkár, aki a delegáció tagjai közötti megegyezés alapján fejtette ki a magyar álláspontot a testületben, rámutatott arra is, hogy a kommunista rendszerek bukása ugyanakkor bizonytalansággal is jár: politikai űr keletkezett, felélénkült a nacionalizmus, megnőtt az etnikai konfliktusok veszélye. Éppen a marosvásárhelyi események bizonyítják ezt - mondta. Kovács László szerint az Európa Tanács az a szervezet, amelynek megvan az erkölcsi és politikai tekintélye ahhoz, hogy felemelje szavát a kisebbségek egyéni és kollektív jogainak védelmében. Javasolta, hogy az Európa Tanács szolgáltasson keretet egy nemzetközi megfigyelő szervezet létrehozásához e jogok tiszteletben tartásának a figyelemmel követésére.
A választásokból kiemelkedő új magyar kormány támaszkodhat az előző kormány külpolitikai tevékenységére, amely megbecsülésnek örvendett európai partnereinknél, ugyanakkor új belső és nemzetközi feltételekkel is számolnia kell - közölte. Az utóbbiak közül kiemelte azt, hogy már Magyarország is pluralista, demokratikusan megválasztott parlamenttel rendelkezik, mint a többi európai demokrácia, és új lépések történnek a piacgazdaság kiépítésére is. Magyarország beilleszkedése Európába immár nemcsak jámbor óhaj, hanem elérhető realitássá vált - hangoztatta. (folyt.)
1990. május 8., kedd 18:25
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Európa Tanács - Közép-Kelet-Európa - Kovács László (2.rész)
|
Felszólalásában a magyar képviselő külön szólt arról, hogy szükség van a helsinki folyamat intézményesítésére. A közös szándékot tükrözik az olyan tervek, mint Mihail Gorbacsov szovjet államfő európai háza, Francois Mitterrand francia elnök európai konföderációja vagy Jacques Delors-nak, az EK bizottsága elnökének koncentrikus körökre épülő elképzelése. Mindez szerinte megfelel azoknak a gondolatoknak, amelyeket az Európa Tanács már hosszú ideje hirdet. A tanácsra jelentős szerep vár ebben a folyamatban, és Magyarország határozott szándéka a mielőbbi csatlakozás ehhez a testülethez.
Kovács László emlékeztetett arra, hogy Magyarország és az Európa Tanács között már 1987 óta erősödnek a kapcsolatok, s hogy Magyarország már tavaly kérte teljes jogú csatlakozását, amit az új Országgyűlés első ülésén egyhangúlag elfogadott határozat csak megerősített.
Kovács László mellett még negyvennyolc képviselő szólalt fel a Közép-Kelet-Európa és az Európa Tanács kapcsolatairól rendezett egésznapos vitán, amelyet Soares Costa portugál szociáldemokrata képviselő beszámolója vezetett be. Külön-külön jellemezte mind a kilenc közép- és kelet-európai ország - Albániától a Szovjetunióig - belső fejlődését és az Európa Tanáccsal való kapcsolatait. Közölte, hogy Magyarország volt az első a térségben, ahol egy reformista kommunista párt maga valósította meg az átmenetet a pluralista parlamenti demokráciába, szabad választás alapján, és anélkül, hogy az utca bármiféle - szavai szerint - ,,forradalmi,, nyomást gyakorolt volna. Ugyancsak Magyarország volt az első, amely teljes jogú csatlakozását kérte, még tavaly november 16-án, az Európa Tanácshoz - mondta. (folyt.)
1990. május 8., kedd 18:49
|
Vissza »
|
|
Europa Tanács - Közép-Kelet Európa - Kovács László (3.rész)
|
A beszámoló egyébként Romániáról szólva megemlíti, hogy ez az ország volt az egyetlen a térségből, amely nem képviseltette magát az ET által rendezett lisszaboni külügyminiszteri találkozón, ahol Horn Gyula külügyminiszter nyugtalanságának adott hangot az erdélyi románok és a magyar kisebbség közötti összeütközések miatt. Az előadó utalt rá, hogy a tanács miniszteri bizottsága az összes felet mérsékletre szólította fel.
A keddi, igen gazdag vitában a szónokok hangsúlyozták, hogy új feladatok hárulnak a tanácsra a közép-kelet-európai változások nyomán. Egy dán képviselő, aki parlamenti küldöttséggel járt Romániában a napokban, felhívta a figyelmet az ott tapasztalható aggasztó jelenségekre, bizonytalanságra. Sok szó esett a szovjetunio-beli, a litván és lettországi fejleményekről, a német egyesítésről is.
A képviselők elé terjesztett határozati javaslat egyebek közt kiemeli azt, hogy a közép-kelet-európai országoknak nyújtott segítség keretében különleges elbírálást igényel a kisebbségek védelme. Másik érdekessége a javaslatnak, hogy támogatja a nem tagállamokkal foglalkozó bizottságnak azt az elgondolását, hogy az Egyesült Államok és Kanada számára hozzon létre társult tagi státust, mivel mindkét ország részt vesz az európai együttműködési és biztonsági értekezleten. A státus az EBEE-folyamattal kapcsolatos vitákban való részvételt biztosítana az amerikai földrész két országának.+++
1990. május 8., kedd 18:55
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|