|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyar Közigazgatási Kamara állásfoglalása
"A Magyar Közigazgatási Kamara
szükségesnek tartja, hogy a jogállamiság és a helyi önkormányzatiság
kiterjesztése érdekében az Országgyűlés mielőbb alkossa meg - a
helyhatósági választásokról és a helyi önkormányzatokról szóló
törvényekkel összhangban - a közszolgálatról szóló törvényt.
"
SZER, Magyar híradó:
Újabb megújulás az MSZP soraiban?
"... nem
lett igazuk azoknak, akik azt mondták, hogy csupán címtáblát
mázoltak át. Nem, ez a párt más, más akkor is, ha tagjai, vezetői
ugyanazok, de mert ugyanazok, nekik sokkal jobban meg kell küzdeniük
hitelességükért, mint bármelyik más párt vezetőinek, tagságának.
Azok is tévedtek, akik úgy gondolták, hogy új, nagysikerű
tömegpárt lesz az MSZP. Voltak olyan, akik az októberi kongresszuson
azt mondták, százezer lesz három hónap alatt a taglétszám - máig
sincs annyi.
Mostanra világossá vált, hogy azoknak a feltehetően keveseknek
lett igazuk, akik tartózkodtak a szélsőséges elvárásoktól. A Magyar
Szocialista Párt sok mindent tett annak érdekében, hogy szakítson a
múlttal. Ez több tekintetben sikerült, máskor nem, és vannak olyan
területek, ahol meg sem próbálta."
|
|
|
|
|
|
|
Romániai választások - hivatalos végeredmény
|
Bukarest, 1990. május 25. péntek (AFP) - A romániai
elnökválasztást Ion Iliescu a hivatalos végeredmény szerint a
szavazatok 85,07 százalékával nyerte meg. A Nemzeti Megmentési Front
a képviselőházi választáson 66,31 a szenátusin pedig 67,01
százalékot szerzett, így abszolút többséggel rendelkezik a parlament
mindkét házában.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a képviselőházi választáson 7,23 százalékkal lett második, a szenátusin pedig 7,2 százalékkal. A múlt vasárnapi választások hivatalos végeredményét pénteken hozta nyilvánosságra a bukaresti rádió.
A képviselőházi választáson a Nemzeti Liberális Párt lett a harmadik 6,31, a Román Ökológiai Mozgalom negyedik 2,62, a Nemzeti Parasztpárt pedig ötödik 2,51 százalékkal.
A szenátusi választáson a Nemzeti Liberális Párt lett a harmadik 7,06 százalékkal, a Nemzeti Parasztpárt pedig negyedik 2,5 százalékkal.
Az elnökválasztáson Radu Campeanu, a Nemzeti Liberális Párt elnökjelöltje szerezte meg a második helyet 10,64 százalékkal, Ion Ratiu, a Nemzeti Parasztpárt jelöltje pedig harmadikként végzett 4,29 százalékkal.
A választópolgárok több mint 86 százaléka voksolt. Az elnökválasztáson leadott szavazatok közül közel 448 ezret, a képviselőházin több mint egymillió százezret, a szenátusin pedig mintegy 886 ezret minősítettek érvénytelennek a választási bizottságok.+++
1990. május 25., péntek 20:30
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|