|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TIB közleménye
"A Történelmi Igazságtétel Bizottság
nagy örömmel és elégtétellel fogadta Göncz Árpád megválasztását a
Magyar Köztársaság ideiglenes elnökévé.
Örömünk nem csupán abból fakad, hogy Göncz Árpád a TIB egyik
alapítója és elnökhelyettese, nekünk sok évtizedes barátunk és
bajtársunk, akinek törhetetlen szellemét, jellemét és kedélyét,
emberi jóindulatát szerénységét és bölcsességét bőséges alkalmunk
nyílt megismerni és nagyra becsülni.
"
BBC, Késő esti panoráma:
Interjú Jeszenszky Gézával
" - Valóban a kedvező fordulat a külpolitikában az elmúlt
másfél-két évben következett be, és az ellenzék tevékenységével, a
részben a most kormányra került, részben pedig a mostani
parlamentben ellenzékben maradt pártok szekcióinak megfelelő,
nagyjából azokkal összhangban levő változások voltak. Ezért ma nem
az a feladat, hogy gyökeres fordulat következzen be a magyar
külpolitikában, hanem jóval inkább a már meglévő kedvező tendenciák
végrehajtása, erősítése."
|
|
|
|
|
|
|
Reggeli sajtószemle 2.
|
London, 1990. május 18. (BBC, Sajtószemle) - A szalagcímek jó hírt taudatnak a változatosság kedvéért olvasóikkal, legalább is azokkal akik részvénytulajdonosok. A pénzügyminiszter szvából ugyanis a tőzsdán azt olvasták ki, hogy Anglia hamarosan csatlakozik az európai pénzügyi rendszerhez és így alaposan felszöknek a részvényárak.
A Daily Mail bulvárlap így fogalmaz: az angol üzleti élet 11 millió fontos szavazata Európa mellett. Az elemzések azonban már lehűtika kedélyeket. A Times szerint a pénzügyminiszter szavait nem kell így értelmezni, és a Guardian és a Financial Times egyaránt amondó, hogy az IMF valutaárfolyam mechanizmusához való csatlakozás nem jelentené a kamatlábak stabilizálódását.
Gorbacsov elnök tegnapi kijelentése, mely szerint a szovjet lakosság óvatossága hátráltatja a peresztrojkát, több kommentár tárgya. Az Independent szerint ebből arra következtethetünk, hogy e hónapban afféle felhigított reformokat fognak jóváhagyni, az árreformokat jövőre halasztva. A Times a szovjet választók kiábrándultságát hangsúlyozza, míg a Daily Telegraph azt írja, Gorbacsov sajátkezűleg kiválasztott elnökségi tanácsa azon túl, hogy gyorsabban kell előre haladni, semmi konkrétumba nem tud megegyezésre jutni.
Rátérve a balti államokra, a Times azt jósolja, lehet, hogy Bush elnök nem lesz hajlanadó kereskedelmi egyezmény aláírására Gorbacsov elnökkel a csúcstalálkozón, mert a kongresszus egyere inkább a kapcsolatok liberalizálása ellen van, míg Moszkva merevnek mutatkozik a baltik államok függetlenségi törekvéseivel szemben. Egy másik cikkében azonban a lap úgy látja, egyes nyugati megffigyelők Észtországban provokatívnak tartják az észt parlament újabb döntéseit, és attól tartanak, gyengítik majd az orosz mérsékeltek helyzetét. A Financial Times megjegyzi, irónikus, hogy az észt sztrájkuralmat a szovjet törvények alapján léptektik életbe, mivel a Köztrásaságnak nincs ilyen törvénye.
Számos lap - így a Daily Telegraph, a Guardian és a Times is - a keletnémet miniszterelnök és Kohl kancellár fokozódó eltávolodásának bizonyítékát látja Maziere ama kijelentésében, hogy nem szabad össznémet választásokat tartani mindaddíg míg a Szovjetunió nem nyilvánítja kielégítőnek az egyéges Németország külső biztonságát. (folyt.)
1990. május 18., péntek
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Reggeli sajtószemle - 2/1. folyt.
|
A Daily Telegraph hozzáteszi, Maziere-re nagy nyomás nehezedik Bonnból, mert semmi kedve Kohl kancellár bábjának szerepére a német politikai porondon való meglehet röpke fellépése alatt sem.
Komoly aggodalmakat sugároz, mint már jó ideje minden beszámolós elemzés a választások küszöbén álló romániáról. A Times azt írja, a tegnapi kommunista-ellenes felvonulás és a Nemzeti Megmentési Front utolsó kortes naggyűlése a forradalom utáni Románia mély társadalmi megosztódásáról tanuskodik, ami új vad politikai felbojdulássá fajulhat ha az új kormány nem tesz haladéktalanul hatékony nemzeti megbékélési Programot.
A Guardian hasonló szellemben kommentál, s a Financial Times nem kevésbé borulátó. A vezércikk oldalon öthasábos cikkben elemzi a helyzetet és megállapítja, hogy bizánci intrikák és korrupció világában fogant Románia, melyet Európa kultúrális intézményei a Nyugat felé csábítottak, semmivel kevésbé skrizofrén mint 1918 után. A cikk emlékeztet a két világháború közötti választásokra, melyek eredményeit szemérmetlenül meghamisították, s azzal a megállapítással zár, ez az a hagyomány, melyen az új kormánynak változtatnia kell, ha maga mögött akarja hagyni az elmúlt 90 év árnyait. +++
alm
-.- V é g e
1990. május 18., péntek
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|