|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
MSZOSZ nyilatkozat a SZOT vagyonról
"A MSZOSZ megbízottai, valamint a szövetséghez nem tartozó
jelenlévő szakszervezetek képviselői megállapodtak abban, hogy az
újonnan alakult, bejegyzett, működő és infrastruktúrával nem
rendelkező szakszervezetként működő érdekképviseletek, minimális
működési feltételeket valamennyi érintett szakszervezet
egyetértésével a későbbi vagyonelszámolás terhére - a magyar
szakszervezetek együttes vagyonából: - volt SZOT vagyon - kell
biztosítani."
BBC, Késő esti panoráma:
NATO a VSZ-ről
"Londoni
tudósítónk, Herold Brayle tudósítását olvassuk fel arról, hogy a
NATO most első ízben hivatalosan jelentette ki: a Varsói Szövetség
részéről többé nem fenyegeti veszély a Nyugatot. Hallgassák meg
jelentését:
- A NATO honvédelmi miniszterei egyetértettek abban, hogy ez így
van, és sürgették, hogy a szövetség dolgozzon ki alapvetően
megváltozott európai helyzetnek megfelelő stratégiát. A Szovjetunió
már nem számíthat a Varsói Szerződés tagállamaira, így a NATO-nak
egy esetleges támadás kezdete előtt jóval több felkészülési ideje
lenne, mint korábban."
|
|
|
|
|
|
|
Göncz Árpád megnyitója a Nemzetközi Újságíró Szervezet
elnökségi ülésén (1. rész)
|
1990. május 6., vasárnap - Az őszinte vita részese, a
kompromisszumok létrehozásának és az emberi egyetértésnek az
elősegítője legyen a sajtó - hangoztatta Göncz Árpád, a Magyar
Köztársaság ideiglenes elnöke a Nemzetközi Újságíró Szervezet (NÚSZ)
elnökségének vasárnap Balatonfüreden megkezdődött ülésén.
Az 119 ország 250 ezer újságíróját egyesítő szervezet elnökségi ülésére érkezett több száz résztvevőt Bencsik Gábor, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének főtitkára köszöntötte, majd Karl Nordenstreng, a NÚSZ elnöke mondott bevezető szavakat.
Ezután Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság ideiglenes elnöke tartott megnyitó beszédet. Bevezetőjében hangoztatta: nagyra értékeli a sajtó erejét, kritikus hangú, tiszta és őszinte megnyilvánulásait. A sajtó rendkívül fontos szerepét bizonyítja az is, hogy nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Magyarország vér nélkül, békésen jutott el a szabad Parlament megválasztásához. Ezzel létrejött egy olyan kormánytöbbség, amely nyugodt és higgadt vezetésre képes, továbbá egy olyan ellenzék, amely a Parlamentben felelősségteljesen tudja ezt a többséget ellenőrizni. Történelmi és társadalompolitikai eredmény - hangoztatta Göncz Árpád -, hogy kialakultak azok az erők, amelyek alkalmasak arra, hogy az elkövetkező időszakban Magyarországot minden különösebb zökkenő nélkül vigyék át az európai demokráciák világába. Hozzátette: a magyar példa nem érdem, és nem kifejezetten modell, tanulmányozásra azonban érdemesnek mutatkozik.
Göncz Árpád a Nemzetközi Újságíró Szervezetről szólva megállapította, hogy a második világháború után olyan nemes eszméket vállalt fel, mint például a faji egyenlőség, a béke szolgálata, a sajtó szabadsága, a hivatásnak tekintett újságírás értékeinek és érdekeinek védelme, ma már azonban ezek képviselete nem érvényesül egységesen a NÚSZ-ban. (folyt.köv.)
1990. május 6., vasárnap 17:25
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Göncz Árpád megnyitója a Nemzetközi Újságíró Szervezet
elnökségi ülésén (2. rész)
|
A nemzetközi sajtó egy része - lehet, hogy öntudatlanul - a világot, pontosabban Európát két részre osztó szakadék felé sodródott. Most azonban olyan időszakban tanácskoznak a Nemzetközi Újságíró Szervezet választott tisztségviselői, amikor híd épül e szakadék átívelésére, és ezt kívánja politikai és kulturális értelemben Magyarország is segíteni.
X X X
Az ideiglenes köztársasági elnök a Nemzetközi Újságíró Szervezet elnökségi ülésének megnyitója után nyilatkozott a Népszabadság és az MTI tudósítójának. A hazai sajtó megítélésére vonatkozó kérdésre Göncz Árpád azt válaszolta, hogy a Magyarországon kibontakozó demokratikus folyamatok nem juthattak volna el a mostani stádiumba a sajtó segítsége nélkül. Hozzáfűzte: a politikusoknak partnerként kell tekinteniük a sajtót, amely, ha őszinte és segítő szándékú kritikával él, elő tudja segíteni a közvélemény szabad megnyilvánulását. Éppen ezért - mint mondta - elnöki feladatának tekinti a szabad magyar sajtó védelmét. (MTI)
1990. május 6., vasárnap 19:28
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|