|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Soros Alapítvány felhívása
"A Soros Alapítvány figyelembe véve az igényeket úgy
döntött, hogy pályázatot hirdet a nyárra, őszre már megszervezett
külföldi utak támogatására. Az Alapítvány valutát ad a nyertes
pályázóknak, előnyben részesítve azokat, akik a valuta
forintfedezetével rendelkeznek. A programok megszervezését azonban
az alapítvány nem vállalja."
Deutschlandfunk:
A magyar pártok külkapcsolatai
"Nos a választási kampány során a Magyar Demokrata Fórum
bizonyította sikeresebben, hogy kellő külpolitikai támogatást élvez.
A Fórum, amelynek ideológiáját korábban egy se Nyugat, se Kelet
típusú harmadik utasság jellemezte, a választások előtti hónapokban
Antall József vezetése alatt új arcot mutatott konzervatív
kereszténydemokrata típusú jobbközép pártként mutatkozott be a
kiszemelt nyugati partnereknek.
A plasztikai műtét sikeres volt. A Fórum a választási hadjárat
során elnyerte a hasonló beállítottságú nyugati pártok támogatását.
A magyar választókat bizonyára impresszionálta, hogy Antall József
hol Helmut Kohl, hol Margaret Thatcher asszony, hol pedig Valery
Giscard d,Estaing társaságában jelent meg a Magyar Televízió
képernyőjén, miközben a Fórum nagy vetélytársának, a Szabad
Demokraták Szövetségének nem sikerült tekintélyes nyugati
partnerekre találnia."
|
|
|
|
|
|
|
Aratás katonák nélkül
|
1990. május 22., kedd - Katonák nélkül aratnak az idén
Bács-Kiskun megye számos gabonatermesztő nagyüzemében. A Duna-Tisza
közi szövetkezetek a megelőző évekhez képest szinte elenyésző
segítséget, a korábbi igény alig egyötödét kérték a honvédségtől a
legnagyobb nyári munkákhoz. Az ok nem politikai, hanem gazdasági
jellegű: az egykor szinte térítésmentesen ,,kikölcsönzött,,
katonakombájnosoknak ugyanis az idén a honvédség igencsak megkéri az
árát, és szigorú követelményeket támaszt a kiskatonák
elszállásolását, étkeztetését illetően is. A gazdaságok nagy
részében az előzetes számítások így azt a végeredményt hozták, hogy
már kifizetődőbb a saját dolgozókat nagyobb bérrel nagyobb
teljesítményre ösztönözni, mint a katonákat foglalkoztatni.
Bács-Kiskun megyében leghamarabb - várhatóan június közepe táján - a mintegy 20 ezer hektáron vetett őszi árpa aratását kezdhetik el. A kenyérnek való búza betakarítása hozzávetőleg 95 ezer hektáron, a rozs csaknem 25 ezer hektáron ad majd munkát az aratóknak. A szövetkezetek jelentős részében egyébként a kombájnokat és a kiszolgáló gépeket szerződéses üzemeltetésre adták ki az erre vállalkozóknak. Az említett ok mellett ennek is köszönhető, hogy most kevesebb katonára és egyéb külső segítségre lesz szükség, hiszen a vállalkozók érdekeltek az eszközök gondosabb karbantartásában és jobb kihasználásában. (MTI)
1990. május 21., hétfő 22:16
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|