|
|
|
|
A német sportszövetségek egyesülési tervei (1. rész)
|
1990. május 24. csütörtök (DPA) - A két német állam közeledése a sportkapcsolatokban is megfigyelhető. Mind több szövetség munkálkodik azon, hogyan lehetne egységesíteni az erőket. A DPA nyugatnémet hírügynökség összefoglalót készített a szövetségek terveiről.
ATLÉTIKA: Pénteken és szombaton a kelet- és a nyugatnémet szövetség képviselői találkoznak az NDK-beli Kienbaumban, hogy egyeztessék terveiket. A keletnémet szövetség tiszteletbeli elnöke, Georg Wieczisk - aki a nemrégiben megválasztott Gerd Schröter előtt 30 évig állt a szövetség élén -, hangsúlyozta, hogy mindkét állam versenyzési rendszerének párhuzamosan kell fejlődnie. ,,A két szövetség közötti egyesítés nem szabad, hogy leigázás, hozzácsatolás legyen, hanem valódi egyesülés,, - mondta. Véleménye szerint hazájában az edzési és versenyzési program minden korosztályban megfelelő, Európában is példaértékű. Azonban a feltételek nagyon rosszak. Ez is alátámasztja a fuzió szükségességét, amelyből a nyugatnémet szövetség is profitálna, de a keletnémet szakemberek is felhasználhatják a nyugati tapasztalatokat. A hétvégi tanácskozásról szólva megemlítette, hogy megtárgyalják egy német Szuper Kupa megrendezésének lehetőségeit, amelyen mindkét ország színeiben négy-hat atléta venne részt, s német bajnokot is avatnának. Mintegy az 1992-es olimpiai játékokon résztvevő közös német csapat előfutáraként tervezik, hogy a jövő évi tokiói világbajnokságon egységes csapattal induljanak.
RÖPLABDA: A két szövetség elnöksége június 17-én Nyugat-Berlinben ülésezik, s dönt a jövőről.
BIRKÓZÁS: Az egyesülést meg kell előznie a politikai egyesülésnek.
VÍVÁS: A nyugatnémet szövetség a konkrét tettek előtt a keletnémet partner döntéseire vár.
ASZTALITENISZ: Az egyesülés időpontja még nem ismert. ,,Nem akarjuk elsietni a dolgot, mert a helyzet nem egyszerű,, - nyilatkozta a nyugatnémet szövetség főtitkára,,. (folyt.köv.)
1990. május 24., csütörtök 14:05
|
Vissza »
|
|
A német sportszövetségek egyesülési tervei (2. rész)
|
LABDARÚGÁS: Az egyesülés legkorábban 1992 tavaszán jöhet létre, de az 1992-es Európa-bajnokságon, illetve a barcelonai olimpián mindkét szövetség önállóan kíván részt venni. A versenyrendszer egységesítése az 1992-93-as idényben várható.
ÚSZÁS: A szövetségek megegyeztek abban, hogy a sportbeli egyesülésnek a poitikai folyamatot kell követnie.
KÉZILABDA: A felek március óta készítik az egységesülési tervet. Ősszel közös edzőtábort rendeznek a férfi és női válogatottak számára.
TENISZ: Még nincsenek konkrét tervek, ki kell alakítani a megfelelő szerkezeti feltételeket.
KAJAK-KENU: A nyugatnémet szövetség konkrét tervekkel állt elő, de az időpont egyelőre nem ismert.
KOSÁRLABDA: A sportbeli egyesülés csak a politikai után jöhet, vélik a nyugatnémetek. A keletnémet szövetség június 24-i ülése után következhetnek a tárgyalások.
EVEZÉS: A hétvégén Essenben találkoznak a felek, s teszik meg a közeledés első lépéseit.
SÚLYEMELÉS: A terv már elkészült. Június elején ülésezik mindkét szövetség irányító testülete, azt követően egyeztetik álláspontjaikat.
ÖKÖLVÍVÁS: A hétvégén már harmadik ,,csúcstalálkozójukat,, tartják Berlinben, tovább tárgyalnak.
VITORLÁZÁS: Még nincs pontos terv, júniusban döntenek arról, mikor találkoznak a két szövetség képviselői.
TORNA: Az érdekeltek már megegyeztek abban, hogy válogatottjaik közös edzőtáborozáson vesznek részt, valamint, hogy szeptember 30-án közös német csapattal szerepelnek a Szovjetunió elleni viadalon. A két szervezet között állandó a kapcsolat, de a fúziót az államok egyesülése után tervezik.
SPORTLÖVÉSZET: ,,Megvárjuk a politikai döntést, utána készek vagyunk az egyesülésre,, - nyilatkozta a nyugatnémet szövetség elnöke.
SÍ: Csak jövőre tervezik az egyesülést, de már a közeli hónapokban dönteni kell arról, hogy az 1991. évi világbajnokságon közös csapattal vesznek-e részt.
JÉGKORONG: A Dynamo Weisswasser és a Dynamo Berlin keletnémet csapatok engedélyt kaptak a Bundesligában való szereplésre, így a sportág élen járt a közeledésben.+++
1990. május 24., csütörtök 14:12
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|