|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyar Közigazgatási Kamara állásfoglalása
"A Magyar Közigazgatási Kamara
szükségesnek tartja, hogy a jogállamiság és a helyi önkormányzatiság
kiterjesztése érdekében az Országgyűlés mielőbb alkossa meg - a
helyhatósági választásokról és a helyi önkormányzatokról szóló
törvényekkel összhangban - a közszolgálatról szóló törvényt.
"
SZER, Magyar híradó:
Újabb megújulás az MSZP soraiban?
"... nem
lett igazuk azoknak, akik azt mondták, hogy csupán címtáblát
mázoltak át. Nem, ez a párt más, más akkor is, ha tagjai, vezetői
ugyanazok, de mert ugyanazok, nekik sokkal jobban meg kell küzdeniük
hitelességükért, mint bármelyik más párt vezetőinek, tagságának.
Azok is tévedtek, akik úgy gondolták, hogy új, nagysikerű
tömegpárt lesz az MSZP. Voltak olyan, akik az októberi kongresszuson
azt mondták, százezer lesz három hónap alatt a taglétszám - máig
sincs annyi.
Mostanra világossá vált, hogy azoknak a feltehetően keveseknek
lett igazuk, akik tartózkodtak a szélsőséges elvárásoktól. A Magyar
Szocialista Párt sok mindent tett annak érdekében, hogy szakítson a
múlttal. Ez több tekintetben sikerült, máskor nem, és vannak olyan
területek, ahol meg sem próbálta."
|
|
|
|
|
|
|
Kormánylista - Le Monde
|
Kis Csaba, az MTI tudósítója jelenti:
Párizs, 1990. május 17. csütörtök (MTI-tud) - Teljes
egészében közli az új magyar kormány tagjainak Antall József által
az Országgyűlésben ismertetett listáját csütörtöki számában a Le
Monde és röviden be is mutatja néhány tárca jövendő birtokosát, így
elsősorban Bod Péter Ákost, Für Lajost, Jeszenszky Gézát, Kádár
Bélát, s egymondatos ismertetést ad Horváth Balázs és Nagy Ferenc
József eddigi életútjáról is.
A listához mellékelt tudósításban a lap azt írja, hogy a kormánylistát csak néhány nap múlva várták, mivel azonban a lapok előre közölték azt, Antall József kijelölt miniszterelnök el akarta kerülni a további találgatásokat. A jelentés úgy véli, hogy a lista nem hozott meglepetéseket, az MDF magának tartotta meg a kulcsfontosságú tárcákat. ,,Az új kormány legismertebb és kétségtelenül legelismertebb tagja azonban nem tagja egyik pártnak sem: Kádár Béla közgazdász a nemzetközi gazdasági kapcsolatok intézésével foglalkozik majd,, - írja a budapesti jelentés. +++
1990. május 17., csütörtök 17:45
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|