|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
ÉA Budapesti Városvédő Egyesület Elnökségének állásfoglalása
"Vegyes érzelmekkel vettünk részt a
Budapesti Városépítési Tervező Vállalat (BVTV) rendezésében 1990.
május 8-án tartott rendezési terv vitáján, mert tapasztalataink arra
tanítanak, hogy ha egy közparkról rendezési terv készül, akkor ott
komoly beépítési szándékok húzódnak meg a háttérben. Ezúttal sem
tévedtünk. Kiderült, hogy a Népligetben szállodát akarnak építeni,
valamint a sarkán Volán-pályaudvart, továbbá belépődíjas
sporttelepet és jégcsarnokot. Ezen kívül tervbe vették a régi
mutatványos park mondern változatának felépítését. Mint kiderült,
egyetlen bontási terv merült fel: a FŐKERT kirendeltségi épülete,
amely a liget fenntartásának nélkülözhetetlen feltéte és amelyet
jónéhány millió forintért az utóbbi időben létesítettek.
"
SZER:
A SZER igazgatóságának nyilatkozata
"Ennek a bizottságnak nincs beleszólása a Szabad Európa és a
Szabadság Rádió működésébe. Tévesen jelenti az AP-hírügynökség a
Szabad Európa, Szabadság Rádió évi költségvetésére vonatkozó
számadatokat is. Ez nem 400 millió, hanem csupán 200 millió dollár.
A Szabad Európa, Szabadság Rádió független magáncégként bejegyzett
vállalat -, költségeit egy külön amerikai kormányszervvel, a
Nemzetközi Rádiózási Tanácson keresztül, az Egyesült Államok
Kongresszusa fedezi.
"
|
|
|
|
|
|
|
Nemzetközi labdarúgó híradó (3. rész)
|
1990. május 16. szerda
Bukarest: --------- A választások miatt egy nappal későbbre halasztják a barátságos román-egyiptomi válogatott mérkőzést. A két vb-döntős legénység így jövő hétfőn méri össze tudását. Márciusban Kairóban a románok 3:1-re nyertek. (Reuter)
x x x
Santiago de Chile: ------------------ Libertadores Kupa, 3. csoport:
Colo Colo (chilei) - Union Huaral (perui) 3:1 (1:0)
Sorrend: 1. Colo Colo 6 mérkőzés, 8 pont, 2. U. Catolica (chilei) 5/6, 3. Sporting Cristal (perui) 6/4, 4. U. Huaral 5/4. (Reuter)
x x x
Madrid: ------- A Real Madrid elnöke, Ramon Mendoza a román fővárosban a Steaua Bucuresti vezetőivel tárgyalt Gheorghe Hagi szerződtetéséről. Úgy tűnik, tíz napon belül leigazolja a ,,királyi klub,, Hagit. Ebben az esetben a már a Realnál futballozó három légiós közül egy valószínűleg távozik a spanyol bajnoktól. A mexikói Hugo Sanchez aligha, lévén Európa idei gólkirálya. A nyugatnémet Bernd Schusternek és az argentin Oscar Ruggerinek annál több a félnivalója amiatt, hogy esetleg átadólistára helyezik őket. (Reuter)+++
1990. május 16., szerda 19:42
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|