|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Soros Alapítvány felhívása
"A Soros Alapítvány figyelembe véve az igényeket úgy
döntött, hogy pályázatot hirdet a nyárra, őszre már megszervezett
külföldi utak támogatására. Az Alapítvány valutát ad a nyertes
pályázóknak, előnyben részesítve azokat, akik a valuta
forintfedezetével rendelkeznek. A programok megszervezését azonban
az alapítvány nem vállalja."
Deutschlandfunk:
A magyar pártok külkapcsolatai
"Nos a választási kampány során a Magyar Demokrata Fórum
bizonyította sikeresebben, hogy kellő külpolitikai támogatást élvez.
A Fórum, amelynek ideológiáját korábban egy se Nyugat, se Kelet
típusú harmadik utasság jellemezte, a választások előtti hónapokban
Antall József vezetése alatt új arcot mutatott konzervatív
kereszténydemokrata típusú jobbközép pártként mutatkozott be a
kiszemelt nyugati partnereknek.
A plasztikai műtét sikeres volt. A Fórum a választási hadjárat
során elnyerte a hasonló beállítottságú nyugati pártok támogatását.
A magyar választókat bizonyára impresszionálta, hogy Antall József
hol Helmut Kohl, hol Margaret Thatcher asszony, hol pedig Valery
Giscard d,Estaing társaságában jelent meg a Magyar Televízió
képernyőjén, miközben a Fórum nagy vetélytársának, a Szabad
Demokraták Szövetségének nem sikerült tekintélyes nyugati
partnerekre találnia."
|
|
|
|
|
|
|
Nemzetközi labdarugó hiradó (1. rész)
|
1990. május 21. hétfő
New Haven: ---------- A világbajnoki döntőre készülő amerikai válogatott vasárnap több mint 30 000 néző előtt lépett pályára a Connecticut állambeli New Havenben. Az ellenfél a jugoszláv Partizan Beograd volt, s a hazaiak a magyar származásu, tavaly még a Rába ETO-ban játszó Vermes Péter 46. percben lőtt góljával 1:0-ra győztek.
Az Egyesült Államok összeállitása: Meola - Trittschuh (Doyle), Banks, Windischmann, Stollmeyer (Balboa) - Harkes, Ramos, Caligiuri, Wynalda - Vermes, Murray (AFP)
x x x
Róma: ----- Megérkezett az olasz fővárosba a brazil labdarugó válogatott. Sebastiao Lazaroni szövetségi kapitány elmondta, hogy a világbajnoki döntőben csapatától legalább dobogós helyezést vár. (AFP)
x x x
Toulon: ------- A nemzetközi utánpótlás torna eredményei:
A-csoport: Brazilia - Egyesült Államok 2:0 Csehszlovákia - Jugoszlávia 3:0 (AFP) x x x (folyt.köv.)
1990. május 21., hétfő 08:34
|
Vissza »
|
|
Nemzetközi labdarugó hiradó (2. rész)
|
1990. május 21. hétfő
Róma: ----- A Gazetta Sportiva értesülése szerint tízezer hamis jegy került forgalomba a világbajnokság július 8-i döntőjére. A feketén árusított jegyekért - amelyen bélyegző és a vb jelképe is látható - több mint 100 dollárt kérnek a zugárusok. A hamis jegyeket árusítóknak viszonylag könnyű a helyzetük, mert a valódi belépőket még senki sem ismeri, azokat csak június 2-től lehet átvenni a bankokban és az utazási irodákban. (DPA)
x x x
Buenos Aires: ------------- Az argentin bajnokság 38., egyben utolsó fordulójában:
Talleres - Instituto 2:0 Racing Club - San Lorenzo 2:2 Gimnasia y Esgrima - Platense 2:1 Chaco for Ever - Argentinos Juniors 1:1 Racing de Cordoba - Boca Juniors 1:0 Rosario Central - Newell,s Old Boys 1:0, a 31. percben félbeszakadt River Plate - Union 2:2 Deportivo Espanol - Deportivo Mandiyu 0:0 Velez Sarsfield - Estudiantes de la Plata 2:0 Ferrocarril Oeste - Independiente 2:0
A végeredmény: 1. River Plate 53 pont, 2. Independiente 46, 3. Rosario Central 45, 4. Boca Juniors 43.
Kiesett a Deportivo Espanol és az Instituto. Osztályozót játszik a Chaco for Ever és a Racing Cordoba. (AFP)
x x x
Zürich: ------- Az európai góllövőlista élcsoportja:
1. Hugo Sanchez (mexikói, Real Madrid) 38 gól/38 mérkőzés 2. Gerhard Rodax (osztrák, Admira Wacker) 35/36 3. Hriszto Sztoicskov (bolgár, CSZKA Szófia) 34/28 4. Mats Magnusson (svéd, Benfica) 33/34 5. Toni Polster (osztrák, Sevilla) 33/38 6. Jean-Pierre Papin (francia, Olympique Marseille) 30/38 (APA) x x x (folyt.köv.)
1990. május 21., hétfő 14:56
|
Vissza »
|
|
Nemzetközi labdarúgó híradó (3. rész)
|
1990. május 21. hétfő
Titograd: --------- Előkészületi mérkőzésen a világbajnoki döntős Kamerun válogatottja 5:1 (4:0) arányban győzött a jugoszláv bajnokság élvonalában játszó Buducsnoszt Titograd ellen.
A vendégek gólszerzői: Oman Biyik (2), Mbouh, Kana Biyik, M,Fede, míg a házigazdáknál Tatar volt eredményes. (APA, AFP)
x x x
London: ------- Bobby Robson angol szövetségi kapitány 22-es világbajnoki kerete:
kapusok: Peter Shilton (Derby County), Chris Woods (Glasgow Rangers), David Seaman (Arsenal)
hátvédek: Gary Stevens (Glasgow Rangers), Paul Parker (Q. P. Rangers), Des Walker (Nottingham Forest), Terry Butcher (Glasgow Rangers), Mark Wright (Derby County), Stuart Pearce (Nottingham Forest), Tony Dorigo (Chelsea)
középpályások: Chris Waddle (Olympique Marseille), Trevor Steven (Glasgow Rangers), Neil Webb (Manchester United), Bryan Robson (Manchester United), Pauls Gascoigne (Tottenham), David Platt (Aston Villa), Steve McMahon (Liverpool), Steve Hodge (Nottingham Forest)
csatárok: John Barnes (Liverpool), Peter Beardsley (Liverpool), Gary Lineker (Tottenham), Steve Bull (Wolverhampton) (Reuter, AP)+++
1990. május 21., hétfő 19:31
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|