|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyar Közigazgatási Kamara állásfoglalása
"A Magyar Közigazgatási Kamara
szükségesnek tartja, hogy a jogállamiság és a helyi önkormányzatiság
kiterjesztése érdekében az Országgyűlés mielőbb alkossa meg - a
helyhatósági választásokról és a helyi önkormányzatokról szóló
törvényekkel összhangban - a közszolgálatról szóló törvényt.
"
SZER, Magyar híradó:
Újabb megújulás az MSZP soraiban?
"... nem
lett igazuk azoknak, akik azt mondták, hogy csupán címtáblát
mázoltak át. Nem, ez a párt más, más akkor is, ha tagjai, vezetői
ugyanazok, de mert ugyanazok, nekik sokkal jobban meg kell küzdeniük
hitelességükért, mint bármelyik más párt vezetőinek, tagságának.
Azok is tévedtek, akik úgy gondolták, hogy új, nagysikerű
tömegpárt lesz az MSZP. Voltak olyan, akik az októberi kongresszuson
azt mondták, százezer lesz három hónap alatt a taglétszám - máig
sincs annyi.
Mostanra világossá vált, hogy azoknak a feltehetően keveseknek
lett igazuk, akik tartózkodtak a szélsőséges elvárásoktól. A Magyar
Szocialista Párt sok mindent tett annak érdekében, hogy szakítson a
múlttal. Ez több tekintetben sikerült, máskor nem, és vannak olyan
területek, ahol meg sem próbálta."
|
|
|
|
|
|
|
Ülést tartott a kormány - László Balázs szóvivő tájékozatója
|
1990. augusztus 2., csütörtök - A csütörtök délutáni
parlamenti plenáris ülést megelőzően délelőtt a kormány is
tanácskozott. Az ülésen született döntésekről László Balázs
kormányszóvivő tájékoztatta a Magyar Rádió, a Magyar Televízió és
az MTI munkatársát.
A kormányszóvivő elmondta, hogy a Minisztertanács döntött a gépjárműfelelősség-biztosítás rendszerének módosításáról. Ennek értelmében január 1-jétől a kötelező felelősségbiztosítás keretében a biztosítás költségeit - mind a magánszemélyek, mind a közületek esetében - maguknak a biztosítottaknak kell fedezniük. A jövő év elejéig a kérdésben illetékes tárcák vezetői dolgozzák ki az új biztosítási rendszer mikéntjét, lehetőleg úgy, hogy egyetlen biztosító társaság se kerüljön monopolhelyzetbe. A kormányszóvívő szólt arról is, hogy az illetékesek elképzelései szerint lépcsőzetes biztosítási szisztémát kívánnak létrehozni, amely a minimálistól a teljes körű biztosításig terjedne.
A továbbiakban László Balázs elmondta, hogy a kormány foglalkozott a nehéz helyzetben lévő iparvállalatok ügyével is. A kormány több kategóriába kívánja sorolni a hazai iparvállalatokat, s már a közeljövőben hét teljesen fizetésképtelenné vált cég ellen kezdeményezi a csődeljárást. A többi fizetésképtelen iparvállalat sorsát később, több lépcsőben rendezik majd, hiszen százegynéhány nagyvállalat sorolható az úgynevezett nehéz helyzetűek kategóriájába. A kormányszóvivő említést tett arról is, hogy mindamellett vannak olyan nagyvállalatok - mint például a Csepel Autógyár, az Ikarus, a Videoton - amelyek teljesen egyedi kezelést igényelnek.
A szóvivői tájékoztatóból kiderült: a kormány csütörtöki ülésén döntött arról is, hogy október 31-e után az ipari és kereskedelmi miniszter felügyelő bizottságot nevez ki az államigazgatási hatáskörbe tartozó vállalatok élére. A hat-hét főből álló felügyelő bizottság azonban nem helyettesíti az igazgatót, hiszen nem operatív, hanem stratégiai szerepet tölt be, azaz egyfajta szakmai jellegü felügyeletet, szakértői kontrollt gyakorol az egyes cégeknél. (MTI)
1990. augusztus 2., csütörtök 17:41
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|