|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
ÉA Budapesti Városvédő Egyesület Elnökségének állásfoglalása
"Vegyes érzelmekkel vettünk részt a
Budapesti Városépítési Tervező Vállalat (BVTV) rendezésében 1990.
május 8-án tartott rendezési terv vitáján, mert tapasztalataink arra
tanítanak, hogy ha egy közparkról rendezési terv készül, akkor ott
komoly beépítési szándékok húzódnak meg a háttérben. Ezúttal sem
tévedtünk. Kiderült, hogy a Népligetben szállodát akarnak építeni,
valamint a sarkán Volán-pályaudvart, továbbá belépődíjas
sporttelepet és jégcsarnokot. Ezen kívül tervbe vették a régi
mutatványos park mondern változatának felépítését. Mint kiderült,
egyetlen bontási terv merült fel: a FŐKERT kirendeltségi épülete,
amely a liget fenntartásának nélkülözhetetlen feltéte és amelyet
jónéhány millió forintért az utóbbi időben létesítettek.
"
SZER:
A SZER igazgatóságának nyilatkozata
"Ennek a bizottságnak nincs beleszólása a Szabad Európa és a
Szabadság Rádió működésébe. Tévesen jelenti az AP-hírügynökség a
Szabad Európa, Szabadság Rádió évi költségvetésére vonatkozó
számadatokat is. Ez nem 400 millió, hanem csupán 200 millió dollár.
A Szabad Európa, Szabadság Rádió független magáncégként bejegyzett
vállalat -, költségeit egy külön amerikai kormányszervvel, a
Nemzetközi Rádiózási Tanácson keresztül, az Egyesült Államok
Kongresszusa fedezi.
"
|
|
|
|
|
|
|
A Magyar Nemzeti Bank hivatalos devizaárfolyamai
|
1990. május 16., szerda
Érvényben: 1990. május 17-én d e v i z a n e m vételi közép eladási
árfolyam 100 egységre, forintban angol font 10761,89 10772,66 10783,43 ausztrál dollár 4906,86 4911,77 4916,68 belga frank 187,92 188,11 188,30 dán korona 1018,70 1019,72 1020,74 finn márka 1645,41 1647,06 1648,71 francia frank 1154,27 1155,43 1156,59 holland forint 3465,62 3469,09 3472,56 ír font 10424,97 10435,41 10445,85 japán yen (1000) 423,53 423,95 424,37 kanadai dollár 5467,00 5472,47 5477,94 kuvaiti dinár 22093,49 22115,61 22137,73 norvég korona 1000,94 1001,94 1002,94 nszk márka 3893,26 3897,16 3901,06 olasz lira (1000) 52,93 52,98 53,03 osztrák schilling 553,10 553,65 554,20 portugál escudo 43,92 43,96 44,00 spanyol peseta 62,13 62,19 62,25 svájci frank 4587,44 4592,03 4596,62 svéd korona 1065,92 1066,99 1068,06 tr.es cl.rubel 2747,25 2750,00 2752,75 usa dollár 6427,00 6433,43 6439,86 ecu (közös piac) 7964,06 7972,03 7980,0
Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok változatlanul az 1990. május 3-i közlésnek megfelelően vannak érvényben (MTI)
1990. május 16., szerda 21:03
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|