|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Honvédelmi Minisztérium közleménye
"A miniszteri biztosok ezúton hívják fel a jelenlegi MHSZ
szervezetek figyelmét arra, hogy a továbbiakban akár az egyesülési
törvény alapján - a bíróság által nyilvántartásba vett - önálló
tárásadalmi szervezetként, akár valamely, már korábban megalakult
MHSZ jogutódnak minősülő társadalmi szervezethez való csatlakozással
folytathatják tevékenységüket.
"
Amerika Hangja, Világhíradó:
Interjú Fodor Gáborral
"Most a Fidesz a fiatalsága ellenére is nagyon népszerű
Magyarországon, 9 százalékot sikerült elérnünk a választások első
fordulójában, tehát az ország ötödik legkomolyabb politikai ereje.
Ezért van az, hogy végül is mi most itt találkoztunk a Parlament
folyosóján, hiszen 22 Fidesz-képviselő van bent a magyar
parlamentben, és próbálja azt a gondolkodásmódot, azt a politizálási
stílust képviselni, ami a Fideszt mindig jellemezte. Ez pedig a
töretlen és egyértelmű kiállás a demokrácia, az emberi jogok, az
erőszakmentes politizálás, és a polgári értékek mellett.
"
|
|
|
|
|
|
|
Az SZDSZ sajtótájékoztatója a Varsói Szerződéssel kapcsolatos
határozati javaslatról (1. rész)
|
1990. május 9., szerda - A Magyar Köztársaság és a Varsói
Szerződés viszonyáról benyújtott szabad demokrata határozati
javaslatról tájékoztatták az újságírókat az SZDSZ képviselői a
Parlament szerdai ülésének első szünetében tartott
sajtótájékoztatón.
Vásárhelyi Miklós, a SZDSZ parlamenti frakciója külügyi csoportjának vezetője hangsúlyozta, hogy az önálló indítványt azért is nyújtották be, mert az eredetileg is szerepelt a Szabad Demokraták programjában, másrészt pedig érzékeltetni kívánják azt a történelmi kontinuitást, miszerint a Szabad Demokraták az 1956-os forradalmi kormány hagyományainak folytatói kívánnak lenni. Kifejtette: hazánk és a VSZ kapcsolatának rendezését nem egyoldalú bejelentéssel kívánják elintézni, hanem kétoldalú tárgyalásokkal, s a javaslatban is szorgalmazzák, hogy a kormány valamennyi érdekelttel, elsősorban a Szovjetunióval tárgyaljon. Különben is szükségesnek tartják, hogy az európai biztonság erősítésére vonatkozó elképzeléseket hazánk a jövőben is egyeztesse a VSZ tagállamaival.
A továbbiakban rámutatott: amíg a kétoldalú tárgyalások eredménye megszületik, a Szabad Demokraták szükségesnek tartják, hogy Magyarország szüneteltesse részvételét a Varsói Szerződés katonai szervezetében. Ez úgy oldható meg, hogy a Magyar Honvédség ne legyen alárendelve a VSZ közös katonai parancsnokságának, ne vegyen részt közös hadgyakorlatokon, továbbá hazánk területén se tartsanak külföldi haderők részvételével manővereket.
Kérdésekre válaszolva Vásárhelyi Miklós elmondta, hogy az indítvány nem jelent senki - így az új kormány - számára sem megterhelést. Nem keresztezi a nagyhatalmak érdekeit sem, hiszen világtendencia a szembenálló katonai tömbök megszűnése, másrészt hazánk különben is kis katonai potenciálú ország.
A határozati javaslat tudatosan nem tartalmazza a semlegesség fogalmát, mert a Szabad Demokraták szerint ez a fogalom nemzetközileg meghaladott, létjogosultsága csupán akkor volt, amikor két nagy katonai tömb állt szemben egymással. Jelenleg, amikor e katonai tömbök felszámolása folyik, a semlegesség deklarálása nem lenne helyénvaló - mutatott rá Vásárhelyi Miklós. (folyt. köv.)
1990. május 9., szerda 14:31
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|