|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyar Közigazgatási Kamara állásfoglalása
"A Magyar Közigazgatási Kamara
szükségesnek tartja, hogy a jogállamiság és a helyi önkormányzatiság
kiterjesztése érdekében az Országgyűlés mielőbb alkossa meg - a
helyhatósági választásokról és a helyi önkormányzatokról szóló
törvényekkel összhangban - a közszolgálatról szóló törvényt.
"
SZER, Magyar híradó:
Újabb megújulás az MSZP soraiban?
"... nem
lett igazuk azoknak, akik azt mondták, hogy csupán címtáblát
mázoltak át. Nem, ez a párt más, más akkor is, ha tagjai, vezetői
ugyanazok, de mert ugyanazok, nekik sokkal jobban meg kell küzdeniük
hitelességükért, mint bármelyik más párt vezetőinek, tagságának.
Azok is tévedtek, akik úgy gondolták, hogy új, nagysikerű
tömegpárt lesz az MSZP. Voltak olyan, akik az októberi kongresszuson
azt mondták, százezer lesz három hónap alatt a taglétszám - máig
sincs annyi.
Mostanra világossá vált, hogy azoknak a feltehetően keveseknek
lett igazuk, akik tartózkodtak a szélsőséges elvárásoktól. A Magyar
Szocialista Párt sok mindent tett annak érdekében, hogy szakítson a
múlttal. Ez több tekintetben sikerült, máskor nem, és vannak olyan
területek, ahol meg sem próbálta."
|
|
|
|
|
|
|
Kormányalakítás - Antall József kijelentéseinek visszhangja
|
-----------------------------------------------------------
Köln, 1990. április 17. (Deutschlandfunk, Déli Krónika) - A Süddeutsche Zeitung közli annak a beszélgetésnek a tartalmát, amelyet Antall József, a Magyar Demokrata Fórum elnöke, kijelölt miniszterelnök folytatott kül- és belföldi tudósítókkal.
Antall legfontosabb bejelentése az volt, hogy Magyarország kilép a Varsói Szerződésből és semleges ország lesz. Azon kívül Magyarország 1992 és 1995 között szeretne belépni az Európai Közösségbe. Tekintettel a bíztató jelekre amelyeket kapott, Antall ezt a rövid időt elegendőnek tartja a belépésre.
Az ország gazdasági gondjainak megoldásával kapcsolatban többek között elmondta, hogy nyugatnémet gazdasági segítségre számít, meg akarja nyugtatni a lakosságot és biztosítani akarja a kiegyensúlyozott átmenetet. Hangsúlyozta, hogy kormánya össze akarja kötni a piacgazdálkodás bevezetését a szerkezet-átalakításban érintettek szociális biztonságának megőrzésével.
Antall nem fejtette ki, hogyan képzeli ezt, s a Süddeutsche Zeitung is megjegyzi, hogy bel- és gazdaságpolitikai kérdésekben kevés konkrétumot mondott - nyilván ezért döntött a lap úgy, hogy a beszélgetés teljes szövege helyett csupán helyenként idézi Antall Józsefet.
Budapesti buktatók című cikkében a Frankfurter Allgemeine Zeitung a jövőbeni kormánykoalíció rövid, egy hét alatt elkövetett baklövéseit gyűjti csokorba - arra figyelmeztetvén, hogy a választás után a vezető pártoknak változtatniuk kell stílusukon. (folyt.)
1990. április 17., kedd
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Kormányalakítás előtt - Antall József - 1. folyt.
|
Először Antall József személyéhez fűz nem éppen hízelgő megjegyzést. Idézzük: "Úgy tűnik, az 58 éves történész, a Semmelweiss Orvostörténeti Múzeum eddigi igazgatója meg van győződve arról, hogy alkalmas a miniszterelnöki tisztségre, pedig a politikai vitákhoz valamivel vastagabb bőrre lesz szüksége. Mielőtt hivatalát elfoglalta, máris összakaszkodott néhány külföldi televíziótársasággal és újsággal, miközben olyan hangok hangoztak el, melyek egy kommunista rendszer képviselőjétől is származhattak volna".
A konzervatív frankfurti lap hibának tartja, hogy Antall más lehetséges koalíciós partnerek előtt sietve becsapta az ajtót.
A nemzetiségi kérdésben hiányolja a kellő óvatosságot, s úgy véli, hogy a jövőbeni koalíció körében feleslegesen tették szóvá a szlovákiai magyar kisebbség problémáit.
A lap a következőt szögezi le: Magyarország számíthat a Nyugat megértésére és politikai támogatására, ha - különösen Romániában - igazságos bánásmódot követel a magyar kisebbségek számára. De a Nyugat aligha fogja megérteni és támogatni állandó önsajnálkozását Trianon miatt, vagy azokat a követeléseit, melyek területi követelésekké válhatnak - írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung. +++
1990. április 17., kedd
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|