|
|
|
|
Közös CDU frakcióülés a Reichstagban
|
Dorogman László, az MTI tudósítója jelenti:
Nyugat-Berlin, 1990. május 29. kedd (MTI-tud) - A német
egyesülés következő szakasza az államszerződés életbelépése után
kezdődik, mégpedig annak tárgyalásos rögzítésével, hogy milyen módon
csatlakozik az NDK a nyugatnémet alaptörvény 23. cikkelye alapján az
NSZK-hoz. Erről állapodott meg kedden a nyugat-berlini Reichstag
épületében tartott együttes ülésén a kelet- és a nyugatnémet CDU
parlamenti frakciója.
Az ülés társelnöke, Alfred Dregger bonni frakcióvezér szerint a két kereszténydemokrata párt egyesülése még az állami egység létrejötte előtt fog bekövetkezni. Ugyanakkor Dregger újfent megerősítette, hogy még az idén kívánatosnak tartja össznémet választások megtartását.
Az ülésen szintén részt vevő Lothar de Maiziere, az NDK miniszterelnöke a választások időpontjával kapcsolatban nem akart nyilatkozni. Ugyanakkor maga is úgy vélekedett, hogy a két frakció együttes ülése ,,újabb lépést jelent a németek által szabadon választott népképviselet felé,,.
A berlini kormányfő az ülés alkalmából adott nyilatkozatában védelmébe vette a tíz napja megkötött államszerződést, és elutasította az annak javítgatását célzó új tárgyalások gondolatát. ,,Aki ilyesmit követel, azt vagy a személyes hiúság vezérli, vagy magát az egyesülést akarja megakadályozni,, - mondta a miniszterelnök, alig burkoltan célozva a bonni SPD kancellárjelöltjére, Oskar Lafontaine-re.
De Maiziere szerint az NDK csatlakozásának kérdését, az NSZK-ba való belépés körülményeit csak július 2. után lehet tisztázni. A csatlakozás feltétele, hogy hivatalos megállapodás szülessék a két német állam közigazgatási és jogrendszerének egymáshoz igazításáról, az NDK alkotmányában rögzített szociális alapjogok biztosításáról, a keletnémet tartományok létrehozásáról és jogállásuk tisztázásáról az egységes német államban. +++
1990. május 29., kedd 17:33
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|