|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyar Közigazgatási Kamara állásfoglalása
"A Magyar Közigazgatási Kamara
szükségesnek tartja, hogy a jogállamiság és a helyi önkormányzatiság
kiterjesztése érdekében az Országgyűlés mielőbb alkossa meg - a
helyhatósági választásokról és a helyi önkormányzatokról szóló
törvényekkel összhangban - a közszolgálatról szóló törvényt.
"
SZER, Magyar híradó:
Újabb megújulás az MSZP soraiban?
"... nem
lett igazuk azoknak, akik azt mondták, hogy csupán címtáblát
mázoltak át. Nem, ez a párt más, más akkor is, ha tagjai, vezetői
ugyanazok, de mert ugyanazok, nekik sokkal jobban meg kell küzdeniük
hitelességükért, mint bármelyik más párt vezetőinek, tagságának.
Azok is tévedtek, akik úgy gondolták, hogy új, nagysikerű
tömegpárt lesz az MSZP. Voltak olyan, akik az októberi kongresszuson
azt mondták, százezer lesz három hónap alatt a taglétszám - máig
sincs annyi.
Mostanra világossá vált, hogy azoknak a feltehetően keveseknek
lett igazuk, akik tartózkodtak a szélsőséges elvárásoktól. A Magyar
Szocialista Párt sok mindent tett annak érdekében, hogy szakítson a
múlttal. Ez több tekintetben sikerült, máskor nem, és vannak olyan
területek, ahol meg sem próbálta."
|
|
|
|
|
|
|
Örményország - újjáépítés
|
Tamássy Sándor, az MTI tudósítója jelenti:
Moszkva, 1989. január 5. csütörtök (MTI-tud) - Alaptalanok azok a híresztelések, hogy csaknem egy hónappal az örményországi földrengést követően a hét elején újabb túlélőket sikerült kiementeni - közölte a TASZSZ tudósítójával az örmény egészségügyi miniszter. Ezzel újólag cáfolta a korábbi nyugati sajtóértesüléseket, illetve a szovjet tv-híradó szerda esti bejelentését, hogy Szpitakban 17 embert sikerült élve kihozni egy gabonatároló romjai alól.
A miniszter nyilatkozatában méltatta a szovjet orvosok és külföldi segítőik önfeláldozó munkáját a földrengést követő első időszakban. Jelenleg több mint háromezer embert ápolnak még kórházakban, sokuk állapota súlyosnak minősíthető - mondta. A legfontosabb feladatnak most a rendszeres, lakóhely szerinti szűrést nevezte: orvoscsoportok járják a lakásokat, hogy megvizsgálják az embereket, s a betegeknek vagy sérülteknek megfelelő orvosi ellátást nyújtsanak. A miniszter felhívta a figyelmet a járványveszélyre, amit az is súlyosbít, hogy vízhiány van a katasztrófa körzetében. A szovjet köztársaságokból és külföldről is folyamatosan érkezik a segítség a földrengés sújtotta területekre: csütörtökön például a brazil államfő által küldött, gyógyszerekkel és ruhaneművel megrakott repülőgép landolt a jereváni légikikötőben. A szeizmológusok - köztük Franciaországból, az Egyesült Államokból érkezett tudósok - folyamatosan figyelik a rengés epicentrumát, s adataik szerint a földmozgások ereje egyre csökken. A szpitaki rengés epicentrumában szerdára virradóra észlelt négy földlökés legnagyobbika is csak négy és feles erősségű volt a Szovjetunióban használatos 12 fokozatú skála szerint. A december 7-i természeti csapás óta szerda délben regisztrálták a legerősebb rengést, ez hetes erősséget ért el, s az epicentruma Leninakántól negyven kilométerre, illetve Kirovakántól 14 kilométerre délnyugatra, Szpitak közelében volt. A földtani szakemberek értékelése szerint a csaknem egy hónapja tartó utórengések egy természetes folyamat részei, amelynek során fokozatosan felszabadul a törések mentén felhalmozódott energia.+++
1989. január 5., csütörtök 18:48
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|