|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Honvédelmi Minisztérium közleménye
"A miniszteri biztosok ezúton hívják fel a jelenlegi MHSZ
szervezetek figyelmét arra, hogy a továbbiakban akár az egyesülési
törvény alapján - a bíróság által nyilvántartásba vett - önálló
tárásadalmi szervezetként, akár valamely, már korábban megalakult
MHSZ jogutódnak minősülő társadalmi szervezethez való csatlakozással
folytathatják tevékenységüket.
"
Amerika Hangja, Világhíradó:
Interjú Fodor Gáborral
"Most a Fidesz a fiatalsága ellenére is nagyon népszerű
Magyarországon, 9 százalékot sikerült elérnünk a választások első
fordulójában, tehát az ország ötödik legkomolyabb politikai ereje.
Ezért van az, hogy végül is mi most itt találkoztunk a Parlament
folyosóján, hiszen 22 Fidesz-képviselő van bent a magyar
parlamentben, és próbálja azt a gondolkodásmódot, azt a politizálási
stílust képviselni, ami a Fideszt mindig jellemezte. Ez pedig a
töretlen és egyértelmű kiállás a demokrácia, az emberi jogok, az
erőszakmentes politizálás, és a polgári értékek mellett.
"
|
|
|
|
|
|
|
Szavazás a román nagykövetségen
|
1990. május 20., vasárnap - Többezer, többségében magyar nemzetiségű román állampolgár várakozott vasárnap délelőtt Románia budapesti nagykövetsége előtt, hogy élve a lehetőséggel, hazájától távol is részt vehessen Románia első szabad választásán. A MÁV jóvoltából az ország minden részéből ingyen utazhattak Budapestre. De hiába érkeztek korán, órákig kell ácsorogniuk az utcán, amíg leadhatják szavazatukat Románia elnök-, szenátusi, és képviselőjelöltjeire. Délig csak mintegy 1500-an juthatnak be a követség épületébe, illetve az ott felállított 20 szavazófülke valamelyikébe.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség jelenlévő képviselője szerint, ha nem változik lényegesen az ütem, akkor este 11 óráig - amíg a szavazás tart - legfeljebb 6-7 ezren voksolhatnak, bár, mint látható, ennél nagyon sokkal többen kívánnak szavazni, s az RMDSZ is nagyon fontosnak - érdekének - tartja, hogy minél több magyar nemzetiségű állampolgár szavazzon.
Simion Pop nagykövet kevésbé borúlátó. Mint az MTI munkatársának elmondta; szerinte jó ütemben zajlik a szavazás, a választók fegyelmezetten várakoznak. - A követség - folytatta - mindent megtett azért, hogy zavartalanul, gyorsan, minél többen szavazhassanak. Románia legjelentősebb pártjainak képviselői jelen vannak a szavazásnál, az ő jelenlétükben számolják majd össze a szavazatokat este 11 óra után.
A várakozók közül többen elmondták: érzésük szerint is lassan, nagyon lassan haladnak előre. Felmerült bennük a gyanú, hogy emögött is politika rejlik. (MTI)
1990. május 20., vasárnap 14:07
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Szavazás a román nagykövetségen (1. rész)
|
1990. május 20., vasárnap - Több ezer, többségében magyar
nemzetiségű román állampolgár várakozott vasárnap délelőtt Románia
budapesti nagykövetsége előtt, hogy élve a lehetőséggel, hazájától
távol is részt vehessen Románia első szabad választásán. A MÁV
jóvoltából az ország minden részéből ingyen utazhattak Budapestre.
De hiába érkeztek korán, órákig kellett ácsorogniuk az utcán, amíg
leadhatták szavazatukat Románia elnökjelöltjeire és a választásokon
indult pártokra, azok képviselőjelöltjeire.
Délig csak mintegy 1500-an juthattak be a követség épületébe, illetve az ott felállított 20 szavazófülke valamelyikébe. A várakozók száma később se csökkent, még az esti órákban is több ezren áltak bejutásra várva a hosszan kígyózó sorban. Fiatalok és idősek, kisgyerekes családok toporogtak, lépegettek türelmesen.
- Lassan, nagyon lassan haladunk. Felmerült bennünk a gyanú, hogy emögött is politika rejlik. Talán nem is akarják, hogy mindannyian szavazzunk - mondották többen a várakozók közül.
A követségen kapott tájékoztatás szerint este hat óráig mintegy 3500-an szavaztak. Varga Gábor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség képviselője, aki több romániai párt küldöttével együtt felügyelte a választások tisztaságát, ebben az időpontban úgy vélte: már nem remélhető, hogy este 11 óráig - a szavazókörzet nyitva tartásáig - mindenki bejuthat, hiszen még mindig ezrek várakoznak kint. - Bár szövetségük - hangsúlyozta ezután - nem párt, hanem etnikai alapon szerveződött, közképviseleti érdekvédelmi szervezet, mégis részt kíván a hatalomból, ezért indult a választáson és érdeke, hogy minél több magyar nemzetiségű román állampolgár szavazzon. (folyt.köv.)
1990. május 20., vasárnap 20:51
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Szavazás a román nagykövetségen (2. rész)
|
Simion Pop, Románia budapesti nagykövete viszont úgy ítélte: - Jó ütemben zajlott a választás. A követség mindent megtett azért, hogy zavartalanul, gyorsan, minél többen voksoljanak. Este 11 óra után - mondotta - a pártok képviselőinek jelenlétében összesítik a szavazatokat, az eredményt azonnal közlik a bukaresti központtal. A dokumentumokat reggel küldik haza az első repülőgéppel.
Octavian Olteanu, a követség sajtótitkára a várakozók hosszú sorának magyarázataként azt is elmondta: mivel ingyen utazhattak, sok nagyváradi, szalontai, nagykárolyi lakos is Budapestre utazott szavazni. Némelyek Kassáról érkeztek, mert a másik lehetséges szavazóhelyig - Prágáig - hosszabb utat kellett volna megtenniük. Hat autóbusznyi román turista, s egy dunai hajó egész legénysége is Budapesten adta le voksát. A sajtótitkár szerint tehát nem lehet csodálkozni azon, hogy még este is hosszú, a szomszéd utcába átkígyózó sorban álldogáltak a szavazásra váró állampolgárok. (MTI)
1990. május 20., vasárnap 20:54
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|