|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
ÉA Budapesti Városvédő Egyesület Elnökségének állásfoglalása
"Vegyes érzelmekkel vettünk részt a
Budapesti Városépítési Tervező Vállalat (BVTV) rendezésében 1990.
május 8-án tartott rendezési terv vitáján, mert tapasztalataink arra
tanítanak, hogy ha egy közparkról rendezési terv készül, akkor ott
komoly beépítési szándékok húzódnak meg a háttérben. Ezúttal sem
tévedtünk. Kiderült, hogy a Népligetben szállodát akarnak építeni,
valamint a sarkán Volán-pályaudvart, továbbá belépődíjas
sporttelepet és jégcsarnokot. Ezen kívül tervbe vették a régi
mutatványos park mondern változatának felépítését. Mint kiderült,
egyetlen bontási terv merült fel: a FŐKERT kirendeltségi épülete,
amely a liget fenntartásának nélkülözhetetlen feltéte és amelyet
jónéhány millió forintért az utóbbi időben létesítettek.
"
SZER:
A SZER igazgatóságának nyilatkozata
"Ennek a bizottságnak nincs beleszólása a Szabad Európa és a
Szabadság Rádió működésébe. Tévesen jelenti az AP-hírügynökség a
Szabad Európa, Szabadság Rádió évi költségvetésére vonatkozó
számadatokat is. Ez nem 400 millió, hanem csupán 200 millió dollár.
A Szabad Európa, Szabadság Rádió független magáncégként bejegyzett
vállalat -, költségeit egy külön amerikai kormányszervvel, a
Nemzetközi Rádiózási Tanácson keresztül, az Egyesült Államok
Kongresszusa fedezi.
"
|
|
|
|
|
|
|
Hetyke Platini
|
Kis Csaba, az MTI párizsi tudósítója jelenti:
1990. május 16. szerda (MTI-tud) - A ,,nagymenők,,, az egykori sokszoros válogatottak is vallomást tettek a lyoni bíróság előtt, amely a Saint-Etienne labdarugóklub egykori elnökének bűnperét tárgyalja. Ismert, Roger Rocher elnök sokmilliós titkos kasszát tartott fenn, s ebből jelentős összegeket juttatott a legkülönbözőbb címeken a játékosoknak, a klub egyes funkcionáriusainak, ebből fizette a játékosvételek ,,nemhivatalos,, kiadásait, vett értékes ajándékokat több esetben is a játékvezetőknek, s még egyes politikusok választási alapjára is jutott a pénzből.
A legnagyobb név a bírósági ügyben Michel Platinié: a volt sokszoros válogatott, aki ma a francia nemzeti tizenegy edzője, meglehetősen hetykén válaszolgatott a bíróság elnökének kérdéseire, s ezért megrovásban is részesült: a bíró határozottan közölte vele, hogy a titkos pénzek elfogadásáért vádlottnak számít. Mind ő, mind egykori klubtársai azt hangoztatták, fogalmuk sem volt arról, miből fizették őket, a lényeg számukra csak az volt, hogy megkapják a pénzüket. Platini egyébként kevesebbet kapott a titkos kasszából, mint Larios. Utóbbi játékosnak összesen 1.1 millió frankot, a jelenlegi szövetségi kapitánynak ,,csak,, 880 ezret juttattak ily módon két bajnoki idény során.
Platini egyébként ragaszkodott ahhoz az állításához, hogy a szerződésben foglaltak fölötti jövedelméből is befizette az adót. Larios viszont azt bizonygatta, hogy ő teljességgel tönkrement: hiába volt sok pénze, ingatlanügyletei nem jól sikerültek, s az akkor megvett ingatlanokat kénytelen volt eladni adósságai, s főként adóhátraléka kifizetésére.+++
1990. május 16., szerda 19:27
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|