|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyarországi Cigányok Szociáldemokrata Pártjának felhívása
"A Romániában, Marosvásárhelyen március
22-23-24-én a romániai magyarok mellett kiállt, bebörtönzött
cigányok családja részére gyűjtést szervezünk. Felhívjuk a lakosság
figyelmét, hogy adományaikat a Magyarországi Cigányok
Szociáldemokrata Pártjának titkárságán (Budapest, VII. Dohány u.
76., II. em. 11-es szobában), reggel 9-től délután 16.30 óráig
adhatják le."
BBC, Panoráma:
Antall jelszava az óvatosság
" Az óvatosság Antall József egyik jelszava, és ez jellemző
pártja, a Magyar Demokrata Fórum tevékenységére. Pártja választási
sikerének titka jórészt az volt, hogy garantálja: a kommunista
rendszerből a demokráciába történő átmenet minimális
megrázkódtatással fog járni.
A politikai spektrum másik felén elhelyezkedő SZDSZ lényegében
sokkterápiát javasol. Antall József reformjai nagy horderejűek, de
nem fogják azokat máról holnapra bevezetni. Alapkoncepcióját, a
szociális piacgazdaság gondolatát a nyugatnémet
kereszténydemokratáktól kölcsönözte. Ez a legtöbb magyar állami
vállalat privatizálását és a tartósan veszteséges gazdasági egységek
megszüntetését vonja maga után. Az ezek nyomán megnövekvő
munkanélküliséget nagyobb mértékű szociális támogatás enyhíti majd.
Mindenesetre - jelentette ki a kijelölt kormányfő - a tömeges
munkanélküliség megelőzése érdekében a privatizálást csak
fokozatosan hajtják végre.
Antall József pragmatizmusa kifejeződik a külgazdasági és
külpolitikai irányzatokban is. A forintot teljes mértékben
konvertibilissá kell tenni - mondta -, de beszédéből nem derül ki,
erre mikor kerül sor."
|
|
|
|
|
|
|
Gorbacsov fizetése
|
------------------
München, 1990. május 23. (SZER, Forgószínpad) - Újabb lépés a jogállam felé - kommentálta a TASZSZ Hírügynökség azt az újdonságot, hogy ezután nem a párt és nem a funkcionáriusok, hanem a szovjet törvényhozás gondoskodik az államfő javadalmazásáról.
Gorbacsov eddig, mint pártfőtitkár 1500 rubelt kapott havonta fizetés gyanánt, és persze különféle juttatásokat. A politikusok béréről és juttatásairól eddig semmilyen adat nem állt az egyszerű polgár rendelkezésére. Joggal moroghatott tehát, hogy bezzeg a fejesek milyen nagy lábon élnek, míg ő nélkülöz. A fejesek előjogaihoz ugyanis hozzátartozott, hogy szemérmesen titokban tarthatták vagyoni helyzetüket, mintha ezzel elkerülhették volna a pórnép ingerlését.
A parlament most véget vetett a zsákbamacskának, és meghatározta, sőt nyilvánosságra is hozta, hogy mi jár az ország első emberének.
- Fizetésként például az imént említett összeg több mint kétszerese, havonta 4 ezer rubel, amelyből az adók levonása után 2500 marad tisztán. Ezenkívül persze egy olyan reprezentatív keret, amely nemzetközi szinten is megfelel egy államfő presztizsének: két hétvégi ház, egy a főváros közelében, a másik pedig valahol a Krímben. Két repülőgép, egy katonai és egy polgári, ezenkívül egy helikopter, néhány gépkocsi és a testőrség, melyet a KGB biztosít a Gorbacsov-család számára.
Elnöki szinten tehát már nem érheti szó a ház elejét. Annál inkább a hadsereg felső polcain. Az Ogonyok című szókimondó hetilap szenzációként harangozta be az olvasóknak, hogy a következő számban a legmagasabb rangú tisztek vagyonáról árulkodik majd, különös tekintettel a weekend-házakra. (folyt.)
1990. május 23., szerda
|
Vissza »
|
|
- Gorbacsov fizetése - 1. folyt.
|
- Ám a glasznosztynak is van határa, mi több, törvények által megszabott határa. Az elnökről ezután mindent el lehet mondani, ami a nyilvánosságra tartozik. Az elnökre azonban nem lehet a nyilvánosság részéről kígyót-békát kiáltani.
A parlament törvénytervezetet fogadott el arról, hogy az államfő becsmérlése, rágalmazása ezután bűntetendő cselekmény. Egy képviselő magyarázata szerint ez azt jelenti, hogy például a tüntetők nyugodtan bírálhatják Gorbacsovot a litvániai blokád miatt. De nem vethetik szemére, hogy a visszatartott kőolajat saját, személyi meggazdagodására használta. Ha mégis akadna valaki, aki ezt állítaná, annak bizonyítékokat kellene felmutatnia. +++
1990. május 23., szerda
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|