|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
ÉA Budapesti Városvédő Egyesület Elnökségének állásfoglalása
"Vegyes érzelmekkel vettünk részt a
Budapesti Városépítési Tervező Vállalat (BVTV) rendezésében 1990.
május 8-án tartott rendezési terv vitáján, mert tapasztalataink arra
tanítanak, hogy ha egy közparkról rendezési terv készül, akkor ott
komoly beépítési szándékok húzódnak meg a háttérben. Ezúttal sem
tévedtünk. Kiderült, hogy a Népligetben szállodát akarnak építeni,
valamint a sarkán Volán-pályaudvart, továbbá belépődíjas
sporttelepet és jégcsarnokot. Ezen kívül tervbe vették a régi
mutatványos park mondern változatának felépítését. Mint kiderült,
egyetlen bontási terv merült fel: a FŐKERT kirendeltségi épülete,
amely a liget fenntartásának nélkülözhetetlen feltéte és amelyet
jónéhány millió forintért az utóbbi időben létesítettek.
"
SZER:
A SZER igazgatóságának nyilatkozata
"Ennek a bizottságnak nincs beleszólása a Szabad Európa és a
Szabadság Rádió működésébe. Tévesen jelenti az AP-hírügynökség a
Szabad Európa, Szabadság Rádió évi költségvetésére vonatkozó
számadatokat is. Ez nem 400 millió, hanem csupán 200 millió dollár.
A Szabad Európa, Szabadság Rádió független magáncégként bejegyzett
vállalat -, költségeit egy külön amerikai kormányszervvel, a
Nemzetközi Rádiózási Tanácson keresztül, az Egyesült Államok
Kongresszusa fedezi.
"
|
|
|
|
|
|
|
Románia - Szabad Európa Rádió (1. rész)
|
München, 1990. május 14. (MTI) - Romániában - minden
tiltakozás ellenére - vasárnap megtartják a parlamenti
választásokat. Az események külföldi fogadtatásával a Szabad Európa
Rádió magyar nyelvű nyelvű adása is foglalkozott.
- Károly walesi herceg és Diana hercegnő rendkívül sikeres magyarországi látogatása után Angliában egyre világosabban kezd kialakulni az a vélemény, hogy a romániai légkört és állapotokat nemigen lehet összehasonlítani a magyarországi viszonyokkal. Minden angol lap, amelynek tudósítója van Romániában, hangsúlyozza, hogy milyen ellenséges a hangulat a Nemzeti Megmentés Frontja - különösen Ion Iliescu ideiglenes elnök személye - ellen, akiben sokan a letűnt kommunista rendszer emberét látják.
- Temesvár főterén éjjel-nappal százával tüntetnek a diákok, és azt hangoztatják, hogy nem Iliescu csinálta a forradalmat, hanem csak egyszerűen elorozta azoktól, akik a Ceausescu-rezsimet megbuktatták.
Iliescu azonban nagy önbizalommal indul neki a választásoknak, még a román cigányok támogatását is maga mögött érzi. A jelek arra mutatnak, hogy valójában megfélemlítik az ellenzéki pártokat. Éppen ezért hívta be pénteken az angol külügyminisztérium Románia londoni nagykövetét, hogy kifejezze ez irányú aggodalmait, és hogy felkérje: hozza kormánya tudomására ezeket az angol aggodalmakat.
- Iliescu azonban sajtóértkezletén kijelentette, hogy túlzottak azok a híresztelések, amelyek szerint a jobboldali pártok ellen központilag szervezett erőszakcselekményeket hajtottak volna végre a hatóságok, majd ezekkel a szavakkal vetette el az angol kormány lépését: - Senkinek nincs joga beavatkozni a mi dolgainkba. A romániai választások ügye kizárólag ránk tartozik, nem pedig Őfelsége kormányára, melynek nincs joga felülvizsgálni vagy őrködni afelett, hogy hogyan folynak le a választások Romániában. (folyt.)
1990. május 15., kedd 07:37
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Románia - Szabad Európa Rádió (2. rész)
|
- Mialatt ezt elmondta a sajtóértekezleten összegyűlt újságíróknak, az emberek ezrével tüntettek a kormány székháza előtti téren és jónéhányan hangosan Iliescu lemondását követelték.
- A The Times bukaresti tudósítója szerint a cigányok Romániában a szavazattal rendelkezőknek mintegy 10 százalékát teszik ki, és ők szilárdan Iliescu mögé sorakoztak fel abban a reményben, hogy a választások után őket is teljes jogú nemzeti kisebbségnek fogják elismerni.
- A Románia-szerte uralkodó hangulatra jellemző, hogy a Nemzeti Liberális Párt elnökjelöltje kijelentette: nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy pártja bojkottálni fogja a választásokat, ha tovább terjed az erőszak légköre. +++
1990. május 15., kedd 07:51
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|