|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyar Közigazgatási Kamara állásfoglalása
"A Magyar Közigazgatási Kamara
szükségesnek tartja, hogy a jogállamiság és a helyi önkormányzatiság
kiterjesztése érdekében az Országgyűlés mielőbb alkossa meg - a
helyhatósági választásokról és a helyi önkormányzatokról szóló
törvényekkel összhangban - a közszolgálatról szóló törvényt.
"
SZER, Magyar híradó:
Újabb megújulás az MSZP soraiban?
"... nem
lett igazuk azoknak, akik azt mondták, hogy csupán címtáblát
mázoltak át. Nem, ez a párt más, más akkor is, ha tagjai, vezetői
ugyanazok, de mert ugyanazok, nekik sokkal jobban meg kell küzdeniük
hitelességükért, mint bármelyik más párt vezetőinek, tagságának.
Azok is tévedtek, akik úgy gondolták, hogy új, nagysikerű
tömegpárt lesz az MSZP. Voltak olyan, akik az októberi kongresszuson
azt mondták, százezer lesz három hónap alatt a taglétszám - máig
sincs annyi.
Mostanra világossá vált, hogy azoknak a feltehetően keveseknek
lett igazuk, akik tartózkodtak a szélsőséges elvárásoktól. A Magyar
Szocialista Párt sok mindent tett annak érdekében, hogy szakítson a
múlttal. Ez több tekintetben sikerült, máskor nem, és vannak olyan
területek, ahol meg sem próbálta."
|
|
|
|
|
|
|
- Milyennek látja...- 1. folyt.
|
Úgy vélem, hogy a miniszterelnök, mint egy karmester lesz, aki a legkisebb brácsásnak, vagy hegedűsnek a játékát személyesen fogja ellenőrizni. Ez gyakorlatilag egy inkább határozatképes kormányt fog összehozni, ami azt hiszem sokkal koherensebb lesz, mint amit korábban véltek volna. Ez profi csapatnak tűnik, mindegyik embernek még van önálló arcéle, van önálló mondanivalója, önálló elképzelése - de ugyanakkor nagy tisztelettel és szeretettel beszélnek a miniszterelnökről.
- Antall Józsefnek nem kellett túl sok engedményt tennie hálából, vagy kisebb politikai csoportok kielégítésére vagy ilyen szempontból?
- Úgy vélem, hogy Antall József semmiféle engedményt nem tett senkinek sem, ez a tekintélyének, a hatalomnak és a nagy politikai befolyásának egyik fényes bizonyítéka. Ő valóban meggyőzte koalíciós partnereit, hogy bizonyos pozíciókat elfogadjanak - például: kisgazdáknak a földkérdés és a mezőgazdasági kérdés az alapvető volt - mondjuk azt, ha úgy tetszik egy paktum eredménye volt.
De a többi tárcáknak az elosztása az szakértelem, illetőleg a miniszterelnöktől való személyes, politikai, emberi, tudományos kapcsolat. Nekem különösen szimpatikus Für Lajos barátom kinevezése, mint honvédelmi miniszter. Ő ugye az MDF-nek volt elnökjelöltje és a cinikusok mondták, hát majd Für Lajos ejtve lesz - arról szó sincsen. Ez egy nagyon komoly fajsúlyú ember, aki bizonyára meg fog felelni az összes elvárásnak. Itt azt hiszem megint a vége az lett, hogy az MDF-t nagyon sokan alábecsülték. Ez egy komoly, profi és működőképes társaság.
- Ott jártál a választások alatt. Milyennek találod a hangulatot most? (folyt.)
1990. május 17., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|