|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél az Antall-kormányhoz
"Javasoljuk a kormánynak sürgősen vizsgálják felül a kitüntetések
adományozásának egész rendszerét. Töröljék el az érdemtelenül
szerzett címek és rangok biztosította privilégiumokat. Ajánlatosnak
tartanánk, ha a sort első tévedéseik egyikével, Bors Zoltán
Csillagrendjével kezdenék.
"
Deutschlandfunk:
Interjú Horn Gyulával kitüntetése kapcsán
"Azt hiszem, a döntő momentum mégiscsak az NDK-beli
állampolgárok továbbutazásának, áttelepülésének a szabaddá tétele
volt. Én ezt tekintem döntő momentumnak két szempontból. Az egyik
az, hogy első ízben mi szakítottunk egy olyan szerződéssel két
varsói szerződésbeli tagállam között, amely megítélésem szerint
abszolút embertelen volt, és tényleg a régi rezsim szülöttje, tehát
én azt tartottam sorsdöntőnek. A másik szempont: ez elindított egy
olyan folyamatot, amely nemcsak az NDK-ban és az NDK hatására
Csehszlovákiában, hanem egész Közép-Kelet-Európában végbement.
"
|
|
|
|
|
|
|
SZDSZ-sajtótájékoztató (1. rész)
|
1990. április 5., csütörtök - A Szabad Demokraták Szövetsége
gazdasági kormányprogramot készít elő, hogy a választások második
fordulója után konkrét dokumentumokból kiindulva tudjanak tárgyalni
a lehetséges koalíciós partnerekkel - közölte Pető Iván szóvivő az
SZDSZ csütörtöki sajtótájékoztatóján. Hangsúlyozta: a programot meg
kívánják vitatni a független szakszervezetekkel, valamint más
érdekvédelmi szervezetekkel is, mivel a szabaddemokraták véleménye
szerint rendkívül fontos a munkavállalók érdekeit képviselő
szervezetek informálása.
A sajtótájékoztatón bejelentették: a magyarországi cigányság hét szervezete - a Cigány Ifjúsági Szövetség, a Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetsége, a Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetsége, a Magyarországi Cigányok Szociáldemokrata Pártja, az Újmagyarok Igazság Pártja, a Phralipe Független Cigány Szervezet, valamint a Budapesti Cigányzenészek Társadalmi Bizottsága - felkéri tagjait és támogatóit, hogy az április 8-i választásokon támogassák az SZDSZ jelöltjeit. Ezt az említett szervezetek azért tartják fontosnak, mert a Szabad Demokraták Szövetsége vállalta, hogy területi és országos listáin négy cigány képviselőt - Daróczi Ágnest, Hága Antóniát, Horváth Aladárt és Osztojkán Bélát - segít bejuttatni a Parlamentbe. A szabaddemokraták nagyra értékelik ezt a gesztust - hangsúlyozta Pető Iván. Egyúttal emlékeztetett arra, hogy az SZDSZ a hazai cigányszervezetekkel nem a választások idején lépett kapcsolatba, hiszen a kontaktusnak a SZETA-n keresztül több évre visszanyúló hagyománya van.
Az SZDSZ üdvözölte, hogy a Fidesz kezdeményezésére a hat parlamenti pártnak a héten sikerült megállapodnia az etikai kódex fokozott betartásában. Ugyanakkor aggasztó - mondta Pető Iván -, hogy a megállapodás sem változtat sokat egyes pártok kampányszokásain. Helyi szervezeteiktől ugyanis számos jelentést kapnak arról, hogy nem állt le teljesen a negatív kampány, amely a rivális párt jelöltjei ellen, s nem a saját jelöltek mellett folytat propagandát. A szabaddemokraták kifogásolták és tudatos hamisításnak minősítették azt az újonnan bevetett kampányfogást, amellyel némely párt azt sugallja a választóknak, hogy ne szavazzanak az egyéni választókörzetekben azokra az SZDSZ-jelöltekre, akik listán is indulnak, mert ,,úgyis bejutnak a parlamentbe.,, (folyt.köv.)
1990. április 5., csütörtök 17:08
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|