|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél az Antall-kormányhoz
"Javasoljuk a kormánynak sürgősen vizsgálják felül a kitüntetések
adományozásának egész rendszerét. Töröljék el az érdemtelenül
szerzett címek és rangok biztosította privilégiumokat. Ajánlatosnak
tartanánk, ha a sort első tévedéseik egyikével, Bors Zoltán
Csillagrendjével kezdenék.
"
Deutschlandfunk:
Interjú Horn Gyulával kitüntetése kapcsán
"Azt hiszem, a döntő momentum mégiscsak az NDK-beli
állampolgárok továbbutazásának, áttelepülésének a szabaddá tétele
volt. Én ezt tekintem döntő momentumnak két szempontból. Az egyik
az, hogy első ízben mi szakítottunk egy olyan szerződéssel két
varsói szerződésbeli tagállam között, amely megítélésem szerint
abszolút embertelen volt, és tényleg a régi rezsim szülöttje, tehát
én azt tartottam sorsdöntőnek. A másik szempont: ez elindított egy
olyan folyamatot, amely nemcsak az NDK-ban és az NDK hatására
Csehszlovákiában, hanem egész Közép-Kelet-Európában végbement.
"
|
|
|
|
|
|
|
NSZK: a sajtó az NDK-menekültek problémájáról (1.rész)
|
Bonn, 1989. augusztus 14. hétfő (MTI-TUD) - Az NSZK mértékadó napilapjai - az áttelepülni óhajtó NDK-állampolgárok iránti rokonszenvük és együttérzésük ellenére is - helyeslik a bonni külügyi hivatalnak azt a döntését, hogy a berlini állandó képviselet után a nagyközönség elől ideiglenesen lezárta az NSZK budapesti nagykövetségét is.
A külügyminisztériumhoz közel álló bonni General-Anzeiger vezércikke elkerülhetetlennek nevezi ezt a második piros jelzést. A lap szerint ugyanis ellenkező esetben Magyarországot is túlságosan megterhelné a német-német kivándorlási mozgás. A tekintélyes újság megállapítása szerint a kivándorlási hullám lényegi oka az NDK belső rendszerében keresendő, másfelől azonban a bonni ,,Németország-politikára,, is nagy felelősség hárul a politikai veszélyek elhárítása szempontjából. Ha ugyanis a mostani kelet-európai reformfolyamatok a szövetségi rendszerek határvonalán beleütköznének destabilizációs jelenségekbe, ez kihatna az egész kelet-nyugati politikára, és vita tárgyává válhatna Gorbacsov főtitkárnak az a szándéka, hogy a szovjet átalakítást, a peresztrojkát a Nyugattal való erősebb kül- és biztonságpolitikai érdekegyeztetés útján is alábástyázza. Moszkva éppen most óvta a lengyeleket a túl messzemenő reformoktól. Ezért kiváltképpen körültekintő bonni politikára van szükség - így a General-Anzeiger. A Frankfurter Allgemeine Zeitung hétfői vezérkommentárjában ugyancsak megértést kér Magyarország kényes helyzete iránt. Ezt a lap szerint az a dilemma jellemzi, hogy egyfelől átengedjen-e Nyugatra NDK-állampolgárokat, másfelől azonban a keleti közösség szellemében szigorúságot is tanúsítson. Bonn a nagykövetség ideiglenes bezárásával feltételezhetően segíteni akart Magyarországnak ebben a változások irányában ható átmeneti korszakában. - Ily módon enyhíteni lehet azokat a Magyarország címére elhangzó keleti szemrehányásokat, amelyek szerint a magyarok rést nyitnak az eddig még úgy, ahogy zárt tömbben - írja a frankfurti újság. (folyt.)
1989. augusztus 14., hétfő 14:21
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|