|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZP Szeged városi elnökségének nyilatkozata
" Történelmi tanulság, hogy csak akkor erős és független
nemzetünk, ha a velünk élő szerbek, románok, szlávok, németek és
mások és mi valamennyien demokratikus otthonra lelünk e hazában.
Elodázhatatlan kötelességünk az Európa-ház felépítése, elsőként
itthoni, köznapi dolgainkban, - hogy az Országház valóban legyen az
ország háza."
SZER, Világhíradó:
Románia a választások küszöbén
"A választóknak nem lesz könnyű dolguk vasárnap. Nemcsak azért,
mert 53 évig egypártrendszerű uralom volt Romániában, hanem azért
is, mert nem kevesebb, mint 82 párt indul a választáson. Ezek közül
37-nek a nevében szerepel a demokrácia, vagy a demokratikus szó. Van
Demokratikus Párt, de van Románia Demokratikus Pártja is. Ezeket
meg kell különböztetni a Nemzeti Demokratikus Párttól és a Szabad
Demokratikus Párttól.
A másik gyakran előforduló szó az egység."
|
|
|
|
|
|
|
Magyar képviselők a londoni kelet-nyugati párbeszédről (1.rész)
|
Köves Tibor, az MTI tudósítója jelenti:
London, 1990. május 17. csütörtök (MTI-TUD) - Csütörtökön
befejeződött Londonban a ,fiatal politikusok atlanti tömörülésé,-nek
kezdeményezésére összehívott kelet-nyugati tanácskozást, amelyen
harminc ország, köztük Magyarország különböző parlamenti pártjaihoz
tartozó fiatal politikusok vitatták meg a közös európai jövő
alakításának legfontosabb kérdéseit.
Hat fiatal magyar politikus vett részt a londoni Lancaster House-ban tartott négynapos eszmecserén három parlamenti párt küldötteiként: Németh Zsolt és Wachsler Tamás, a Fidesz országgyűlési képviselője, Bretter Zoltán és Bertha Zoltán az SZDSZ országgyűlési képviselője, valamint Hajnal Edina és Paizs Ábel az MDF képviseletében.
A kelet-nyugati párbeszédként kezdeményezett tanácskozáson kialakult közmegegyezés új minőségét az értekezleten részt vett közép-európai küldöttségek magyar kezdeményezésre elfogadott közös nyilatkozata így jellemzi: ,,Ma befejeződik a ,fiatal politikusok kelet-nyugati konferenciája, megnevezéssel összehívott négynapos tanácskozás - már holnap kezdjük meg a második találkozó előkészítését, immár ,fiatal politikusok eurápai értekezlete, megjelöléssel,,.
Közös nyilatkozatukban állást foglaltak egy szabad, demokratikus és Egyesült Európa megvalósítása, a gazdasági, politikai integráció jelenlegi és jövőbeli formáinak dinamikus fejlesztése mellett. Hangsúlyozzák: ,,Minden nemzet elidegeníthetetlen joga az önrendelkezés elvének érvényesítése, következésképpen joguk ez - egyszersmind problémáik megoldása - a balti nemzeteknek is,,.
A magyar küldöttek rendkívül aktív részvételükkel tűntek ki a tanácskozáson, amely Douglas Hurd brit külügyminiszter bevezető előadásával kezdődőtt. A konzervatív kormánypárt több minisztere, illetve az ellenzéki Munkáspárt több rangidős szóvivője tartott vitabevezetőt a napirendre tűzött nemzetközi, illetve gazdaság- és biztonságpolitikai témákban. (folyt.)
1990. május 17., csütörtök 21:06
|
Vissza »
|
|
Magyar képviselők a londoni kelet-nyugati párbeszédről (2.rész)
|
A tanácskozás befejeztével az MTI londoni tudósítójának adott nyilatkozatukban a magyar küldöttek hangsúlyozták: lenyűgöző volt az az általánosan kifejezésre jutott nyugat-európai szemlélet, amely a kelet-közép-európai új demokráciákat immár Európa teljes jogú tagországaiként tartja számon, a konferencián részt vett küldötteiket pedig a felvilágosult európai értékek hordozóinak és képviselőinek tekinti.
Bretter Zoltán, az SZDSZ képviselője így fogalmazott:
- Ez több volt, mint akadémikus beszélgetés Európa jövőjéről, eszmecserénknek határozott politikai akaratformáló célja volt az európai földrész és a világ napirendjén szereplő legfontosabb kérdésekben.
A magyar küldöttek pártkülönbségre való tekintet nélkül úgy találták, hogy az értekezleten részt vett szovjet küldöttség ,,rendkívül konzervatív álláspontra helyezkedett,, mind a német kérdésben, mind pedig a Szovjetunió nagyhatalmi helyzetét, illetve a Varsói Szerződés szerepét illetően. Bretter Zoltán és Németh Zsolt azt a reményét fejezte ki, hogy az értekezleten felszólalt szovjet küldöttek idevágó nézetei nem a szovjet vezetés hivatalas álláspontját fejezték ki.
Németh Zsolt különösen nyugtalanítónak találta azt az érvrendszert, amely szerint ,,a szovjet stabilitás világérdek és mindenkinek ehhez kell alkalmazkodnia,,. Kijelentette: ,,Reméljük, hogy a szovjet küldöttek erre vonatkozó nézeteit nem kell hivatalos szovjet álláspontnak tekintenünk, mert ha igen, akkor hosszú út áll előttünk, amíg Magyarország valóban független és demokratikus országgá válhat,,.
Bretter Zoltán bizonyos nyugati félelmeket észlelt Magyarországgal kapcsolatban. Megítélése szerint nyugatlanság jutott kifejezésre egyes nyugat-európai megnyilatkozásokban azt illetően, hogy a Magyar Demokrata Fórum, illetve a most hatalomra kerülő kormánykoalíció ,,nem elégé radikális gazdasági lépései tekintetében, s emiatt a nemzetközi tőke beáramlása és Magyarország gazdasági talpraállása késedelmet szenvedhet.,,
Paizs Ábel, az MDF képviselője nem értett egyet a nyugati megnyilatkozások ilyen értelmezésével. Szerinte ,,Nyugat-Európa egyáltalán nem vágyik hirtelen változásokra Magyarországon, vagy általában Közép-Európában, hanem előnyben részesíti a lassúbb, de egyértelmű változást, ami mellett az MDF kötelezte el magát,,. (folyt.)
1990. május 17., csütörtök 21:11
|
Vissza »
|
|
Magyar képviselők a londoni kelet-nyugati párbeszédről (3.rész)
|
A változások ütemét és radikalizmusát érintő pártközi vitához hozzászólva Bertha Zoltán, az SZDSZ képviselője hangsúlyozta:
- Ezen a konferencián természetszerűleg nem kaptak hangot a maguk élességében azok a viták, amelyeket a magyarországi pártok odahaza vívnak. Magyar nézőpontból mindannyiunk számára az volt a legmegnyugtatóbb, hogy a nyugati világ piacai megnyitásával, tőkeberuházásaival és tudáskincsének átadásával kívánja segíteni Kelet-Közép-Európa új demokráciáit.,,.+++
1990. május 17., csütörtök 21:13
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|