|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél az Antall-kormányhoz
"Javasoljuk a kormánynak sürgősen vizsgálják felül a kitüntetések
adományozásának egész rendszerét. Töröljék el az érdemtelenül
szerzett címek és rangok biztosította privilégiumokat. Ajánlatosnak
tartanánk, ha a sort első tévedéseik egyikével, Bors Zoltán
Csillagrendjével kezdenék.
"
Deutschlandfunk:
Interjú Horn Gyulával kitüntetése kapcsán
"Azt hiszem, a döntő momentum mégiscsak az NDK-beli
állampolgárok továbbutazásának, áttelepülésének a szabaddá tétele
volt. Én ezt tekintem döntő momentumnak két szempontból. Az egyik
az, hogy első ízben mi szakítottunk egy olyan szerződéssel két
varsói szerződésbeli tagállam között, amely megítélésem szerint
abszolút embertelen volt, és tényleg a régi rezsim szülöttje, tehát
én azt tartottam sorsdöntőnek. A másik szempont: ez elindított egy
olyan folyamatot, amely nemcsak az NDK-ban és az NDK hatására
Csehszlovákiában, hanem egész Közép-Kelet-Európában végbement.
"
|
|
|
|
|
|
|
Demonstrációk a munkásőrség ellen (2. rész)
|
A fővároshoz hasonlóan vidéken is számos tüntetésen tiltakoztak a Munkásőrség ellen, illetve jogutód nélküli feloszlásáért. Az érdeklődés azonban meglehetősen mérsékelt volt. Szegeden, ahol már csak a szemerkélő eső miatt is állandóan változott a kezükben két szál virággal érkező résztvevők személye, átlagosan körülbelül ötvenen tartózkodtak állandóan a Munkásőrség Komócsin Zoltán téri székháza előtt. Meghallgatták a demonstráció szervezőinek, a Fidesz és az SZDSZ városi szervezetének a Munkásőrségnek címzett, s többszörösen felolvasott levelét, amely szerint az ideális az lenne, ha a Munkásőrséget megszüntető parlamenti határozat csak szentesítené azt a jogi szempontból már ténylegesen fennálló állapotot, hogy a Munkásőrség felszámolta önmagát, a tagjai letették a fegyvert és kiléptek a kötelékéből. A tüntetés szervezői egy vakolókanalat és egy szál rózsát tartalmazó ajándékcsomag kíséretében írásban is átadták követeléseiket Körmöczy László munkásőr egységparancsnoknak. A vakolókanállal azt akarták szimbolizálni, hogy a munkásőrök ezentúl ne fegyverrel építsék a szocializmust, hanem polgári munkaeszközökkel. A parancsnok megígérte, hogy a levelet feletteseihez továbbítja. A tüntetés alkalmából a szervezők aláírásokat is gyűjtöttek azoknak a javaslatoknak a támogatására, amelyekről a nemzeti kerekasztal tárgyalásokon született megállapodás aláírását elutasító szervezetek népszavazást kívánnak. Lényegében hasonló módon zajlottak le a Munkásőrség feloszlatásáért rendezett tüntetések az ország több más településén is. A legtöbben, mintegy ezren, Szekszárdon kapcsolódtak be az eseményekbe, s írták alá az említett követléseket tartalmazó íveket. A Himnusz eléneklésével befejeződött szombathelyi tüntetésnek körülbelül négyszáz résztvevője volt, Miksolcon kétszázötvenen - többségükben fiatalok - emelték fel szavukat azért, hogy szeptember 29, a jelenlegi fegyveres erők napja a jövőben honvédség napja legyen. Gyöngyösön és Kaposvárott mintegy kétszázan vonultak az utcára. Győrött és Egerben száz körül volt a tüntetők száma. Zalaegerszegen, Kaposvárott és Nyíregyházán körülbelül ötvenen vettek részt a tüntetésen. (MTI)
1989. szeptember 29., péntek 21:15
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|