|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél az Antall-kormányhoz
"Javasoljuk a kormánynak sürgősen vizsgálják felül a kitüntetések
adományozásának egész rendszerét. Töröljék el az érdemtelenül
szerzett címek és rangok biztosította privilégiumokat. Ajánlatosnak
tartanánk, ha a sort első tévedéseik egyikével, Bors Zoltán
Csillagrendjével kezdenék.
"
Deutschlandfunk:
Interjú Horn Gyulával kitüntetése kapcsán
"Azt hiszem, a döntő momentum mégiscsak az NDK-beli
állampolgárok továbbutazásának, áttelepülésének a szabaddá tétele
volt. Én ezt tekintem döntő momentumnak két szempontból. Az egyik
az, hogy első ízben mi szakítottunk egy olyan szerződéssel két
varsói szerződésbeli tagállam között, amely megítélésem szerint
abszolút embertelen volt, és tényleg a régi rezsim szülöttje, tehát
én azt tartottam sorsdöntőnek. A másik szempont: ez elindított egy
olyan folyamatot, amely nemcsak az NDK-ban és az NDK hatására
Csehszlovákiában, hanem egész Közép-Kelet-Európában végbement.
"
|
|
|
|
|
|
|
Felgyorsult tavaszi munkák - Megdrágult öntözés (1. rész)
|
1990. március 23. péntek - Szántanak és vetnek országszerte
a gazdaságokban. Ha az idő engedi így lesz ez a hét végén is, hiszen
a mag elvetése a falusiak számára ezen a tavaszon is minden
körülmények között a legfontosabb tennivaló.
Mivel az időjárás a mezőgazdasági munkák végzéséhez az elmúlt hetekben kedvező volt - korán kitavaszodott -, ezt kihasználva a gazdák 14-15 napos előnyre tettek szert. Mint Mezei János, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium mezőgazdasági főosztályának helyettes vezetője az MTI munkatársának pénteken elmondta: a tavaszi növények vetésére előkészített 2,7 millió hektár szántó jelentős részén már földbe került a mag. Az országos kép azt mutatja, hogy míg tavaly ilyenkor a zöldborsónak, a tavaszi árpának és a zabnak csupán a felét vetették el az üzemek, addig az idén már a 65-75 százalékával végezte.
A szakminisztérium gyorsösszesítése szerint az üzemek a tavalyival azonos területen vetik el a legtöbb növényt. Kukoricát 1,10-1,15 millió hektáron, silókukoricát 250-260 ezer hektáron vetnek. A cukorrépamagot 5-6 százalékkal nagyobb területen készülnek földbe juttatni mint tavaly, viszont 4-5 százalékkal kevesebb burgonyát ültetnek, és valószínűleg ugyanennyivel csökkentik a napraforgó vetésterületét, és 10-15 százalékkal a szójáét. A kukorica és a napraforgó vetése még hátravan, a vetési szándékok térségenként, megyénként alaposan eltérnek egymástól.
Nagy gondja a mezőgazdaságnak a csapadékhiány. Ha esett is némi eső az elmúlt hetekben, az alig volt több az úgynevezett csapadéknyomnál. Mivel télen sem hullott a megszokott mennyiségű hó; a 30 éves átlaghoz viszonyítva, országos átlagban, 105-110 milliméter csapadék hiányzik a földekből, s az északi országrészben ennek a hiánynak a másfélszerese sem ritkaság. A talajok felső félméteres rétegének úgynevezett relatív nedvességtartalma a szükséges 85-90 százalékkal szemben, tájegységenként eltérően, mindössze 45-60 százalékos. (folyt.köv.)
1990. március 23., péntek 10:38
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Felgyorsult tavaszi munkák - Megdrágult ösztönzés (2. rész)
|
Szolnok térségében például 140-150 milliméter a talaj vízhiánya.
Ilyen helyzetben nagy mértékben sújtja az öntözésre berendezkedett gazdaságokat, valamint a kistermelőket és a mezőgazdasági kisvállalkozókat, hogy a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium szabadárassá tette az öntözésre felhasználható vizet. Ennek következtében az öntözés költségei 3-4-szeresére növekedtek, s bár az öntözött növények hozama nagyobb bevételhez juttatja az üzemeket, a vízáremelés rontja a termelés jövedelmezőségét. Ennek az a következménye, hogy míg más aszályos években az öntözésre előkészített területek 70-80 százalékára juttatták el a vizet az üzemek az idén, a magas vízdíjak miatt az ilyen táblák felét sem szándékoznak öntözni. (MTI)
1990. március 23., péntek 10:48
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|